Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A tehetségkutató műsor óta egyre csak növekszik a népszerűsége.

    Mihályfi Lucát egy egész ország ismerhette meg a 2022-es X-Faktorban, ahol végül harmadikként végzett a fináléban. A fiatal énekesnő zenei karrierje azóta is töretlenül ível felfelé, dalokat ír és közben folyamatosan koncertezik. Most a Glamour magazinnak adott interjút, melyben egyebek mellett arról is beszélt, hogyan változott meg az élete amióta egycsapásra híres lett.

    Remélem nem változtatott meg a siker, de nem is szeretném, hogy megváltoztasson. Szeretnék ugyanaz a lány lenni, aki az X-Faktor előtt a zuhanyrózsa alatt énekelt. Nyilván sokat segített abból a szempontból, hogy rengeteg új emberrel találkoztam, és bekerültem egy olyan közegbe a zenei szférán belül, amiben teljes mértékben önmagamat tudom adni. Úgy érzem, hogy a siker inkább kinyitott. Bátrabb és magabiztosabb ember lettem azáltal, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és erről kapok visszajelzést is

    – magyarázta Mihályfi, majd arról is beszélt, hogyan tudott megbirkózni azzal, hogy nagyon fiatalon csöppent bele szórakoztatóipar körforgásába.

    Azt gondolom, hogy aki kiteszi a szívét, lelkét a dalain keresztül, folyamatosan megkérdőjelezi magát, hogy jó-e az, amit csinál. Ez egy nagyon nehéz műfaj, hiszen előadóként arra vállalkozunk, hogy kiálljunk az emberek elé, és fogadjuk a pozitív, de a negatív kritikákat is. Amikor kételyeim vannak, a családomhoz és a barátaimhoz fordulok

    – mondta az énekesnő, aki szerencsére olyan emberekkel van körülvéve, akikkel bármikor megtudja beszélni ezeket a dolgokat, és segítenek neki átlendülni a nehezebb időszakokon.

    Mihályfi a karrierbeli terveiről is mesélt a lapnak, akik a a közeljövőben megvalósítandó álmai mellett arra is kíváncsiak voltak, hol látja magát 10 év múlva.

    Nem szeretek tervezni, ebben a szakmában ez amúgy is nagyon szubjektív és bonyolult, de ha még mindig a zenével foglalkoznék, és azt csinálhatnám, amit szeretek, akkor annak nagyon örülnék. Azt kívánom magamnak, hogy érezzem jól magam, és szeressem azt, amit csinálok.

  • Olvadoznak az internetezők annak a kétéves kislánynak a fotóit és videóit látva, akinek a világ egyik legtermészetesebb dolga sürögni-forogni a konyhában.

    A totyogós kis szakács, Oswyn Thomas már tud bolognai spagettit, chilli con carne-t és egyéb sült ételeket is készíteni. Specialitásai közé tartozik még az omlós keksz, a brownie, a puding, a banánkenyér és a palacsinta. Mindössze 11 hónapos volt, amikor anyjának, Madisonnak elkezdett segíteni a konyhában. A 28 éves nő úgy meséli, azért kezdte el a kislányt belevonni a konyhai teendőkbe, mert nem érezte azt az igazi anya-gyerek kötődést, amit már a kicsi születése óta kellett volna, a közös-sütés főzés azonban megtette a hatását.

  • Látása már nem a régi, de ezt cseppet sem bánja.

    Nyertes Zsuzsa a Hot! magazinnak adott interjút, melyben arról mesélt, hogy az öregedésnek előnyei is van: látásromlását például ilyenek tartja. Mint mondta, hallani sem akar a szemüvegről, helyette bármikor hajlandó a padlón kúszni-mászni.

    Van jó az öregedésben is, például az, hogy az embernek romlik a szeme. Amikor felkínálták a műtétet, nemet mondtam. Nem akarok úgy látni, mint 30 évesen! Most belenézek a tükörbe, és azt látom, amit. Nem vagyok hiú, de ha föltennék egy szemüveget, és azzal néznék bele, akkor nem azt látnám, amit érzek, és az borzasztó lenne

    idézi a Bors a színésznőt, aki azt is elárulta, hogy természetes módszerekkel tartja fiatalon az arcát, de a ráncfeltöltés is elgondolkodott már.

    „A közönségnek, főleg a nőknek szeretném bizonyítani, hogy igenis ki lehet tolni az öregedést természetes úton. Ami viszont nagyon zavar, azok a száj körüli ráncok; nagyon gondolkodom, hogy azokkal bizony kezdeni kellene valamit” – vélekedett.

    A színésznőnek azonban semmiképp sem kell bizonygatnia szépségét, hiszen párja, Gulyás Attila a mai napig elhalmozza bókokkal.

    Igaz, 16 éves korom óta ismer, szóval nem úgy látja rajtam az idő múlását, mint egy idegen, de a mai napig, amikor színpadon néz, utána megjegyzi például, hogy »Még mindig milyen jó a lábad!«

    – mondta nevetve a művésznő.

  • Őszintén vallott magáról.

    ValóVilág legutóbbi szériájának győztese, Karnics Kriszta az RTL kameráinak mesélt arról, hogy a való életben rosszul kötődik, ezért nincsenek kifejezetten barátai. Mint mondta, nagyon érzékeny, emiatt sokat sír, hamar megbántódik, és a vitakultúrája sem az igazi. 

    Nem tudok még úgy jelen lenni a vitában, ahogy egy felnőtt embernek kell, és emiatt kicsit ilyen gyerek módban vagyok sokszor

    – jelentette ki magáról VV Kriszti, amit egyebek mellett a generációs különbségének tulajdonit.

    Rosszul kötődök a való életben, nekem nincsenek úgymond barátaim. Én szeretem megtartani a saját egyedüllétem, gondolataim sokszor magamnak, viszont ha olyan a helyzet, hogy nyitott vagyok, és valakinek segítség kell, akkor mindig ott vagyok. Mivel nagyon erős az empátia érzetem, ezért kötelességemnek érzem, hogy támasza legyek valakinek, akinek segítséget adhatok ezzel

    – mondta valóság-show győztes, akinek nemrégiben ért véget egy párkapcsolata, amiről így vélekedett:

    „Tudom már magam eléggé szeretni, ez még mindig egy kérdés számomra, mivel magammal nagyon ellenséges vagyok sok helyzetben. Nagyon visszavettem az alkoholizálásból, nagyon próbálok odafigyelni. (...) Próbálok méltó életet élni, ha már ilyen dolgokat kapok, tudok megélni” – tette hozzá.

Rovatok