Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Itt a plakát, és a sebességről van szó, akkor persze, hogy a Halálos iramban producere áll a dolgok mögött.

  • Tavaly is írtunk már a kínaiak egyik legértelmetlenebbnek tűnő hóbortjáról, jelesül, hogy egy kádnyi csípős paprikalében ülve zabálnak meg rengeteg csilipaprikát, idén azonban megint muszáj foglalkozni vele,

    • egyrészt mert annyira értelmetlen, hogy bármikor elő lehet venni,
    • másrészt meg mert azon a versenyen a győztes 15 csilipaprikát burkolt be, most viszont egy másikon 20 paprika ment le valakinek a rendelkezésre álló egy perc alatt.

    Ezúttal a kínai Jicsun városában rendeztek csilievő-versenyt, ahol a képek alapján elég sokan ültek be a forró fürdőbe, de azt nem merném állítani, hogy az arcokról a földöntúli boldogság tükröződne.

    Azt már elképzelni sem merem, hogy mit élhetnek át a versenyzők másnap, és csak remélni tudom, hogy a győzelemmel járó dicsőség kompenzálja a dolgot.

    (via)

  • Online árverésre bocsájtotta a békésszentandrási Szent András Sörfőzde azt a különleges sörválogatását, ami egy 10 éves, egy 3 éves és egy frissen főzött Black Rose duplabak sört tartalmaz. A befolyt összeget a főzde megduplázza, és Békés megye egyik leghátrányosabb településének, Zsadánynak a református általános iskolájának adja tanfelszerelésre. A három darab, hárompalackos sörválogatást tartalmazó dobozra december 20-ig lehet licitálni itt.

    Magyarországon ez elmúlt évben kezdett divatba jönni, hogy az erős, testes, barna sörök egy részét a kézműves sörfőzdék nem adják el, hanem elteszik egy-két-három évre érni. A plusz idő alatt a nehéz, alkoholos sörök ízei lekerekednek, selymesebbé válik az ital. Ilyen vintage (egy éves) sört adott ki idén a Horizont főzde (Nigth Shift), de a békésszentandrásiak a 3, sőt 10 évessel rendesen előre szaladtak. 

  • Valóságos birodalom-egyesítésre készülnek India leggazdagabb családjai. Szerdán megházasodik ugyanis Isha Ambani és Anand Piramal. Előbbi India leggazdagabb emberének, a jemeni születésű, és ma már 40 milliárd dolláros cégbirodalommal rendelkező Mukesh Ambaninak a lánya. A családi vagyon elsősorban olajiparból, finomítókból ered. Utóbbi pedig Ajay Piramalnak, az azonos nevű gyógyszer-birodalom vezetőjének a fia. Ez a család azért "szegényebb", csak 4,9 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik.

    A lagzin mindenki ott lesz, aki csak számít a térségben, az ünnepség már megkezdődött és száz magánrepülőgép szállította a vendégeket az India északnyugati részén található Udépur városba, Rádzsasztán állam egyik félmilliós nagyvárosába.

    A helyszínen van már például Hillary Clinton korábbi amerikai elnökjelölt is, akit két évtizedes barátság fűz a dollármilliárdoshoz, Beyoncé fog magánkoncertet adni, és az eseményen megjelennek India leggazdagabb emberei, legbefolyásosabb politikusai és Bollywood csillagai is.

    A méregdrága esküvőt a szegény államban sok kritika is éri, különösen azért, mert a gazdag családok már az eljegyzésből is fényűző partit csináltak, akkor a Comói-tónál, a l Villa D'Este szállodájában tartottak 600 fős bulit.

  • Idén már a nyolcadik évét tapossa a legnépszerűbb videomegosztó, a YouTube évösszegző videósorozat, a YouTube Rewind, ami eleinte csak egy top 10-es lista volt, de nem kellett sok idő, hogy első pillanattól az utolsóig megkomponált, sztárokkal és utalásokkal teletűzdelt videók vegyék át a sima listák helyét.

    Botrányból már tavaly sem volt hiány: a 2017-es videót rengetegen diszlájkolták,

    • egyrészt a YouTube tavalyi tevékenysége miatt,
    • másrészt meg azért, mert a videóból pár elég megosztó ügy miatt először maradt ki a világ legnagyobb YouTube-sztárja, PewDiePie.

