Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gareth Evans az egész világot lenyűgözte a The Raid című, iszonyú brutális indonéz akciófilmmel, amelyben gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig emberek csépelték egymást szinte táncnak is beillő koreográfiában, az ég adta világon mindent fegyverként használva és a másik testébe beleállítva. A hatalmas, és egy indonéz filmtől pláne lenyűgöző siker után el is készült a második rész, azóta pedig mindenki a harmadikat várja, mert hát valljuk be, ez a sztori (egy ember megy előre, és mindenkit, aki szembejön, agyonver) akár kétezer-hatszáztizenöt részen is folytatható lenne. De a dolgok jelen állása szerint úgy tűnik, hiába várja a The Raid 3-at a világ torokból kiálló, letört nyakú üvegekre fogékony része:

    A Raid 3 egy ponton ott volt a radaromon. Készen volt az ötlet. Tudtam, mi lenne a sztori. De azt hiszem, már elég idő eltelt ahhoz, hogy úgy gondoljam, aligha fogok már visszatérni hozzá. Nagyon jó volt leforgatni a filmeket, és azt hiszem, elég jó, bizonyos tekintetben természetes lezáráshoz jutottunk el a második részben. Azt hiszem, néha egy kicsit megárt a túl sok a jóból

    - nyilatkozta a rendező a Cinemablendnek egy interjúban.

  • A többsávos autóforgalom és a parkolók miatt gyalog és kerékpárral szinte megközelíthetetlen a vízpart, pedig az elérhetőbbé tételével a világ egyik legjobb köztere jöhetne létre. Ez volt a fő gondolta annak a szombati bringás felvonulásnak, amit a pesti rakparton szervezett meg a Magyar Kerékpárosklub azért, hogy gyalogos közösségi terek és kerékpársávok jöjjenek létre a vízparton.

    Korábban mi is azt írtuk, a pesti rakpart felújításakor elbaltázták Budapest legnagyobb lehetőségét, aztán megnéztük azt is, két szomszédos dunaparti fővárosban hogyan teszik élhetőbé és barátságosabbá a vízpartot.

  • Bryan Cranston, a Breaking Bad (Totál szívás) című sorozat főszereplője a Tribeca filmfesztiválon beszélt arról, mennyire megviselte annak a jelenetnek a leforgatása, amelyben a herointól kiütött Jesse mellett fullad meg a saját hányásában a barátnője, Jane. "Van úgy, hogy hiába színészkedsz, érzelmileg egy spirálba kerülsz. Olyan ez, mint egy örvény, amiben csak forogsz és forogsz" - emlékezett vissza a színész.

    Azt is elmondta, hogy a sorozat alkotója, Vince Gilligan eredetileg még durvábbra írta meg a jelenetet: így Walter "csak" végignézi, ahogy a lány megfullad, az eredeti verzióban viszont konkrétan ő ölte volna meg azzal, hogy amikor köhögni kezd, az oldaláról a hátára fordítja, hogy a torkán akadjon a hányása. De a producerek szerint ez annyira durva tett lett volna Waltertől, hogy a nézők számára ezzel túl hamar egyértelműen átfordult volna a karakter megítélése. (Hiszen csak a második évadról beszélünk.)

    Az IndieWire elég hosszan ír a jelenetről, úgyhogy az igazán megveszekedett rajongók kattintsanak ide a többiért. A sorozat hatásáról ebben a cikkben írtunk.

  • Ha fél a hagyományos kígyóktól, inkább ne nézze meg az alábbi videót, mert az abban tekergő példány, a szokásosnál is jobban a frászt hozhatja önre, ugyanis két feje van:

    A kétfejű rezesfejű mokaszinkígyót egy virginiai kertben találták, és a befogása után egy vadvédelmi központban próbálják elhelyezni – ugyanis bármilyen félelmetes, a szabadban valójában nem sokáig húzná.

    Bár elég ritka, hogy egy kígyónak két feje legyen, azért közel sem példa nélküli. A vonatkozó Wikipédia-szócikk rögtön fel is sorol legalább öt ismert példányt. Az egyiknek húsz évet is sikerült megérnie.

