Bernáth/Y Sándor szerint miután 1989-ben fejbe lőtte magát az utolsó énekes-gitáros előadó, aki után külföldön sem lehetett már olyan gitárzenét hallani, ami még valódi energiát adott a közönségnek – "Magyarországon pop- meg rockzenéről ne is beszéljünk, az végig egy nagy átbaszás volt, ezt most már teljes bizonyossággal el lehet mondani" –, a pozitív energiák, amik például a berlini fal lebontásával szabadultak fel, a beatkorszakhoz hasonlóan új irányzatokat hoztak létre.

"Az energiának nem voltak határai, kiismerhetetlen volt, nem tudott mit kezdeni vele a hatalom, de még a zenéhez hagyományosan kapcsolódó vendéglátóipar sem látta benne a saját gazdasági lehetőségeit." Azt is csupán egybeesésnek tartja, hogy amikor a zene új evolúciós lépcsőfokra lépett, megérkeztek a partidrogokként ismert kábítószerek.

"Amikor a szovjetek eljöttek Afganisztánból, rengeteg amfetamin maradt a raktárakban, amit az orosz katonák munícióként kaptak. Hihetetlen mennyiségű speed. A dílereknek, akik ezzel foglalkoztak, kapóra jött a Love Parade, a technózene, az úgynevezett szabadság. Azonnal elkezdték Leningrádból befelé tolni az anyagot." Arra a kérdésre, hogy a technóhoz hozzátartozik-e a drog, Sándor egyértelmű igennel válaszol, de nem kötelezően, teszi hozzá. "Ahogy a lakodalomhoz a cigányzenész és a bor, a rockkoncerthez a sör és a gitár. De ahogy a beatkorszakban elég volt egy láda sör a színpad mellett, és jól érezte magát mindenki, manapság sem lenne szükségszerű szétbaszni a partivilágot a droggal."

Bernáthy Zsiga bőrdzsekiben és tarajjal csöppent bele a '94-es berlini Love Parade-be, "a fater azt mondta, számoljam meg a punkokat, talán kettőt, ha láttam." A technófelvonulás persze csak az elektronikus zenei forradalom május elsejéje volt, az igazi energia, aminek hatása alól nehezen lehetett kikerülni, a klubokban volt igazán érezhető, például a legendás Tresorban, ahol a Higher Intelligence Agency live actjének hatására a 15 éves Zsiga azonnal megtért.

"Már kisgyerekként is a szintetizátorok agya érdekelt, hazajöttünk, vettünk egy Atarit, egy analóg dobgépet, és elkezdtünk kísérletezni." A képzőművészként ismert öreg Bernáthy németországi kapcsolatain keresztül rengeteg segítséget kapott – például a később Yonderboit is felfedező Szél Lászlótól –, "de nem volt általános receptkönyv, csak néhány analóg hangszer, amivel aztán nekünk kellett kifőzni mindent."

32 sávnyi loop, groove és hangminta

"Régi FMK-sként tudatosan szervezve próbáltam programmá tenni az elektronikus zenét. Csak Titusz, Tadeusz és a Korai Öröm zenekar járt előttünk úttörőkként. Az elején akik ismerték a korábbi munkásságomat, nemhogy eljöttek volna, még a többieket is lebeszélték."

Ennek ellenére a Bernáthy & Son újabb és újabb kütyükkel próbálkozva folyamatosan építette a live actet, a '96-os Love Parade-on már egy heidelbergi klub meghívására "nyolcszázezer ember előtt játszottunk." Az analóg dobgépen és basszus-szintetizátoron túl jó néhány "vasat" használnak, igaz, az egyre okosabb számítógépes technikával rendre kiváltanak egyet-kettőt, de "az igazi eufóriát mégis az elektronika, a pedálok, csavarógombok, potméterek adják." "Nálam van a vezérlés, a ritmus, a faternál meg a szóló" – mondja Zsiga, "az egész teljesen élőben megy, elkezdem vinni felfelé, aztán ha látom, hogy a közönség már unja, rögtön leejtem, és jön valami teljesen más irány. Minden attól függ, hogyan reagálnak."Sándor szerint az a legfontosabb, hogy adjanak valamit a közönségnek, "amikor látod, hogy élvezik a gyerekek, megvan köztünk a kapcsolat, akkor és ott az energia számít."

A zene egy adott pillanatában 32 sávnyi loop, groove, hangminta megy egyszerre, a műsor felépítésére a variációs lehetőségek szinte végtelenek. A színpadon látott hangszerek ránézésre bonyolult módon vannak összekötve, de Zsiga szerint nem olyan vészes, "tudjuk, mit hova kell dugni, van hozzá egy térképünk is", amit meg is mutat. Nem lettünk tőle okosabbak. A technikát maguk szerelik össze a live act előtt, abban nem lehet hiba, de a helyszín hangosításával lehet. Voltos fellépésükkor például nem kaptak mélynyomókat, pedig "kell a mély a technóhoz".

Ha hívnak, örömmel megyünk

Bernáthy az ilyen malőrök miatt is, de leginkább elvi kérdésekben kritikus a szervezőkkel szemben, ám mint mondja, nem sértődött. "Ma minden szervezőnek az a fontos, hogy a WC-k hogyan vannak kihelyezve, meg minden sarkon álljon egy biztonsági őr, de egy 16 éve külföldön is sikeres live actet képesek kora délutáni órákra szervezni a legkisebb helyszínre, ahol ráadásul még a technika sem működik tisztességesen.

A magyar fesztiválokon nem adatott meg, hogy például egy Chemical Brothers előtt játsszunk több tízezer embernek, hátha tudunk olyat mutatni, ami miatt aztán vagy soha többet nem hívnak meg, vagy mégis kap valami pluszt a közönség." Szerinte a szervezőknek azt kellene felismerniük, hogy a közönség a lényeg, nekik kell élményt, energiát adni, de 62 évesen már nem megy bele abba a tolakodásba, ami a bulik körül van. "Itt van egy európai hírű live act, amire akár büszkék is lehetnének a szervezők. Ki tudja, meddig tart a partivilág, de ez egy olyan értékes közönség, amiért kár lenne."

A körülötte lévő egyre gyakrabban tapasztalható kívülálló dilettantizmus, és nyegleség zavarja a legjobban Sándort. "Beszéltünk itt hangszerekről, forradalomról, drogokról, de nem kérdeztétek meg, ahogy soha senki nem teszi, hogy mi ebben a művészet?" – szegezi nekünk az interjú végén a kérdést, ami után kellemetlen lenne visszakérdezni. Mindenki döntse el maga. A Bernáthy & Son legközelebb szeptember 11-én, a Normafa Open Airen játszik.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!