    A tavalyi videó végül a 14. helyen állt meg a legutáltabb videók listáján, idén azonban nemhogy elérni, meghaladni is sikerült azt a teljesítményt, és a jelek szerint minden esélye megvan annak, hogy 

    pár napon belül az idei youtube rewind lesz a legutáltabb videó Justin Bieber legendásan rossz hírnevű Baby című nótája helyett.

    Ez mondjuk annyira nem is meglepő, mert az idei Rewind tényleg iszonyatosan kínosra sikerült, így tulajdonképpen teljesen megérdemelten van lassan 7 millió diszlájk rajta, amivel jelenleg a legutáltabb videók listájának második helyét foglalja el.

    Ha még nem látták a videót, vagy szeretnének részesei lenni Justin Bieber trónfosztásának, akkor itt van, rajtunk ne múljon:

  • A Spice Girlsből ismert Melanie Brown, ismertebb nevén Mel B, azaz Scary Spice szombat éjjel egyik barátjánál aludt egy emeleti hálószobában, mikor az éjszaka közepén felébredt és megpróbált lejutni a földszintre. Az énekesnő lezuhant a lépcsőn, eltörte több bordáját és elvágta a kezét, a súlyos sérülései miatt azonnal műteni kellett – számolt be a Mel B vágó hírről a TMZ.

    Az énekesnő többször került be a bulvársajtóba a droggal és alkohollal kapcsolatos visszaélései miatt, de az ügyvédje kijelentette, hogy a balesetben semmilyen kábítószernek nem volt szerepe.

    Scary Spice annyira megijesztette a Spice Girls többi tagját a balesettel, hogy Posh Spice (ismertebb nevén Victoria Beckham) kivételével énekestársai egyszerre látogatták meg a kórházban, ahol összeálltak egy csapatfotóra is. (Mármint hárman álltak közülük, ugyanis Mel B inkább feküdve maradt, valószínűleg a törött bordái miatt.)

    A fotó nem csak aranyos, de marketing értékkel is bír, ugyanis a lánycsapat (Posh Spice nélkül) 2019 nyarán hosszú évek után újból turnézni fog Nagy-Britanniában.

  • Csodálatos videót tett közzé vasárnap az amerikai Nevada állam egyik tévéadója, az internet nagy örömére, a rablási kísérletről készült képsorok ugyanis simán felérnek ahhoz a szeptemberi esethez, ahol egy csávó mindent elrontott egy e-cigi üzlet kirablásánál, amit csak lehetett.

    Itt mondjuk egyébként jóval nagyobb szerepe volt a cukrászda egyik alkalmazottjának, aki egyáltalán nem jött zavarba a rájuk fogott késtől, de így is nehezen értelmezhető, hogy a rabló miért gondolta úgy, hogy jó ötlet lesz letenni a pultra a fegyverét, és két kézzel nyúlni a kasszában lévő pénzért.

    A helyzet innentől aztán teljes komédiába fordult, a pult mögött álló csávó ugyanis le is csapott a késre, és megpróbálta kiűzni vele a boltból a támadót, aki el is indult kifelé, hogy aztán visszafordulva felpattanjon a pultra, és onnan térdelve kezdjen el harcolni az eladóval.

    Végül sikerült is beugrania a pult mögé, és hiába rugdosta őt az eladó, csak sikerült elvinnie valamit a cukrászdából - apró szépséghiba, hogy kiderült, az a valami összesen hat dollár volt.

    A rendőrök jelenleg is keresik a támadót, aki egyébként a napokban két másik helyre is betört már.

    (via)

  • Ennél bizarrabb címet kitalálni se tudnék, de szerencsére nem is kell, mert ez tényleg megtörtént: a 46 éves ír Amanda Sparrow Large - akit amúgy eredetileg Amanda Large-nek hívtak, de annyira komolyan veszi A Karib-tenger kalózait, meg a Jack Sparrow imitálást, hogy közel 2 millió forintért megváltoztatta a nevét - bejelentette, hogy 

    elvált jacktől, a 300 éves haiti kalózszellemtől, akihez még 2016-ban ment hozzá.

    A nő idén állt elő azzal, hogy miután elege lett a hús-vér férfiakból, két éve megtalálta a lelki társát az annak idején kalózkodásért kivégzett kalóz szellemében.

    Akkor azt mondta, nem akarta, hogy futó kapcsolat legyen a dologból, mert ő nem olyan nő, úgyhogy azon nyomban össze is házasodott a kalózszellemmel az ír partoktól nem messze, nemzetközi vizeken, egy sámán segédletével.

    Most azt írta, a házasságnak vége, és bár egyelőre nem akart belemenni a részletekbe, azt azért leszögezte, hogy mindenki legyen nagyon óvatos az ilyen spirituális dolgokkal.

    (via)

  • Az utóbbi időben nálunk is többször olvashattak a magyar rapszíntér egyik legnagyobb feltörekvő csillagáról, Krúbiról: az Indexen debütált a banánnal és iskolai traumákkal terhelt Nehézlábérzés, utána meg akkor került szóba, mikor Dé:Nash nemrég egészen szürreális turulrappel jelentkezett.

    Ez utóbbi relevánsabb a mostani poszt szempontjából, Dé:Nash volt ugyanis a közreműködő Krúbi SCHMUCK című számában, amit szombaton

    élőben hallgatott meg a névadó schmuck andor is.

    A politikus koncertélményét az sem tette tönkre, hogy a dalban egyébként arról van szó, hogy nem politikus, hanem celeb, nincs rá semmi szükség és végleg bulvártermék lett, a felvételek tanúsága szerint így is boldogan tapsolt az Akvárium karzatán.

    A legjobb egyébként az, hogy nem is ez volt az első ilyen eset, Schmuck a nyáron egyszer már tüzelte a közönséget egy Krúbi-koncert előtt.

    (444)

  • Hatalmas spoiler azoknak, akik nem látták még az új Suspiriát, de van benne egy olyan jelenet, amikor egy balett-táncos teljesen kitekeredik, a végtagjai kicsavarodnak, az állkapcsa kikattan, satöbbi satöbbi (nem egy ideális randifilm, már kivéve, ha az ember Elvirával, a Sötétség királynőjével randizik éppen), na most a premier után pár héttel megmutatták azt, hogyan készült ez a jelenet. És még néhány másik is, amik tényleg elég sok poént lelőnek a filmből.

    A címbeli kérdésre a válasz pedig az, hogy mindenféle szilikonprotézisekkel.

  • Ma reggel, mikor felkeltem, még nem is sejtettem, mennyire fontos nap ez a minden szempontból jellegtelennek induló hétfő, de szerencsére ez hamar megváltozott, megtudtam ugyanis, hogy

    ma van Paksi Endre 60. születésnapja!

    Mindezt a Facebook-oldalán jelentette be a zenekar, ami elsősorban azért volt jó, mert így ismét eszembe jutott a 18 évvel ezelőtti legendás debreceni koncertjük, ahol olyan örök klasszikusok hangzottak el, mint a Márhívó, vagy a Repatarurgyán.

    Közben egyébként szomorúan konstatáltam, hogy a másik feltöltést szerzői jogok miatt letiltották az országban, ami már csak azért is baj, mert ott timestampelve voltak a nóták, ennél meg nem, úgyhogy nehezebb megtalálni az egyes dalokat.

    Lazán kapcsolódik amúgy, hogy most tudtam meg azt is, hogy Paksi kedvenc itala nem más, mint az ásványvíz, ez a tudás pedig alapjaiban rengette meg az eddigi világképemet.

    Végső soron amúgy tök mindegy, hogy vannak-e timestampek, mert ha egyszer nekiáll az ember ennek a felvételnek, akkor tutira végig is fogja hallgatni, és közben önkívületben üvölti majd, hogy

    Paksi Endrének nagyon boldog születésnapot kívánunk, és reméljük, hogy nem kell majd órákon át lézengenie és ténferegnie egy ón meghívóra várva. 

  • Szomorú hírek fogadták a hétvégén az állatok és a mémek rajongóit, kiderült ugyanis, hogy végelgyengülésben elpusztult Roger, a kidolgozott felsőtestű kenguru, aki elsősorban ezzel a pusztító képpel került be a köztudatba:

    A két méter magas, nyolcvankilenc kilós állatot tizenkét éves korában érte a halál az ausztráliai Alice Springsben otthonául szolgáló menedékhelyen. Némi megnyugvást jelenthet, hogy Roger teljes életet élt, olyannyira, hogy érdemes szemezgetni is belőle:

    • anyja még kiskorában elpusztult egy autóbalesetben, konkrétan az erszényéből kellett megmenteni;
    • Chris Barns, a megmentője kifejezetten miatta hozta létre a menedékhelyet, ahol aztán hamar Roger lett a domináns hím, a férfivel is bokszolni akart, és tizenkét feleségből álló háremet hozott össze magának;
    • 2015-ben aztán világhírű lett a fenti kép miatt;
    • 2016-ban pedig romló egészsége miatt "visszavonult".

    Halálhírét szombaton közölték, ezzel a videóval búcsúztak tőle:

    (via)

  • Nem teljesen egyedülálló a zene világában, hogy az előadók különféle hangmintákat használnak fel a számaikban: általában mondjuk az elektronikus zenében fordul elő, de metálbandák esetében sem teljesen idegen a gondolat.

    Az ugyanakkor viszont valószínűleg elég ritka, hogy egy zenekar azzal forduljon a rajongóihoz, amivel a 2009 óta működő avant-garde black/doom zenekar, a Tchornobog tette, azt kérték ugyanis, hogy

    egy következő számhoz küldjenek nekik hangfelvételeket arról, ahogy hánynak.

    A vállalkozók a Hányó Kórus legújabb iterációjában kapnak majd helyet - ami amúgy korábban ebben a számban már megjelent egyszer -, de a Tchornobog így is arra kér mindenkit, hogy a hatalmas megtiszteltetéstől megrészegülve se ragadtassák el magukat, és lehetőleg vigyázzanak a testi épségükre okádás közben.

    A minőségben elég megengedőek, már egy telefonos felvétellel is megelégszenek, emellett pedig kiemelték azt is, hogy együttéreznek a hányástól irtózó emetofóbiásokkal, de miattuk nem fogják leállítani a projektet.

    A kommentek alapján egyébként már pár perccel a poszt megosztása után kaptak két, meglepően jó minőségű felvételt a lelkes rajongóktól.

    Ha valakinek megjött a kedve, akkor január elsejéig még van ideje megküldeni a felvételt a bandának, úgyhogy nem kell elkapkodni a dolgokat, úgyis jön lassan a karácsony, meg a szilveszter is.

  • Miután nemrég lelkesedtem az abszurd hardbass-rave-punk Little Big iránt – na jó, augusztusban –, az orosz bandának köszönhetően nem sokkal később felfedeztem az észt Tommy Casht is. És most, puszta véletlenségből rátaláltam a szintén észt FlyingKittyre. (A Youtube statisztikái szerint hétéves késéssel, és valamivel több mint 184 millió ember, vagyis megnézés után.) A szerelem első látásra ennek köszönhető, a PewDiePie Bitch lasagne-jának a szerintem káprázatos feldolgozásának.

    Nehéz pontosan eldönteni, hogy ez a FlyingKitty dolog pontosan micsoda is. Valahol talán egy mémgyártos és egy globális értelemben vett Irigy Hónaljmirigy között helyezkedik el úgy, hogy utóbbitól markánsan elkülönül az úgynevezett humornak köszönhetően (ami neki van). A Youtube-csatornáján több mint kétszáz videót találtam, persze ennyi között biztosan vannak gyengébb és közhelyesebb darabok (a Hitler-videót nem tudta például kihagyni, pedig az már a nürnbergi per idején is unalmas volt), de a Bitch Lasagna 2 mellett a Despacito 2-vel és a This Is America 2-vel is belopta magát a szívembe. 

  • Szombaton meg is jött a Jézuska a Nemzetközi Űrállomásra: a Dragon teherűrhajó érkezett meg hozzájuk mindenféle karácsonyi kajával, dekorációval meg űrkutatáshoz szükséges felszereléssel.

    Az űrállomás (ISS) német parancsnoka, Alexander Gerst fogta be robotkarral a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat által tervezett űrkapszulát, ami kommunikációs problémák miatt másfél órás késéssel, csak harmadik próbálkozásra tudott elég közel kerülni hozzájuk. Az űrhajósok a több mint kéttonnányi felszerelés mellé még egereket és férgeket kapott tudományos kísérletetekhez.

    Idén egyébként három űrhajós fog az űrállomáson karácsonyozni, hárman még december 20-án visszatérnek a Földre.

    (MTI)

  • Oké, Ischgl nem annyira a szomszédban van, de mégis csak Ausztriában. A tiroli falu környékén, Budapesttől nagyjából 800 kilométerre ilyen volt a vasárnap délelőtt.

    Ez persze nem reprezentatív Ausztria egészére. Oké, hogy 2700 méteren már erős hidegek vannak, de napközben sokfelé még 8-10 fokot mértek az országban. Sőt, még Tirolban és Voralbergben is 3-4 fokok voltak vasárnap, az utóbbi tartomány fővárosában, Bregenzben a budapestihez hasonló az időjárás és így a hőmérséklet is. De fenn, Ischgl mellett, ott nagy formát fut a tél.

Rovatok