  • Carlo Pedersoli Jr. egy első menetes KO-val kapott ki a UFC Sao Pauló-i gáláján a brazil Alex Oliveirával szemben. Bud Spencer unokája csak 39 másodpercig bírta:

    A váltósúlyú Carlo Pedersoli Jr. 2014 óta számít profi MMA-harcosnak, 11 győzelem mellett két veresége van. Bud Spencert viszont egyik filmjében sem verték meg, csak szólok. És ha már Brazília:

  • Az egy dolog, hogy nemrég mi is el voltunk ájulva, milyen jó koncertet adott cigányzenészekkel együtt a Budapesti Fesztiválzenekar Londonban, de azért az se semmi, hogy a világon a legtöbbet játszott, még élő zeneszerző is hasonlóan van vele.

    Az a hatalmas megtiszteltetés ért minket, hogy tegnap este maga Arvo Pärt füle hallatára muzsikálhattunk a Müpa Budapestben! A legendás zeneszerző 40 év után először járt Magyarországon, és csak azért jött, hogy meghallgassa koncertünket. Óriási élmény volt találkozni a mesterrel, akiből csak úgy árad a jókedv és a nyugalom, így néhány nappal 83. születésnapja után is.

    Ezt írta ki a Facebookra a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton, hogy aztán vasárnap még ráerősítsen a dologra egy újabb poszttal:

    Az olyan ülőpróba, mint a mai, nem gyakran fordul elő velünk sem. Ugyanis maga Arvo Pärt mester adott nekünk instrukciókat. Tegnap is megtisztelt bennünket jelenlétével, meghallgatta a koncertet, ma pedig a próbánkra is bejött.

    Persze azért nem valami csodás véletlenről van szó: a zenekar Pärt műveit is játszotta, és játssza majd hétfőn este is a Müpában, Fischer Iván vezényletével.

  • Akinek hozzám hasonlóan van egy kis ("kis") kattanása az űrhajózás, űrkutatás, rakéták, űrszondák felé, az biztosan szívesen rak otthon a falra ilyesmi témájú fotókat, nyomatokat, posztereket. Mivel nemrég hozta a posta egyenesen Skandináviából, szeretném megmutatni a legfrissebb szerzeményemet.

    A svéd Märka Design kifejezetten űrkutatással, tudományos témákkal, filmekkel kapcsolatban tervez és gyárt különféle termékeket, a jó minőségű nyomatoktól kezdve, a pólókon, matricákon át, ékszerekig, miegymásig. Minimalista dizájn, szemnek kellemes színek, ötletes grafikai megoldások jellemzik munkáikat, nekem kifejezetten kedvencem a kis céget vezető Katarina Eriksson építész, dizájner, űrszakértő által tervezett West Area Computing Unit fiktív patch, ami a NASA programozással foglalkozó matematikusainak – mind afroamerikai nők – állít emléket.

    A bonyolult képletekből, számításokból álló gomolygó füstön és lángcsóván lovagol az űrbe egy Atlas LV-3B rakéta, ami a Mercury-programban az első amerikai űrhajóst, a két éve elunyt John Glennt vitte Föld körüli pályára 1962-ben. Az erős szimbolikájú kép arra emlékeztet, hogy mennyire fontos volt az élő kompjútereknek is hívott matematikus nők munkája az amerikai űrprogram legelején, amiről egyébként A számolás joga (Hidden figures) 2016-os film is szól.

  • Sőt, mi több, az államfő ki is próbálta őket a vecsési káposztafesztiválon, ahova ellátogatott vasárnap délelőtt, és ránézésre remekül érezte magát. Áder János:

    • mosolyogva nézte a káposztát,
    • mosolyogva szeletelte a káposztát,
    • mosolyogva nézett egy nőt egy nagy kondér káposztával,
    • mérgesen nézte a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület előadását (de remélem nem volt mérges, csak rosszul lett elkapva a pillanat),
    • komolyan figyelt a többiekre egy nagy halom káposzta mögött,
    • és még egy misére is elment (itt sajnos nem volt káposzta).

