Index Vakbarát Hírportál

Meglepő ítélet született Nótár Mary ügyében

2018.04.17. 09:21

Lassan véget érhet Nótár Mary és volt menedzsmentje, a Skyforce Kft. régóta elhúzódó harca. A jó hírnév és becsület megsértéséről szóló perben vélhetően hiperkorrektnek szánt ítéletet született: a kereset egyik részében a menedzsment, a másik részében pedig az énekesnő javára döntött a borsodi bíróság.

A Blikk információ szerint a két félnek 500-500 ezer forint sérelmi díjat kell megfizetnie a másik fél számára, a pár tízezres perköltségbe pedig mindkét oldalnak be kell szállnia. Nótár Maryt azért marasztalták el, mert egy lapnak azt nyilatkozta, hogy a menedzsmentet vezető Lakatos Róbert  felesége bezárta, majd megszorongatta őt egy lakásban.

Ám a bíróság szerint Lakatosék szintén megsértették az énekesnő jó hírnévhez való jogát, amikor egy Facebook-posztban Nótár Mary terhességét álterhességnek nevezték, majd további megjegyzéseket tettek rá. Lakatos Róbert és Nótár Mary évekig dolgoztak együtt, 2016 szeptemberében romlott meg köztük végleg a viszony, a nyilvánosság előtti vitába később L.L. Junior is beszállt, Lakatosék és a Skyforce oldalán.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok