Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Deák Dániel politológusra mindig lehet számítani, ha az M1-en meg kell magyarázni, mit miért csinál nagyon jól, mondhatni tökéletesen a magyar kormány, és hogy mennyire borzasztó/szóra sem érdemes/nemzetellenes az ellenzék.

    Szóval rá oda kell figyelni, ha a Fidesz rezgéseire rá akarunk hangolódni, ezért is jó, hogy végre kimondta, amit mindenki tud. Az MTI híre úgy szól, hogy 

    Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint "az ellenzéki pártokra" - akárcsak a bevándorlás kérdésében - a családtámogatási rendszer további bővítésében sem lehet számítani.

    Itt jön egy kis blabla ennek a hírnek az apropóján, majd a lényeg, amit amúgy mindenki tud, de köszönjük, hogy végre ki is mondták, már csak az a kérdés, hogy akkor minek ez az egész hajcihő.

    Deák Dániel úgy fogalmazott: lényegében nincs olyan kérdés a nemzeti konzultációban, amellyel Egy magyar ember ne értene egyet.

    Nézzék meg hétfői videónkat.

    Minek azt megkérdezni, amire úgyis tudjuk a választ?
  • Az AC Milan-játékos Raoul Bellanova a hétvégi meccs után elkapta egy fotóra az öltözőben a juventusos Cristiano Ronaldót. A képet aztán gyanútlanul megosztotta néhány barátjával, akik persze kiszúrták, hogy a háttérben Giorgio Chiellini anyaszült meztelenül van. A fotó persze kikerült a belső körből, és önálló életre kelt, elárasztotta a Twittert. Volt, aki ránagyított, hogy lássa, amit látni lehet, volt, aki egy labdával takarta ki Chiellini ágyékát, és persze jöttek a poénok is. 

     Bellanova utólag már csak annyit tehetett, hogy elnézést kért Chiellinitől.  A 18 éves futballista azzal védekezik, hogy nyilvánosan nem is ő osztotta meg a fotót, a többiről pedig nem tehet. 

  • Találos kérdés! Mit csinálsz, ha több millió ember számára akarod elérhetővé tenni a vasúti menetrendeket az interneten?

    A: mindig ugyanazon a címen teszed elérhetővé a menetrendi keresőt, ügyelve arra, hogy ez a cím könnyen megjegyezhető és logikus legyen

    B: kitalálsz egy full random nevet ahelyett, hogy vasúti menetrend, mondjuk legyen ez az Elektronikus Vasúti Információs Rendszer Adatbázis, mert az információsrendszeradatbázis az pont megfelelő arányban értelmetlen és megjegyezhetetlen, de legalább kiadja betűszóként, hogy ELVIRA, ami azért fontos, mert ez egy létező női név, haha, milyen kis ötletes, majd ha ezzel megvagy, és a menetrendi keresőt sikerült lefejleszteni a Windows 98-ból elcsent grafikai elemekkel, akkor már csak meg kell csinálni az elvira.hu honlapot, ahol mindenki megtalálja a keresőt, és ha ez is megvan, akkor már annyi dolgod maradt, hogy megvárod, míg  mindenki megjegyzi, megszokja az elvira.hu címet, és akkor, de csakis akkor, ha már évek óta változatlan a cím, hirtelen lelövöd az elvira.hu-t és csinálsz egy még megjegyezhetetlenebb elvira.mav-start.hu címet a menetrendi keresőnek az  Elektronikus Vasúti Információs Rendszer Adatbázisnak, de figyelsz arra, nehogy elkövesd azt az amatőr hibát, hogy véletlenül meghagyod az elvira.hu-t is, hogy onnan a rendszer automatikusan átirányítsa az utazókat az elvira.mav-start.hu-ra, hiszen a célod az, hogy csak az igazán naprakész állampolgárok találják meg a nyomorult vasúti menetrendedet

    Nem árulom el a helyes megoldást, csak azt, hogy a MÁV a B opciót választotta,

    mert az elvira.hu teljesen meghalt, a honlapon átirányítás sem működik, a menetrendi kereső az elvira.mav-start.hu címen érhető el.

    Frissítés: A poszt megjelenése előtt, kedden délután megkérdeztük a MÁV-ot, hogy miért nem egyszerüsítik az elérés, amire szerdán válaszoltak is (sőt, nem csak nekünk, kiadtak egy sajtóközleményt is), hogy csak átmeneti hiba volt, már működik az átirányítás az elvira.hu-ról a mavcsoport.hu-ra. A tájékoztatást köszönjük, és az is szuper, hogy ilyen hamar sikerült megjavítani honlapot!