    Ha ön is kíváncsi Áder János kalandjaira a XVIII. Vecsési Káposztafeszten, csak nézze végig a galériánkat, és gyönyörködjön!

  • A Milánóban szombaton bemutatott Roberto Cavalli 2019 tavaszi kollekciójából inspirálódhatsz, milyen új ruhadarabokat válogass össze jövőre:

  • Egyszer utánaszámoltam, a két macskánknál mennyi megy el évente csak az alomra, amibe kétszer dehogy menne bele, a finomkodó dögje, így aztán óvatosan kell belépni az előszobába, hiába az éves szinten már tetemes összeg, mégis sok szart kell összekaparnom.

    Így, amikor kedvesen dorombolva az ölembe ugranak, nem mindig arra gondolok, hogy de cukik, arra pláne nem, hogy a macska nem csak vinni tudja a pénzt, hanem hozni is.

    Nem gondolt erre Terry Laurmen sem, amikor friss nyugdíjas spanyoltanárként körbenézett egy wisconsini macskaotthonban. Aztán rendszeresen visszatért, tetszett neki, hogy itt a macskák szabadon vannak, nincsenek kennelek, csak otthonos környezet, ahol díványon üldögélve kedvére simogathatja őket – írta a CNN. 

    Lassan önkéntes munkájává vált, hogy a nap egy részét a macskákkal töltötte, különösebb munka nélkül, akár csak a díványon szunyókálva. Egyre több fotó is készült a macskás sziesztákról, amit aztán a menhely egyben feldobott a Facebookra.

    És a képek 30 ezer dolláros adománycunamit generáltak két nap alatt. 

    Igaz, ez nem Laurment, hanem a menhelyet gazdagította, de kevesen mondhatják el, hogy ennyi pénzt hoznak azzal, hogy elbóbiskolnak a díványon a kedvenc macskáikkal.

  • Lassan két hónap telt el azóta, hogy a Rockstar először mutatott hivatalos gameplay-t az idei év egyik legjobban várt játékáról, a Red Dead Redemption 2-ről, de azóta is csordogálnak az infók folyamatosan (nem meglepő módon, hiszen bő egy hónap van a megjelenésig).

    Ezek között voltak tök elhanyagolható dolgok is, de a napokban ledobták az atombombát, kiderült ugyanis, hogy

    annyira realisztikus lesz a játék, hogy a csődörök tökei össze fognak zsugorodni hideg időben.

    Egészen eddig azt hittem már mindent láttam, mikor a Skyrimhez megjelent az első olyan mod, ami ivarszerveket varázsolt a lovakra, de ez még azon is túltesz, ráadásul az is kiderült, hogy hálistennek realisztikus lószart is nézegethetünk majd a játékban.

    Ha ezek a dolgok nem nyűgözik le, akkor sincs gond, mert amúgy a lovakat el is lehet majd nevezni, meg lehet változtatni a kinézetüket, sőt, még trükkökre is be lehet majd tanítani őket. Jóban lenni is megéri majd az állattal, mert ha a játékos folyamatosan bántja szegényt, akkor az bizony lovaglás közben is érződik majd.

    Az új Red Dead október 26-án jön majd, sajnos kizárólag Xbox One-ra és PS4-re, úgyhogy PC-n legfeljebb videókon lehet majd a lovak zsugorodó heréit vizsgálni.

    (via)

  • Idén júliusban már írtunk  arról, hogy Anak Krakatau vulkán újra aktív. A vulkánocska azóta sem pihen, erről pedig a Reuters közreadott egy friss és látványos képet:

  • Hatvanezer méhet találtak meg a cambridge-i Fulbourn Kórház épületének mennyezetén, miután egy panel elmozdítása után méz kezdett csorogni a résekből, írja a Sky News.

    A hatalmas méhcsalád már több éve ott tanyázhatott. Az eltávolításuk 12 órát vett igénybe, a kórházból pedig egyenesen egy méheket mentő közösség lancashire-i bázisára kerültek.

Rovatok