Index Vakbarát Hírportál

A bíróság elítélte a Médiahatóságot a TV2 Orbán-riportja miatt

2019. január 14., hétfő 15:57

Meg kell semmisítenie a határozatát és új eljárást kell indítania a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, miután a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felülbírálta egy korábbi döntésüket. A kormány médiaterjeszkedéséhez az elmúlt években csendesen asszisztáló NMHH egy Tények-anyaggal kapcsolatban döntött úgy, hogy az megfelelt a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó elvárásoknak. Csakhogy az Európai Parlament MSZP-s képviselője, Ujhelyi István egészen a bíróságig ment az ügyben, és a testület úgy ítélte meg, hogy az NMHH tévedett.

Eredetileg annyi történt, hogy a Tények a Sargentini-jelentés megszavazásáról simán pártpropagandának nevezhető anyagot készített a TV2-n. A magyar kormányt elítélő határozat elfogadásáról szóló riportban kizárólag fideszes politikusok szólaltak meg, Orbán Viktort hősként ábrázolták, miközben egyetlen egy ellenzéki vélemény sem jelent meg azon kívül, hogy bemondták, Ujhelyi hogyan szavazott az EP-ben.

A bíróság most kimondta, hogy az „Orbánt éltetik Európa-szerte” című tudósítás nem tájékoztatta kiegyensúlyozottan a közönséget, és ezt a Médiahatóságnak határozatban kell megerősítenie 15 napon belül. Ujhelyi az őt képviselő ügyvéddel videót is készíttetett a döntés után, ebből kiderül, hogy Ujhelyi szerint

a bíróság állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy egy normális demokráciában fent lehet-e tartani egy Tényekhez hasonló hazugsággyárat a Médiahatóság segítségével.

Rovatok