  • Szoros a verseny. Van itt ez a 2017-es poszt, ami szintén felveti a kérdést, hogy van-e hülyébb rekord annál, hogy valaki 459 darab szívószálat tud gyömöszölni a szájába? Ezzel én úgy vagyok, hogy itt valahol a tűrőképesség, illetve az illető szájának és a szívószálak rugalmasságának határait feszegetik. Szóval lehet, hogy hülye rekord, de attól még valahol érdekes. Ami viszont most jött szembe velem, na annak tényleg semmi értelme.

    Egy japán youtuber 1 perc 58 másodperc alatt folpackkal becsomagolt egy önkéntest.

    Van a Weezernek a Troublemaker dala, amihez készült egy olyan klip, amiben elég sok rekordott megdöntöttek. Például ott és akkor léggitároztak egyszerre a legtöbben, gurultak legtöbben egy (direkt óriásira gyártott) gördeszkán stb. De ez?  Minek van rekordja az ember folpackkal való becsomagolásának? Ezt most oda is lehet tenni a Rubik-kocka kirakásának rekordja mellé?

    A biztonság kedvéért itt a videó a folpackozásról.

  • Íme, az SZDSZ utolsó székháza, az óbudai Tímár utcai földszintes panel. Itt múlt ki a párt a 2010-es országgyűlési választás után, de a szabad madaras logó még mindig látszik. Már-már műemléki védettséget is kaphatna a harminc évvel ezelőtt alapított párt táblája, ami talán az utolsó nyoma az egykori liberális pártnak.

    Tavalyi hír szerint a 890 négyzetméteres ingatlan 98,6 millió forintért eladó.

  • Ideológiailag ugyan nem tud mit kezdeni az orosz vezetés sem a szovjet múlttal, de a Putyin által is hol nosztalgiával és borzongással emlegetett múlt egy darabkáját sikerült visszacsempészni arra a moszkvai repülőtérre, ahonnan a legismertebb orosz ellenzéki utazott volna Strasbourgba.

    Az orosz hatóságok által rendszeresen egy-két hetes elzárásra ítélt Alekszej Navalnij azonban a repülőtéren rekedt, így nem biztos, hogy jelen lehet az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélethirdetésén, amely reményei szerint kimondja, hogy az ő számtalan őrizetbe vétele jogszerűtlen volt.

    Navalnij jó kedvvel posztolt a helyzetről – ez azért nagy különbség a szovjet ellenzéki léthez képest: „Nyilvánvaló, hogy Putyinéknak szimbolikus fontossággal bír, hogy ne legyek ott az ítélethirdetésen. Én ugyan nem értem, miben áll a dolog szakrális jelentősége – elvégre nélkülem is tud dönteni a bíróság –, de mint tudjuk, Putyin csapata rajongója az ősi hiedelmeknek, totemeknek, sámándoboknak, csuklóra kötött piros fonálnak, meg egyéb pogányságoknak. Talán az anyarozmár súgta meg nekik, amikor áldozatot mutattak be előtte a legutóbb az orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának ülésén” – ironizált a politikus, akinek a határon az útlevélellenőrzéskor azt mondták, várjon egy kicsit, majd a piros szalag mögött hellyel kínálták, végül közölték: kiutazására „egy levél nyomán” ezúttal nincs mód.

    FRISSÍTÉS: Kedd este Navalnij elhagyhatta az országot az MTI híre szerint.

    Navalnij az Interfax beszámolója szerint a rá korábban az úgynevezett Kirovlesz-ügyben kirótt kártérítés miatt tartóztatták fel. A politikust és Pjotr Oficerov üzletembert annak idején azzal vádolták meg, hogy 16 millió rubelt (jelenlegi értékén több mint 67 millió forintot) sikkasztottak el a Kirovlesz állami fakitermelő vállalattól.

    A bíróság 2013-ban ötévi börtönre és pénzbírságra ítélte a politikust, az EJEB azonban törvénytelennek minősítette a verdiktet, az orosz legfelsőbb bíróság pedig 2016-ban elrendelte a perújrafelvételt. A második eljárás a letöltendőt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre változtatta, de meghagyta az eredetileg meghatározott 2 millió 264 ezer rubeles (mintegy 9,5 millió forintos) pénzbírságot. Navalnij ellen november 9-én bírósági végrehajtási eljárás indult a bírság befizetésének elmulasztása címén egy moszkvai bíróság szeptemberi végzése alapján. A politikus ezt követően úgy nyilatkozott, hogy tartozását megtérítette. A végrehajtói szolgálat kedd este köztölte, hogy az adós jóhiszemű hozzáállása miatt minden vele szemben életbe léptetett korlátozást és tilalmat visszavont, szabadon utazhat.

