Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az I. Tisza-tavi PET Kupa, amiről szombattól kezdve minden nap beszámoltam (linkek itt), véget ért, méghozzá megrázó eredménnyel:

    100 önkéntes civil 3 nap alatt közel 3000 kiló szemetet szedett ki a tóból a turisztikai főszezon kezdetén.

    A Tiszafüredtől Kisköréig tartó túra 25 folyamkilométeres szakasza rettenetes állapotban van, az áradással érkezett szemét fennakadt a part menti sávokon benyúló faágakon, a tó közepén lévő nádasokon.

    Megrázó látni, ahogy a gémek, a kacsák, a bakcsók és számtalan vízi madarunk a PETpalack rengeteg tetején raknak fészket.

    Az önkéntesek hét hajóval és számtalan kenuval próbálták megtisztítani ezt a szakaszt, de hiába a hatalmas szám, nincs kétségünk afelől, hogy ennek a mennyiségnek a dupláját, tripláját ki lehetett volna szedni a vízből még több idő és még több ember segítségével.

    A legnagyobb szemétszigeteket talán sikerült felszámolnunk Gyenes Károly természetfilmes segítségével, aki jobban ismeri a Tiszát, mint a saját tenyerét. A PET Kupák örökös szellemi atyja a túra előtt háromszor járta végig ezt a szakaszt, hogy feltérképezze, hol érdemes a leginkább szedni. Így sikerülhetett valamelyest megszabadítani a tavat a legdurvább szennyezésektől. 

    De nemcsak ez volt a cél, hanem nem titkoltan az is, hogy

    az ország lássa, hogy milyen hatalmas a probléma, és hogy összefogással mekkora sikereket lehet elérni akár pár nap alatt is. 

    Ahogy Molnár Attila Dávid természetfilmes és főszervező mondta az eredményhirdetésen,

    tucatnyi 18 év alatti vett részt a kupán, a gyerekeink takarítják a mi trutyinkat. Ők már innen úgy mennek haza, hogy kétszer is meggondolják, kérjenek-e bármit a boltból, ami PET-be van csomagolva. De minden részt vevő máshogy fog nézni például az elviteles kávés poharak műanyag tetejére, amit fél óra múlva úgy is ki fog dobni.

    A Tisza-tavi PET Kupa persze nem csak környezetvédelmi akció volt, hanem verseny is. A We love Tisza-tó kapitánya mondta a címben idézett mondatot, hogy a kiszedett mennyiség csak a jéghegy csúcsán ülő pingvin csőre. A River Bank kapitánya pedig azt üzente, hogy ne vegyetek PET palackot semmilyen célra. Az NHSZ azt közölte, hogy munkatársaik egyébként is évente több ezer tonna szemetet gyűjtenek be a szárazföldön. Az ÖkosaBB pedig annak örült, hogy nagy a hírverés, és ez sokakat elgondolkodtat majd.

    És akkor a nyertesek:

    1. Kötivizig: az igazgató is evezett velük az első nap, ők részben címvédők is egyébként, mivel a tavalyi felső-tiszai versenyt a JoinTisza nemzetközi hajó nyerte, amiben a magyar vízügyesek is képviseltették magukat,

    2. Petvidra: akinek a kapitánya több mint 100 ismeretlenből válogatta ki a Facebookon a legénységét, és helyi lakosként őrült hálás mindenkinek, aki megtisztítja a lakóhelyét,

    3. Petúnia: egy nagyon lelkes családi és baráti csapat, akiknek a fedélzetén mi is utaztunk.

    A Petúnia ráadásul elnyerte a Tisza Hőse díjat is, ami azt jelenti, hogy a mi csapatunk szedte össze az egy főre jutó legtöbb szemetes zsákot.

    De persze nem kell PET Kupa hozzá, hogy szebbé és élhetőbbé tegyük ezt a csodálatos tavat, bárki a nyomunkba eredhet, hajrá! 

  • Azaz nem is egy, mert a jó példa úgy tűnik ragadós: a 4-5 napja beparkoló rozzant Ticót ma egy román rendszámú Audi követte a zöldben olvasónk beszámolója alapján.

    Mint írja, szürreális a Tico ablakában hagyott felirat is: 

    Ennek az autónak a helyén egy fát fogunk ültetni.

    Az pedig már senkit nem lep meg, hogy mindeközben a XIII. kerületi közteresek pár paddal arrébb ücsörögnek, olvasgatnak, telefont nyomkodnak, biztos elfáradtak a Pozsonyi úti bringasáv megtisztításában, írta olvasónk. (A Pozsonyi úti bringasáv a leginkább teleparkolt kerékpársáv az országban, szinte mindig áll egy-két autó rajta.)

    Frissítés: Mint ahogy a kerülettől megtudtuk, a Szent István park a főváros kezelésében van. (Eszerint a kerületőrök nyugodtan ücsöröghetnek, olvasgathatnak néhány paddal arrébb, felőlük akár egy sertésszállító kamion is beparkolhat a parkba.) De keressük a fővárost is az ügyben.

  • Összesen 633 búvár legalább közel 740 kg szemetet gyűjtött össze a floridai Deerfield Beach partjainál, írja a CNN. A búvárok a 740 kg szemét mellett közel 30 kg horgász damilt is összeszedtek a tengerfenékről.

    Ezzel a búvárok megdöntötték a 2015-ös Guinness-rekordot, amikor is 613 búvár merült le a Vörös-tengerbe szemetet szedni.

  • Kisorsolták a BL-selejtezőkörök párosításait, a Fradi a bolgár Ludogorecet kapta, ami 2012 óta nyolcszor nyerte meg a bolgár bajnokságot. Tavaly a Vidi futott vele össze a második selejtezőkörben, akkor sikerült a magyar csapatnak a továbbjutás.

    Szavazzon itt lent, hogy idén összejön-e ez a Fradinak! Egyébként meg még több sportért kövesse az Index Sportot Facebookon!

  • A Győri Rendőrkapitányság járőrei egy parkoló személyautó motorteréből érkező nyávogásra figyeltek fel az M1-es autópálya mentén fekvő Arrabona pihenőhely ellenőrzése közben. 

    Gyanították, hogy egy macska bújhat meg az autóban, így a megyei ügyeletesen keresztül felvették a kapcsolatot az autó tulajdonosával. A motorháztető felnyitása után ez be is bizonyosodott, így a járőrök kiszabadították a kiscicát a tűzforró motortérből, megitatták és a Győri Állatmenhelyre vitték.

    Érdekesség, hogy tegnap hasonló eset történt brooklynban is, bár ott a rendőröknek nehezebb dolguk volt, konkrétan öt órán át fáradoztak egy macska megmentésén.

    (Police.hu)

  • Kutatók szerint a kutyák az evolúció során olyan arcizmot növesztettek a szemük körül, amelynek köszönhetően sokkal kifejezőbben tudnak nézni az emberre, írja a BBC. Ez az izom segít abban a kutyáknak, hogy „csecsemőszerűen” nézzenek az emberre, amelytől gondoskodó reakciót várnak.

    A Portsmouth Egyetemen végzett kutatás szerint ez a fajta nézés segítette a háziasított állatokat abban, hogy mélyebb kapcsolatuk legyen az emberrel.

    Ennek kis arcizomnak köszönhetően tudnak „kifejező szemöldököt” mutatni, amellyel az emberszerű kommunikáció illúzióját keltik az emberekben, és ennek köszönhetően az emberekben felkeltik az erős vágyat, hogy foglalkozzanak, figyeljenek a kutyára. Az izomnak köszönhetően a kutyák szeme sokkal nagyobbnak, emberibbnek tűnik, és hasonlóan néz ki, mint amikor az emberek szomorúak.

    A kutatás végző tudósok azt is állítják, hogy a belső szemöldököt mozgató izom azután alakult ki, hogy háziasítani kezdték az emberek a farkasokat, ahonnan a kutyák származnak, és több ezer év együttélésnek köszönhetően alakulhatott ki ez a plusz arcizom.

    Egy másik kutatás korábban azt is megállapította, hogy a kutyák főleg akkor néznek „kiskutya szemmel”, ha egy ember éppen rájuk figyel, ezzel pedig azt feltételezik, hogy ez a viselkedés direkt az emberekkel való kapcsolat miatt alakult ki az idők során.

  • Nemrég az E3-on bemutatták a Star Wars Jedi: Fallen Order c. játékot, ami után Csillagok háborúja-rajongók milliói tették fel a legfontosabb kérdést:

    Lehet majd lézerkarddal testrészeket levágni?

    A kérdés teljesen jogos, a Star Wars világában a lézerkarddal (ami valahol fényszablya, de kit érdekel) való végtangcsonkításnak elég szép hagyománya van, ezért mindenki arra kíváncsi, hogy az idén novemberben megjelenő játékban a készítők tartják-e magukat a tradícióhoz. A Rock, Paper, Shotgun szerint a válasz erre az, hogy

    nem.

    Mint kiderül, a Star Wars-licenc tulajdonosai kifejezetten kérték, hogy ne lehessen végtagokat levagdosni a játékban, bármennyire is szórakoztatónak tűnik ez a gondolat. Ami érdekes, hogy a döntést még lehetne azzal magyarázni, hogy nem korhatárosra szeretnék a játékot a készítők, de arra semmi magyarázat, hogy például robotokat miért nem fogunk tudni darabokra aprítani a fegyverünkkel.

  • Yves Rossy egykori svájci vadászpilóta Jetman néven lett világhírű. Ő fejlesztette ki azt a szettet (jetpack), amivel az ember tulajdonképpen sugárhajtású repülőgéppé alakíthatja magát, és ő annyira őrült bátor, hogy szeret is így röpködni a levegőben. Rossy és egy haverja pár éve szerepelt az egyik nagy légitársaság reklámjában, így, gondolom, telik neki parizerre, karbonszálas erősítésű szárnyakra és négy gázturbinás sugárhajtóműre, amikkel most a Dolomitokban hasított óránként 300 kilométer per órás sebességgel. Neki is biztos jó volt, nekünk is jó nézni, szóval mindenki nyer ezen. 

  • Ha egy üzlet beindul! Amint kiposztoltam, milyen vicces a"kutya harap" táblák instája, egyből jöttek is a levelek, hogy hohó, vannak ám meg kutyatábla-gyűjtemények, meg arról hogy, mi minden városi furcsaságnak és csacskaságnak van még Insta-profilja. Például a Budapesten elvesztett tárgyaknak

    Néhol szomorú, néhol vidám, néhol érdekes, néhol unalmas, de mindenképpen érdemes átfutni.

  • Biztos vannak emberek, akik nem imádják az angol énekesnőt, PJ Harvey-t, de az is biztos, hogy jóval kevesebb ilyen magyar van, amióta ez az apró óriás két éve fellépett a Szigeten (a koncertről itt írtunk ).

    Szóval azok, akik már azelőtt is szerették, vagy akkor szerették meg, most aránylag örülhetnek, mert Harvey elérhetővé tett hat új dalt, amelyeket a The Virtues című tévésorozathoz szerzett. Azért csak aránylag, mert instrumentális, zaklatott, súlyos, nehezen végighallgatható szerzeményekről van szó, nem valami olyasmiről, ami nagyon illene valamelyik PJ Harvey-lemezre.

    A dalok (a soundtrack többi száma mellett) itt érhetőek el a Spotify-on, az NME-n meg nyilatkozik is a művésznő a filmesekkel közös munkáról.

  • Elijah Daniel youtuber a Pride-hónap idejére megvásárolt egy kisvárost, ami Ann Arbortól 20 mérföldre északnyugatra található, és átnevezte Gay Hellnek, azaz Meleg Pokolnak. 

    A férfinak legutóbb 2017-ben volt egy hasonló akciója, akkor Hell városából kitiltotta a heteroszexuálisokat.

    Elmondása szerint a mostani akció válasz a Trump-adminisztráció azon tiltására, hogy a nagykövetségeken kint legyenek a Pride-zászlók. Az elgondolás sem új keletű, ugyanis Daniel michigani, és minden alkalommal, mikor elutaztak a város előtt, az volt az első vicces gondolatuk, hogy Hell helyett Gay Hell legyen a neve.

    A rajongók pozitívan fogadták a megmozdulást, de a Trump-hívek idegesek lettek tőle, ami nem újdonság a youtuber számára.

    Ha pedig valaki kedvet érezne hozzá, bármikor lehet Hell város polgármestere egy napra, vagy akár egy órára.

    Forrás: CNN

  • Olvasónk, Csongor küldte az alábbi fotót. Tessék szavazni: hol készült?

    Megismerem, ez

    • 17111
      a Merényi Gusztáv Kórház, a rendszerváltás után 30 évvel
    • 2104
      Csernobil, a katasztrófa után 33 évvel

      

    Önnek is van hasonlóan erős fotója a magyar egészségügy helyzetéről?
    Küldje el nekünk!
  • Elég sok szempontból remek munkám van. Az egyik, hogy elvileg nem kell politikusokkal foglalkoznom, csak házakkal, terekkel, lakáshirdetésekkel. De még így sem tudom elkerülni, hogy ne tolakodjon elém a téma. Megkaptam ugyanis egy oszlopra ragasztott cetli fotóját, mely szerint:

    Ön is arról álmodott, hogy egy szép nyári reggel felkel, és átugrik a szomszédba meghallgatni a Kötcsei beszédet? Vagy pedig szeretne abban a községben élni, ahol Gyurcsány Ferenc nyaralója is áll?

    Hogy mennyire jó ötlet Gyurcsánnyal (és a kötcsei beszéd miatt közvetve Orbánnal) reklámozni egy eladó nyaralót, azt persze nem tudom.

  • Tejes pite, hidegtálak, szendvicsek és mártogatósok lesz a menü Benke László búcsúztatásán, aki június elején halt meg. 

    A Bors szerint a barátja, Garaczi János szerette volna nagyszabású menüvel búcsúztatni, azonban Benke László fia azt kérte, amilyen egyszerű volt az édesapja az életben, olyan egyszerű legyen a megemlékezés is. 

    Benke László temetése Lajosmizsén lesz, szülei család sírjában nyugszik majd, írja a lap. 

  • Belga szerzetesek készítik a világ legjobb sörét, és most a rend bejelentette, hogy az interneten majd előre le lehet stoppolni két tálcával, viszont szállítást továbbra sem vállal az apátság.

    A sört kb. harmincan főzik 1839 óta a Szent Sixtus apátságban, és amellett, hogy a 10,2 százalékos barnájuk rendre a legjobb sörökről szóló listák élmezőnyében végez, azért is ezt nevezik a világ legjobb sörének, mert nem kerül kereskedelmi forgalomba, nehéz hozzájutni, ami miatt egy-egy palack hatalmas összegekért szokott elkelni aukciókon.

    Utóbbit egyébként a szerzetesek elítélik, ők évek óta 45 euróért adnak 24 üveget, és kifejezetten az a céljuk, hogy megfizethető maradjon a sörük. Viszont többet nem akarnak főzni, mint amennyit az elmúlt évtizedekben szoktak, ezért az árakat csak akkor tudják alacsonyan tartani, ha csak tőlük lehet beszerezni a sört.

    Évről-évre rengetegen keresik telefonon az apátságot, hogy mikor kezdenek árulni, vagy, hogy elfogyott-e már a sör. Egy ügyfélszolgálatot már fel kellett állítaniuk, ahová 85 ezer hívás érkezett évente, mostantól ezt akarják kiváltani a webshoppal. (Guardian)

  • A Koncert a tojásban elég fura alkotás. Bizarr környezetben, egészen furcsa figurák, tárgyak és cselekmények zsúfolódnak össze (érdemes megfigyelni mondjuk, hogyan lopják meg a kottára mutató barátot). Aki ismer legalább egy-két Hieronymus Bosch-művet, annak egészen biztos eszébe jut erről is a reneszánsz mester. Sokáig a művészettörténészek is úgy gondolták, hogy az ő alkotása. Neki is van ugyanis egy vázlata egy tojásban éneklő kórusról, és a kép amúgy is igen hasonlít egy híres művére, a Bolondok hajójára.

    Ma azonban már tudjuk, hogy a kép nem lehet az övé, és ennek a megállapításában az a kotta is a kutatók segítségére volt, amelyből a tojás utasai játszanak. A korabeli képeken ugyanis nem csak úgy feldobtak pár kottafejet, hogy jól nézzenek ki, hanem általában valódi zenéket ábrázoltak a festők. Mindegy, hogy az csak egy kő volt, amire aktok támaszkodtak, vagy egy hangjegyekkel teli fenék.

    Ez például így szólt:

    Thomas Crecquillon műve (melynek van amúgy vokális feldolgozása is) viszont évtizedekkel Bosch halála után született, vagyis a kép már csak ezért sem lehet a festő műve.

  • Épp várakoztam a Budai Kerületi Bíróság meztelen férfiakkal díszített aulájában az érthetetlenül agyoncsapott teknős ügyének gyanúsítottjára, amikor legalább ennyire érthetetlen bűnügy nyomára bukkantam. Az aula sormintájában a férfi aktok diszkréten hol törvénykönyvvel, hol mérleggel takarják el magukat, egy bátrabb alakot kivéve, amelyik nem tököl. A meztelen igazság tökéletesen rendben van az igazságszolgáltatás épületében, de van egy furcsaság. A több helyen felbukkanó sorminta magasabban lévő meztelen embere érintetlen, ám az embermagasságban lévő akton valaki zavarba ejtő műtétet hajtott végre: egyszerűen levakarta szegény ember péniszét. Nehezen tudom elképzelni, hogy a bíróságon várakozók spontán unatkozás közben álltak neki a péniszvakarásnak, bár az sem sokkal életszerűbb, hogy valamelyik illetékes utasítást adott a melósoknak, hogy smirglizzék már le az akt férfiasságát. Rejtély az egész. Nem egyedi esetről van szó, az aulában fejmagasságban lévő mindhárom aktot csonkolták.

Rovatok