Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jacob Philipp Hackert német klasszicista tájképfestő, Goethe barátja beutazta a fél világot, és számos gyönyörű tájat festett meg szinte tökéletes topográfiai pontossággal. Azonban sehol sem készített olyan csodás képeket, mint Itáliában, ahová 1768-ban jutott el.

    Hackert annyira magával ragadta az olasz táj szépsége, hogy 1807-ben bekövetkezett haláláig kisebb-nagyobb kihagyásokkal új hazájának is választotta. Élt IV. Ferdinánd nápolyi király udvarában, ahol a király udvari festője lett, és saját birtokán, Firenze közelében is.

    Hogy az Olasz város vízeséssel című képét hol és mikor készítette, és mi lett a sorsa a festő halála után, nem tudni pontosan. Azt viszont igen, hogy a festmény több mint száz évvel később Franz Rappolt Hamburgban élő, zsidó üzletember tulajdonába került.

    Rappolt az egyike volt azoknak a zsidó műgyűjtőknek, akiket a nácik 1939-ben rákényszerítettek, hogy adják el fillérekért gyűjteményüket házi műkereskedőjüknek, a fia miatt mostanra még hírhedtebbnek számító Hildebrand Gurlittnak. Gurlitt Hackert festményét egy másik műkereskedőnek adta el, majd a német birodalom tulajdonába került - miközben Rappolt 1943-ban megölték egy cseh koncentrációs táborban.

    A kép mostanáig egy berlini raktárban porosodott. Franz Rappolt örökösei hétfőn kapták vissza a német államtól. Az örökösök neve a német dpa híréből nem derül ki, de túl közvetlen leszármazottak nem lehettek. Franz felesége, Charlotte 1941-ben halt meg, fia, Fritz 1942-ben a minszki gettóban, testvérei, Otto és Ernst 1941-ben, illetve 1942-ben öngyilkosok lettek. 

  • Mindez az Időkép hőtérképén látható. Aki a részletekre is kíváncsi, kattintson ide>>>

    letöltés
  • Én már csak legendaként találkoztam azzal a jó tanáccsal, hogy ha atomcsapást kell elszenvednünk, két dolgot tehetünk. Az úgynevezett komoly válasz szerint

    bújjunk az asztal alá, és húzzuk a szemünkre a sapkát

    – már persze abban a nem túl életszerű esetben, ha sapka van rajtunk, miközben egy asztal közelében vagyunk –, de legalábbis szorosan csukjuk be a szemünket. A kevésbé komoly (Hofitól vagy talán Markos-Nádastól, Nagy-Bandó Andrástól) eredeztethető megoldás pedig az, hogy

    nézzük meg jól, mert soha többé nem látunk ilyet.

    Nos, a kommunista Romániának Hofija nem volt, atomcsapás esetére szóló túlélési tanácsai annál inkább. Sőt, egyenesen Haza védelme tankönyve is volt, amiből Dragomán György, erdélyi születésű világhírű írónk osztott meg két oldalt – azokat, amik felkészítenek arra, hogy mit is kell csinálni, ha jön az atom. Érdekes, hogy az általunk tudottól eltérően a román honvédelmi szakik az asztal alatt ülést is kielégítőnek tartották, nem csak a fekvést (a képre kattintva eljut Dragomán Fb-posztjára).

    román tankonyv
  • A New York állambeli Ausable folyó meghökkentő változását mutatja be az alábbi timelapse videó.

     Az Egyesült Államokban 2018 brutális időjárást hozott.

Rovatok