  • Egyedülálló szakmai siker, világritkaság született a Debreceni Állatkertben! - kezdi posztját az állatkert a Facebook oldalán. Mint írják, tavaly december közepe óta magyarországi állatkertek közül egyedül a Debreceni Állatkert, mint alapító tag vesz részt a Fülöp-szigetekről származó leopárdmacskák (Prionailurus bengalensis heaneyi) Európai Fajmentő Programjában.

    Az erőfeszítések sikert hoztak, ma az állatkert bemutatta az új jövevényt, egy hét hetes, hím Fülöp-szigeteki leopárdmacskát. 

    A kicsi egészséges, jó étvágyú és a szülei féltő gondoskodását élvezi. A Magyarországon csak Debrecenben bemutatott ritkaság jó idő esetén már látható a nagyközönség számára az állatkert Kisragadozó-házában.

    Egyébként természetes élőhelyük szűkülése és az illegális kereskedelem miatt a leopárdmacska szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján és a Washingtoni egyezmény (CITES) függelékében is.

  • A Guardian vetette fel ezt a kérdést, és egy felmérésre hivatkozva azt állítják: a vonaton utazók 56 százaléka inkább áll vagy másik helyet keres, ha a lefoglalt helyén valaki más ül, ahelyett, hogy szólna az illetőnek, hogy a helyünkön ül. És ennek az oka, hogy sokszor előfordul, hogy valaki rosszul reagál egy ilyen észrevételre, és ezért inkább elkerüli az ember az ebből adódó lehetséges konfliktust.

    Adódik tehát a kérdés: 

    Ön mit csinál, ha a helyén ülnek?

    • 19702
      Udvariasan szóvá teszem
    • 1516
      Keményen teszem szóvá, hisz igazam van
    • 1452
      Állok vagy keresek másik helyet
  • Vasárnap a kínai Lanzhou városában sétált egy csomó ember, amikor egyszer csak megnyílt a föld. Elég ijesztő látvány, ahogy víznyelő kockánként lebontja a burkolatot egy nő lába alatt.

    A nő szerencsére túlélte a zuhanást, csak a bordái törtek el, írja a Sky News.

  • Volt már itt szó gyanús, de rejtőzködő gyíkemberekről, jött már Magyarországra igazi konteóguru is, sőt, filmben is szerepeltek ez a lények. De most egy indiai férfi nyíltan és büszkén vállalta, hogy ő gyíkember. Jöjjenek, hajoljanak közelebb! Íme:

    Az illetőt Navrattan Harsh-nak hívják, aki azért gyíkember, mert nem zavarja, ha gyíkok lógnak az arcán és mocorognak a szájában. Az indiai férfi állítja, hogy semmilyen képzést nem végzett el, ő alapból tudja kezelni az állatokat. A vérében van. Elmondása szerint nagy rajongója a National Geographic, Discovery és Animal Planetnek.

    Láttam embereket, akik cápákkal, oroszlánokkal, farkasokkal és kígyókkal játszanak. Én ennél valami egyedibbre vágytam

    - mondta a gyíkember.

  • Olvasónktól, Leventétől kaptunk egy nyugtalanító videót egy hétvégi spanyol bajnoki mérkőzésről, amiben első látásra semmi különös nincs:

    a Celta Vigo egyik futballistája a bal szélre passzol, csapattársa átveszi a labdát, majd nem sokkal később visszagurítja a középre. Látszólag semmi érdekes nem történik, a lényeg viszont a háttérben van: a reklámtáblák. 

    Az már teljesen megszokott manapság, hogy váltakoznak a reklámtáblák a háttérben, viszont az jól látszik, hogy a közeli kamerán egy statikus reklám fut, amikor visszavált az eredeti nézetbe, akkor pedig egy mozgó Abanca-reklám fut ugyanúgy, ennyi idő alatt nem tud átváltani a reklámtábla sem. 

