Index Vakbarát Hírportál

Eggyel kevesebb versenyzője lesz 2019-ben az Eurovíziónak

2018.11.07. 15:25

Jövő májusban 42 ország versenyez a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban - jelentette be Jan Ola Sand, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) vezetője. A verseny elődöntőit május 14-én és 16-án rendezik, ahol 36 ország előadói versenyeznek azért, hogy bekerüljenek a 26-os döntőbe, ami május 18-án lesz. 

A szervezők azt is bejelentették, hogy jövőre eggyel kevesebb induló lesz az ideihez képest. A Bolgár Nemzeti Televízió pénzügyi okokra hivatkozva októberben visszalépett az indulástól, írja az MTI.

Magyarország jövőre is ott lesz az eseményen, az inulót pedig ezúttal is A Dal című műsor keretében választják ki. Az utóbbi időben ez bevált, hiszen 2011 óta mindig ott volt a hazai induló a döntőben. Tavaly az AWS a 21. helyen végzett, előtte Pápai Joci a 8. lett.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok