Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Idén is megtörténik az elkerülhetetlen, úgy tűnik, minden be-, ki-, le-, fel-, el-, át-, rá-, ide-, oda-, szét-, össze-, vissza- vagy éppen megfagy, így a parádfürdői Ilona-patak is, amely így nézett ki hétfőn. 

  • botrányairól is híres 28 éves énekesnő most lehetőséget kapott, hogy főszerepben debütáljon a vásznon. A készülő produkció címe Assisted Living, és ahogy a Variety írja, a filmben Cardi B egy Amber nevű nőt játszik, aki egy szökésben lévő csaló, és miután az egyik rablás rosszul sül el, kénytelen öregasszonyként elrejtőzni egy idősotthonban. 

    A jogokat a Paramount vette meg még 2019-ben, és íróként pedig az a Kay Oyegun jegyzi, akinek a This is us című sorozat jópár részét is köszönhetjük. 

    Cardi B-nek nem ez lesz az első filmes megjelenése, 2019-ben Jennifer Lopez mellett láthattuk a A Wall Street pillangóiban, illetve a Halálos iramban franchise-ban is feltűnt már.

    Arról sajnos még nincs hír, hogy mikor láthatjuk a mozikban is a művésznőt. 

  • A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) idénye a végjátékához közeledik, már csak a két konferenciadöntő és a februári Super Bowl van hátra.

    New Orleansben két legendás irányító, Drew Brees és Tom Brady csapata ütközött meg egymással, és az alapszakaszbeli két Saints-sikerrel szemben ezúttal a Buccaneers örülhetett.

    A mérkőzés után a 42 és 43 éves irányító immár civilben kedélyesen elbeszélgetett a pályán, a New Englanddel hatszoros bajnok Brady pedig még Brees fiának is dobott egy touchdownpasszt.

    Könnyen lehet, hogy a liga örökranglistájában gyakorlatilag minden passzkategória első két helyén álló irányító utoljára találkozott egymással a pályán, hiszen a hírek szerint Brees hamarosan szögre akasztja a sisakját.

  • Megérkezett a Cherry hivatalos előzetese, amelyben a főszerepet Tom Holland és Ciara Bravo játssza. A Russo testvérek legújabb filmjét az Apple TV+ 40 millió dollárt fizetett, várhatóan március 12-én jelenik meg a az Apple TV+ kínálatában.

    Sokak szerint a filmben Tom Holland eddigi legnagyobb alakítását láthatjuk majd, vízválasztó szerep lehet a színész karrierjében.

  • Már hónapok óta folyik a találgatás, hogy végül ki lesz Daniel Craig utódja a 007-es ügynök megformálásában. Craignek már 2015-ben elege lett a titkosügynök szerepéből, de egy utolsó rész erejéig még sikerült elegendő gázsit adniuk neki, hogy igent mondjon a Nincs idő meghalni című filmre. 

    Most pedig épp Hollywood új brit szívtiprójáról röppent fel a hír, hogy ideális lehetne a szerepre. Az illető nem más, mint a hetek óta toplistás Netflix sorozat, a Bridgerton (kritikánkat itt olvashatja) egyik közkedvelt főszereplője, Regé-Jean Page, aki rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert. Az említett sorozat most épp azért került ismét reflektorfénybe, mert egy felnőttfilmes streaming szolgáltató ellopta a szériában megjelent szexjeleneteket. 

    Page rajongói annyira eltökéltek, hogy ki is jelentették, őt szeretnék a következő James Bond szerepére.

    A színész a The Tonight Show-ban beszélt erről Jimmy Fallon műsorvezetővel:

    Az interjúból kiderül, hogy bár nagyon hízelgőnek tartja az emberek elképzelését, de ahogy ő fogalmaz:

    “Úgy gondolom az internet sok mindent gondol, ez pedig egy kellemesebb fajta közülük. Amíg ez megy, addig szívesen fogadom őket.”

    A fogadóirodák szerint az eddigi legesélyesebb jelölt Tom Hardy, őt pedig szorosan követi James Norton, majd Idris Elba, Regé-Jean Page pedig utánuk következik. Akárki is lesz végül a befutó, ő lesz a 7. színész, aki valaha eljátszotta a sármos ügynököt. 

     

  • Január 17-én ünnepelte 99. születésnapját Betty White, aki már több, mint 75 éve van jelen az amerikai showbizniszben. Ez idő alatt színészként és producerként is tevékenykedett, valamint ő lett a Saturday Night Live műsor valaha volt legidősebb műsorvezetője. Hazánkban főként az Emmy-díjas Öreglányok sorozat egyik szórakoztató szereplőjeként ismerhettük meg. Az előadott karakteréből korábban több mém is készült.

    Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, tavaly ezt válaszolta:

    a háziállatok, a hot dog és a vodka.

    Idén a pandémia miatt ő sem tudta szokásos módon ünnepelni a születésnapját, (pedig minden reggel egy mérföldet fut) ezért tervei szerint az volt a program, hogy az őt minden nap meglátogató kacsákat etette.

  • Azt már eddig is tudtuk, hogy Joe Biden beiktatása hatalmas buli lesz, a ceremóniáért felelős elnöki beiktatási tanács pénteken jelentette be, hogy a program házigazdája Tom Hanks lesz, és többek között Justin Timberlake, Jon Bon Jovi és Demi Lovato is szerepelni fog rendezvényen.  Ami viszont újdonság, mondhatni a nap híre, hogy a TikTok-sztár „Doggface”-t is ott lesz a beiktatási ceremónián.

    Róla Joe Biden is elég jó véleménnyel van, mondván, a jókedvvel és jóérzéssel készült videója felvidította az embereket a társadalmi nyugtalanság és a járványos szorongás idején.

    Nathan (Doggface) Apodaca már bele is egyezett a fellépésbe.

    Doggface azon kevesek közé tartozik, akiknek csodálatos volt a 2020-as év, miután berobbant a TikTokon az a videója, amin a Fleetwood Mac dalra gördeszkázik és közben áfonyalevet kortyolgat.

  • Volt (legalább) egy igen megmosolyogtató jelentet a vasárnapi spanyol Szuperkupa döntőjében, amikor a spori megnézte, mit tett Messi, majd felmutatta a pirosat Jordi Albának.

    Messi a 118. percben megindult a Bilbao kapuja felé, áthámozta magát Villalibre Molinán, közben kiosztott neki egy jókora tockost is, mire a fiatal spanyol támadó összeesett. A támadás végén a VAR-szobából jelezték is a játékvezetőnek, hogy potenciális piros lap gyanús eset történt. Jesús Gil ki is szaladt megnézni, mi történt:

    a spori tíz másodperc alatt megnézte az esetet, amin azt láthatta, hogy a Barca 10-ese lecsapja a Bilbao 20-asát.

    Jesús Gil feldolgozta a látott információt, majd visszaszaladt a pályára, ahol... felmutatta a piros lapot a Barca 18-asának, Jordi Albának. A balbekk picit értetlenkedett, közben pár méterre odébb Messi – tudván, hogy ez neki szólt volna – elindult lefelé. Később a játékvezető is korrigált, Jordi Alba végigjátszotta a találkozót.

    A Szuperkupát végül a Bilbao nyerte, amely a Barca mellett az elődöntőben a Real Madridot is elverte.

  • Drónnal készült felvételeken lehet megnézni a Citadellát. A filmen sirályperspektívából látható a hosszú évek óta elhanyagolt erőd és a lepusztult ágyútorony, de belülről is meg lehet nézni, miközben a kamera átrepül az épület folyosóin és termein.

    2022-re felújítják a Citadella falait és belső udvarát, ahol egy közparkot alakítanak ki, 2023-ra pedig egy magyar szabadságharcokról szóló kiállítás nyílik az ágyútoronyban, a Szabadság Bástyája címmel. – olvasható a VÁRKAPITÁNYSÁG Nonprofit Zrt. közleményében. 

  • Köztudott, hogy az előző Amerikai elnököt Donald Trumpot törölték és letiltották az összes közösségi oldalról a Capitoliumnál történtek miatt. Ebből kiindulva, Trump Jr. Instagram oldalán készített videójában, korunk Tony Starkjához fordult segítségért, és arra kérte a világ leggazdagabb emberét, hogy ha már embereket akar küldeni a Marsra, akkor dobjon már össze egy közösségi oldalt is, de egy olyat, ami nem elfogult. Szerinte  sokat tudna tenni a gyűlölet és az erőszak ellen ezzel a tevékenységgel.

    Eddig még nem érkezett válasz Elon Musktól a kérésre.

    Azon túl, hogy ezt most Trump fia kéri, talán érdemes elgondolkodni a felvetésen. Bár az is igaz, hogy volt ilyen próbálkozásra példa az elmúlt időben. Ilyen többek között a 2016-ban nagyot ugró Vero nevezetű applikáció, ami inkább hasonlít az Instagramra, de ide lehet sorolni az annó Facebook gyilkosnak nevezett Diaspora is, ami még 2012-ben majdnem önmagát gyilkolta meg, de végül inkább egy szabad hozzáférésű közösségi oldal lett, ahol bárki létrehozhatja a saját közösségét. És ilyen akart lenni az Ello is.

    Itt tekinthető meg a videóüzenet: 

  • A világhírűvé vált brit rockegyüttes, a Radiohead tagjai, Thom Yorke, Jonny és Colin Greenwood, Ed O'Brien és Philip Selway az oxfordshire-i Abingdon fiúiskolába jártak az 1980-as években, amikor megalapították az On A Friday nevű bandát, a hét azon napjára utalva (péntek), amelyen mindig próbáltak. 

    Január végén egy olyan demókazettát árvereznek el, amit még az On A Friday néven futó banda vett fel.

    Ez a kazetta még a 90-es években került a zenekar egyik barátjához. A demót online árverésen értékesítő Omega Auctions azt mondja, hogy hat olyan szám is található a felvételen, amit eddig még senki sem hallott. Külön érdekesség az is, hogy a dalokat akkor vették fel, amikor a banda tagjai már elhagyták az iskolát, de még nem szerződtek le az EMI Records kiadóval.

    Az aukciós ház szerint 2000 fontért, azaz 800 ezer forintért fog elkelni a kazetta.

  • A korábbi pornósztár tavaly szeptemberben regisztrált az OnlyFans nevű oldalra, ahol előfizető rajongói havonta körülbelül 12 dollárért élvezhetik az általa nyújtott privát tartalmakat - írja a LabBible

    Az így befolyt összeg egy jelentős részét végül több jótékonysági szervezet közt osztotta szét, olyan ügyeket támogatva, amelyek közel állnak a szívéhez.

    Mia Khalifa a következőt írta az Instagramra:

    Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szeptember óta az OnlyFans portálon velem vannak. Nektek hála 160 ezer dollárnyi összeget tudtam elutalni jótékony ügyeket felkaroló civil szervezeteknek. Nagyon hálás vagyok a platformnak is, és mindazoknak az erős és bátor nőknek, akikkel internet szerte találkoztam az OnlyFans-nek köszönhetően

    Mia Khalifa azt is hozzátette, támogatóinak hála sokat növekedett emberileg, magára talált, és magabiztosabbnak érzi magát, mint valaha.

    Nem ez az első alkalom, hogy Mia Khalifa jótékonykodik, tavaly nyáron például elárverezte híres szemüvegét, hogy segítsen a tragikus augusztusi bejrúti robbanás áldozatain. (Ez volt az az eset, amikor kigyulladt egy kikötői tűzijáték raktár.)

  • De azért nem teljesen ő döntött erről az elhatározásról. Katy Perry vasárnap jelentette be Twitteren, hogy 95%-ban már készen áll arra, hogy 100%-ban vegán legyen, és ebből a buliból a kedvencét, Nuggetet sem szeretné kihagyni, aki már 4 hónapja társa az átállásban is.

    Ezzel most újra helyreállhat a világ rendje, miután Miley Cyrus tavaly szeptemberben úgy döntött, felhagy a vegán étkezéssel. Így most Katy Perrynek nyílik lehetősége arra, hogy átvegye a stafétabotot, és ő legyen az életmód Földi helytartója.

  • Romário pályafutása során több mint 700 gólt szerzett tétmérkőzéseken. Ezeket előszeretettel osztja meg Instagram-oldalán. A brazil csatár legutóbb egy csaknem 30 évvel ezelőtti felvételt tett közzé. A PSV Eindhoven 1992. december 9-én otthon játszott a Milannal a Bajnokok Ligája csoportkörében, és bár a holland csapat 2–1-re kikapott a későbbi döntőstől, a hazaiak szépítő gólját Romário szerezte: dekázott néhányat Paolo Maldini szorításában, majd fél fordulatból a kapuba lőtt.

    A történet különlegessége, hogy a felvétel, amelyet Romário az interneten talált, magyar, ha ugyanis hangot adunk rá, tisztán felismerhető a 2003-ban elhunyt sportriporter, Knézy Jenő hangja.

    A világbajnok csatár 1988 és 1993 között szerepelt a PSV-ben, ezalatt 167 mérkőzésen 165 gólt termelt, valamint három bajnoki címhez és két Holland Kupa-győzelemhez vezette a klubot.

  • Dr. Cliff Arnall, a Cardiff Egyetem volt pszichológusa szerint január harmadik hétfője az év legrosszabb napja. A jelenség 2005 januárja óta terjedt el a köztudatban, úgynevezett Blue Monday (Szomorú hétfő) néven. A teória szerint ezen a napon vagyunk a legkevésbé motiváltak, mivel az ünnepeknek már rég vége, a fizetés még messze van, az időjárás is nagyon rossz és még hétfő is van. 

    Ez pont elég ok arra, hogy rosszul érezzük magunkat.

    Tavaly azonban kiderült, hogy a jelenségnek valójában semmilyen tudományos alapja nincsen, mégis sokan tudunk azonosulni vele, tekintve, hogy a januári napokat indokolatlanul hosszúnak és szürkének érezzük. 

  • Justin Timberlake és Jessica Biel második gyermeke tavaly nyáron született meg, és nagyjából ennyi, ami a kisdedről kiderült azóta. A színésznő a terhességét is eltitkolta a nyilvánosság elől, méghozzá olyan ügyesen, hogy egy paparazzónak sem sikerült lelepleznie.

    Néhány hónapokon át hallgatott a babával kapcsolatban, Timberlake azonban a napokban Ellen DeGeneres virtuális vendége volt, ahol végre elárulta a gyermek nevét.

    Phineasnek hívják, fantasztikus baba, nagyon cuki, és persze senki sem alszik tőle. De izgatottak vagyunk, boldogabbak nem is lehetnénk

    – szemlézte a Just Jared.

  • Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea nehéz időszakon van túl. A gyász és a depresszió mellett meg kellett küzdenie a hirtelen ölébe szakadt felelősséggel, a pénzügyekkel, hiszen a világhírű producer hatalmas vagyont és bonyolult céghálót hagyott maga után, az örökség tisztázása pedig a mai napig hatalmas fejtörést okoz az érintetteknek  írja a Blikk.

    Vajna Tímea azonban megtalálta a támaszát párja, Zoltán karjaiban, aki nem mellesleg néhai férje jó barátja, és mindenben támogatja. 

    A bulvárlap informátora szerint a pár jelenleg is Saint Barths szigetén romantikázik, de az örökösnő ismerőse szerint ráfér a pihenés, mert a nehéz elmúlt év után az előtte álló esztendő sem lesz könnyebb.

  • Ahogy eddig minden évben, mióta csak létrejött Rihanna fehérnemű márkája, idén sem maradt el a Valentin napi kollekció. Az énekesnőből lett üzletasszony smink- és ruhabrandje egyaránt sikeres, ahogy valószínűleg az említett széria is az lesz majd.

    Rihanna ezúttal pirosat öltött a szerelem napjának jegyében, de szokásához híven nem csak holmi hagyományos, csipkés együttest dobott piacra, hanem egy csupa necc és latex kombót is.

  • Öt lábbal született meg egy kis borjú egy thaiföldi faluban – adta hírül a Daily Star. 

    A falubeliek komoly szerencsét tulajdonítanak a mutáns patásnak, azt mondják, születése óta lottószámokkal álmodnak. 

    A szegény kis állat ötödik lába egyébként a hátából nőtt ki.

  • Talán nem mind emlékszünk rá, de Matt Damon szerepelt a Thor harmadik részében, a Ragnarökben. Egy asgardi színészt alakított, aki a jelenetében Lokit formálta meg. Damon most ismét a szérián dolgozik, méghozzá a negyedik részén, melynek címe Thor: Love and Thunder.

    Azt nem tudni még, hogy újra ugyanabban a szerepkörben tűnik-e fel, vagy komolyabb lehetőséget kapott, de annyi biztos, hogy ő és a családja Ausztráliába költöztek egy időre.

    Nagyon izgatott vagyok, hogy a családommal együtt az otthonunknak hívhatjuk Ausztráliát néhány hónapig

    – mondta Damon a Daily Mailnek, majd hozzátette, profi stábbal dolgozik, az élmény pedig kárpótolja azért, hogy két hétre karanténba kell majd vonulnia.

  • Britney Spears húga, Jamie Lynn Spears szerint Elon Musk felelős több macska haláláért is − írja a TMZ.

    Szerinte minél hamarabb orvosolni kell a hibát, ugyanis több háziállatukat is elveszítették a Tesla miatt. Mint mondta:

    Nem is akarom megszámolni, hogy hány macskát veszítettünk el. A Tesla egy csendes macskagyilkos, és ezt a problémát meg kell oldanunk. Az autónak ki kell adnia valamilyen hangot, hogy a macskák észrevegyék, hogy közeledik, és időben elmenekülhessenek.

    A nő − ugyan nem mérnök − még ötletet is adott Elon Musknak, hogyan lehet elkerülni a jövőbeni „macskatasztrófákat”.

Rovatok