    A legkézenfekvőbb magyarázat nyilván az lenne, hogy egy szimulációban élünk, azonban ennél sokkal egyszerűbb a helyzet: ma már létezik olyan technológia, ami a különböző piacokra szánt közvetítésekre vagy különböző kamaranézetekre más és más hirdetést húz rá. Leginkább attól függően, hogy mi a célközönség vagy melyik kameranézetet vásárolja meg az adott hirdető. 

    Ez egyébként ott vehető észre, hogy a reklámtáblákon például nincsen árnyék. De nézzék meg inkább az alábbi szemléltető videót, hogy megy ez élesben. 

    A technológia egyébként már eléggé elterjedt, a futballon kívül NBA- és rögbimeccseken is használják már. 

    Szerintem ez

    • 3831
      átverés, szimulációban élünk
    • 2899
      tényleg egy új technológia
    • 2015
      nyugtalanító
  • Az elsőbe a kedvenc infografikás oldalamon, a Visual Capitalisten futottam bele, és azt ábrázolja, hogy melyik amerikai államban melyik cég a legnagyobb munkáltató:

    A másik pedig saját, az Indexen jelent meg tavaly, és egészen hasonló a témája: melyik magyar megyében melyik cégnek van a legtöbb alkalmazottja:

    És hogy mi a címben belengetett tanulság? Az, hogy az amerikai térképen 11 állam, köztük a leggazdagabbnak és legfejlettebbnek számító Kalifornia és New York esetében a legnagyobb munkáltató egy-egy egyetem (vagy egyetemi hálózat). El tudunk képzelni bármi, erre akár nagyon nagyon távolról is emlékeztetőt itthon?

    UPDATE: Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy valójában a Szegedi Tudományegyetem több embert foglalkoztat, mint a Continental. Csongrád megye a magyar Kalifornia, éljen!

    UPDATE 2: Mint kiderült, a valójában Debreceni Egyetem is lenyomja a foglalkoztatottak számában a TEVA-t, szóval lehet hogy nem is az a tanulság, amit eredetileg gondoltam. Mindenesetre Debrecen a magyar New York, ezek után ez gyakorlatilag tényfaktum. 

    UPDATE 3: Mielőtt valaki megszámolja a Pécsi Tudományegyetemet is, jelzem, hogy a menő államok elfogytak, és szerintem Baranya igazán nem akar a magyar Nebraska lenni.

  • Nem tudok ehhez többet hozzáfűzni, csak tessék, csak tessék, itt lehet megvásárolni.

  • A zsoké Evan Daily a versenyei előtt gyalogosan szereti megnézni, milyen állapotban van a pálya. Meg azért is szoktak sétálgatni a lovasok, hogy a futamukig még néhány dekával könnyebbek legyenek. A hétvégén is így készült a 18 éves zsoké, nyugodtan sétálgatott az írországi Navanban található pálya gyepén. Fülhallgatóval a fülében  zenét hallgatott közben, így sokáig nem vette észre, hogy már megy egy akadályverseny.

    Daily az utolsó másodpercben észlelte, hogy felé trappolnak a lovak, és még éppen neki tudott iramodni, elkerülve, hogy széttapossák.

  • 2019-ben európai turnéra indul Michael Bublé, akivel kapcsolatban néhány héttel ezelőtt elterjedt a hír, hogy esetleg visszavonul, de ezt azóta cáfolták. Az énekes új albumával elég sok helyre megy el Európán belül, de a szórásból ezúttal Magyarország kimarad. Aki viszont szeretné elcsípni az énekest, annak nem kell messzire utaznia, szeptember 21-én ugyanis Bécsben fog fellépni.

    A főleg dzsesszfeldolgozásairól ismert kanadai énekes a 2003-ban megjelent első albumával tört be a toplistákra, ahonnan azóta sem nagyon lehet kirobbantani. Legnagyobb sikereit a 2005-ös It's Time című anyaggal, valamint a 2007-es Call Me Irresponsible cíművel aratta, 2009-es, Crazy Love lemeze 3 nap alatt az amerikai lista első helyén kezdett, és persze volt karácsonyi albuma is. A most megjelenő, Love című lemeze lesz a tizedik. 

  • Minden jel szerint egy ingatlanfejlesztéssel és befektetéssel foglalkozó férfi, egy bizonyos Grant Denham készítette a képet, amikor a malibui otthonát el kellett hagynia. A fotót többen is átvették, többek között Ben Affleck is megosztotta saját Instagramján.

    A harmincnál is több halálos áldozattal járó természeti katasztrófáról itt olvashat részletesebben.

Rovatok