Index Vakbarát Hírportál

Izrael nagykövete aggódik a Figyelő címlapja miatt

2018. november 30., péntek 10:12

Izrael nagykövete felhívta a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését a Figyelő hetilap címlapjával kapcsolatban. A nagykövet elmondta, hogy a címlap nem mulasztotta el, hogy burkolt és szégyenletes célzást tegyen. A nagykövet meggyőződése, hogy mindenki távol tartja magát ettől

- közölte az izraeli nagykövetség a Facebookon csütörtök este. A posztot a 444.hu szúrta ki.

A nemrég Schmidt Mária által bekebelezett lap, amelyet egyébként pont csütörtökön kebelezett be még jobban a Fidesz, Heisler Andrást tette új számának címlapjára egy csomó, a feje körül keringő húszezres társaságában, egyébként összhangban a cikk tartalmával, amely Heisler pénzügyeiről szól. A Figyelő tulajdonosa, Schmidt Mária és Heisler között régóta feszült a viszony a Schmidt által irányított Sorsok Háza-projekt miatt, amely részben a Heisler által elnökölt Mazsihisz és Schmidt vitája miatt nem nyílt még meg.

A címlap miatt a Mazsihisz is kiadott egy közleményt: 

A Figyelő 2018/48. számának címlapján megjelent Szövetségünk elnökét ábrázoló fotó-montázs közösségünkkel szembeni évszázados sztereotípiák felélesztésére alkalmas. A címlap állítása tételesen valótlan: a Rumbach zsinagóga-projekt ügyében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) minden elszámolási kötelezettségének határidőben eleget tett.  A rendszerváltás óta példa nélküli, hogy egy történelmi egyház vezetőjéről – minden ténybeli alapot nélkülözve – ily’ uszító címlap jelenjen meg. A szándékos karaktergyilkosságot a MAZSIHISZ Vezetése elutasítja, Heisler Andrással szolidáris, mellette kiáll! A Figyelő felé korábbi gyakorlatunknak megfelelően minden törvény által előírt tájékoztatási kötelezettségünknek eleget teszünk, de a hetilap minden további érdeklődését figyelmen kívül hagyjuk. 

Nem ez az első alkalom, hogy Izrael burkoltan arra utal, antiszemitának tartják a kormány vagy az ahhoz közel álló körök valamelyik húzását: a Soros ellen uszító plakátokat korábban gyűlöletkeltőnek nevezte a nagykövet, aztán ezt a nyilatkozatot Benjámin Netanjahu izraeli elnök nyomására később visszavonta.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok