Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az év leghosszabb napját ünnepelték tegnap Spanyolországba:  a tánc, éneklés és tűzugrás után pedig felgyújtották ezt a szép papírmasé szobrot:

    Minden évben készülnek a spanyolok erre a napra, már délután kimennek a tengerpartra, és ott tábortüzeket építenek. A tábortűznél a leggyakoribb szokás szardíniát sütni. Éjfél után, a hagyomány szerint hétszer át kell ugrani a tűzrakásból megmaradt parazsat. 

    A következő napokban pedig népi ruhába öltöznek az alicantei lakosok, hogy így tisztelegjenek a város védőszentje előtt. Az ünnepség végén a fából épített szobrokat lobbantják lángra.

  • New Yorkban valószínűleg nem egy jó hentes van, de a Union Pork Store nevű bolt szerdán egy kis ideig mindenképpen a többiek elé tudott kerülni azzal, hogy

    megcsinálták a világ legnagyobb hot dogját.

    A gigantikus hot dogot egy húszkilós virsli és egy tizennégy kilós kifli alkotja, előbbi amúgy így néz ki:

    A bolt egyébként a Guinness-rekordra is ráment a hot doggal, ami már csak azért is érdekes, mert ebben a kategóriában még nincsen fennálló rekord. A szétdarabolt hot dogot amúgy pont szerda, vagyis ma délután, ezekben az órákban lehet elfogyasztani a New York-i Ulysses étteremben, az ebből befolyó bevétel pedig egy veteránokat segítő nonprofit szervezethez vándorol majd.

    (via)

  • Az MTI híre szerint átszámítva több mint 80 ezer forintjába került egy kanadai nőnek, hogy bikiniben napozott az olaszországi Velence egyik közparkjában. 

    A 23 éves turistát a műemlékváros új, megszigorított házirendje alapján büntették meg, miután rendőrök vették észre, hogy fürdőruhában sütkérezik a pályaudvarhoz közeli Papadopoli-parkban.

    Az önkormányzat honlapján olvasható rendelet szerint a lagúnák városában tilos fürdőruhában vagy félmeztelenül flangálni, közterületen tartózkodni, tömegközlekedési vagy akár privát járművön utazni.

  • Már egy ideje dübörög a Csernobil-láz, hála az HBO sorozatának. Viszont ahogy az Indexen nemrég megjelent kvízből kiderült, nem kell ahhoz atomkatasztrófa vagy évtizedes karantén, hogy valami vacakul nézzen ki, így például pár magyar kórház is úgy néz ki, hogy az akár Pripjatyban is lehetne. 

    Kicsit hasonló elképzelésre épült egy két évvel ezelőtti művészeti projekt, amit most szembe terelt velem a közösségi média, amely azt a kérdést teszi föl: Mi a különbség Csepel egyes részei és valami posztapokaliptikus scifi helyszíne között? A válasz pedig valami olyasmi, hogy alapvetően csak az atmoszféra. Ha például egy csepeli biciklizés alatt fölvett videóra alávágjuk Andrej Tarkovszkij gyönyörű, Sztalker című filmjének hangsávját, gyakorlatilag olyan, mintha a Zónában lennénk, ahogy ez Somló Dávid 2017-es, Horizont című videójában látható. 

    Aki nem látta volna, az 1979-es filmben egy író, egy tudós és vezetőjük, a sztalker akar bejutni a katonaság által szigorúan őrzött Zónába, ahol valamilyen ki nem fejtett esemény miatt a valóság szabályai felborultak, és ahol állítólag van egy szoba, ami teljesíti az emberek vágyait. A Zóna nagyjából úgy néz ki, mint a csernobili lezárt zóna (bár a film hét évvel megelőzte a szerencsétlenséget), egy katasztrófa után magára hagyott iparvidék. Vagy, ahogy Somló művéből kiderül, mint Csepel. Csak ott nem biztos, hogy van minden vágyat valóra váltó szoba. 

  • A világ vezető MMA-szervezetének legendás bajnokát levideózták, ahogy egy sztriptízbár előtt leáll bunyózni az egyik kidobóval.

    BJ Penn, a mai aktív (bár 0-7-es lejtmenetbe csúszó) egykori könnyűsúlyú világbajnok hétfőn hazai pályán, a hawaii Honoluluban vitte földre a nála jóval nehezebb biztonsági őrt, ott szívós munkával lefejtette az őt szorongató karjait, és magabiztosan szögezte őt a földhöz. A homályos videóból nem látszik egyértelműen, de mintha pár ütést is eleresztett volna. Az viszont egyértelmű, hogy miután néhány bámészkodó tétován megpróbálta leállítani a bunyót, az egyik békéltető nem bírta idegekkel, és fejbe vágta Pennt. Csakhogy a többi bámészkodó gyorsan leszerelte őt, megakadályozva a tömegverekedés kialakulását. Egyébként a konfliktus is komolyabb sérülés nélkül, azzal ért véget, hogy a bunyóst sikerült jobb belátásra bírni, és lehámozni a biztonsági őrről.

    A videót közzétevő TMZ bulvároldalnak nyilatkozó szemtanúk szerint BJ Penn már nem volt szomjas, amikor botrányos viselkedése miatt kivezették őt a Club Femme Nu-ből. Amikor nekirontott a biztonsági őrnek, a klubból kihívták a rendőröket, de mire megérkeztek, Penn már elhagyta a helyszínt.

  • A mianmari rendőrség összesen mintegy 84 milliárd forint értékű drogot égetett el a kábítószer elleni küzdelem világnapján. Az erről közölt képek tanúsága szerint Mongla városában a rendőrök csoportosan élvezték az égő metamfetamin illatát.

    Rangunban még diákokat is meghívtak, hogy műsorral vezessék fel a kábítószerégetést. Ők valószínű emelkedett hangulatban térhettek haza a tüzes nap után.

  • Csak akkor olvasson tovább, ha ön szereti az irodalmat vagy a dedikálásokat vagy szeret jótékonykodni. Esetleg akkor, ha érdekli, hogyan kerül egyetlen ruhára negyven aláírás, és kiket, hogyan szeretnének segíteni ezzel.

    Van a Facebookon egy jónak tűnő kezdeményezés, Írók a szegény sorsú gyerekekért, különböző irodalmi érdekességekre lehet licitálni, én is vettem már itt kéziratot, mármint szó szerinti kéziratot, toll, papír, némi gyűrődés, nem olyan A4-es lapra kinyomtatott szöveget. Alapesetben nem is írnék róla, de most egy nagyon különleges ruhát árverezni. Az irodalommal és annak népszerűsítésével különböző formákban – testverseléssel és verstetkókkal is – foglalkozó Viola Szandra ugyanis egy olyan ruhát ajánlott fel, amit közel negyven író, költő, zenész, művész és különféle közéleti szereplő dedikált az Index tárcarovatába is író Lackfi János, Háy János mellett például Garaczi László, Bérczesi Róbert, Péterfy Gergely és Nádasdy Ádám is. A ruhára június 30-ig lehet licitálni itt.

  • A nem finomkodó szövegeiről ismert Day nevű rapper Plasztik címmel klipet készített a brutális műanyagszennyezésről, méghozzá úgy, hogy a klip képi anyaga nagyrészt a a felső-tiszai PET Kupákon készült. A szemétszedő versenyt idén először a Tisza-tavon is megrendezték, amiről mi is minden nap bejelentkeztünk (linkek itt).

    A cím a dalszövegéből való, de van ott más megjegyzendő is:

    A kupakod a halakba kerül, veszélyben van minden madár, aki a víz felett repül, egyszer belefulladsz te is, a szavamnak higgy, az emberek a problémák elől csak szaladnak mind, a gyárak ontják magukból a kurva plexit, lassan minden mű lesz és nem lesz több exit.

    Gyalai-Korpos Miklós, a PET Kupa egyik szervezője az Indexnek elmondta, hogy tavaly látták meg Day Facebook-oldalán, hogy a vizek műanyagszennyezéséről készül számot írni. Miután megkeresték, rögtön kiderült, hogy nemcsak szakmai segítséget tudnak adni neki, hanem rengeteg filmfelvételt is, amelyeken pontosan látszik, hogy mekkora a baj a hazai vizekben is. Szerinte

    a környezetvédelmi szakértők nehezen érik el az átlagembert, akik bevonása és cselekvése nélkül nem tudunk változást elérni. Ehhez, új csatornák, új emberek kellenek - például a rapperek - akik radikálisan tudják a szembesítést megvalósítani, és a kívülállókat megszólítani.

    Day pedig így ajánlotta a klipet a rajongóinak:

    Szeretném, ha 3 percet szánnátok arra, hogy megnézitek a klipem, és ha már 1000-ből egy ember hozzáállása változni fog, már megérte. Köszönöm.

  • A Toroczkai László vezette ásotthalmi önkormányzat a Vaterán hirdeti mezőőri Lada Niváját, szúrta ki a 24.hu. A "sokat látott", 2003-as járgányt 1,5 éve lejárt műszakival, használatból eredő hibákkal hirdetik, meg egy kínrímekkel teli költeménnyel, amitől valószínűleg még a versben megénekelt oszmán hadak is hazáig futnának. Így szól:

    Óda a Nivához

    Eladó e híres Niva

    Nem popsztár ő s nem is díva, 

    Testén sebek, bőrén karcok

    Megvívott már sok-sok harcot.

    Sose volt a parkolók sztárja, 

    De ez talán nem nagy dráma, 

    Hisz aszfalton csak ritkán tepert, 

    Terepen sok Hummert levert.

    Bő évtizede járja már az ásotthalmi vidéket, 

    Loholtak is előle a gyakorta a csibészek. 

    Kalandos életét a rendőrségnél kezdte, 

    Majd a helyi seriff csapat pártfogásba vette.

    Szálka volt ő gyakorta a fatolvajok szemében, 

    Hűségesen szolgált zokszó nélkül keményen. 

    A migránsválság idején se adta fel a harcot; 

    Be is gyűjtött akkor jó pár ezer skalpot.

    Irakiak,afgánok ,szírek, 

    Napkeleti Allah-hívek , 

    S oszmánok népes hada

    Megtorpant ha jött e Lada.

    Szórtak reá muszlim átkot, 

    Látott bantu törzsi táncot, 

    Mindezt itt Európa szívében, 

    E szépséges magyar vidéken.

    Ember,ha erre a gépre nézel, 

    Szívvel is láss ne csak ésszel. 

    Becsüld ezt az öreg batárt, 

    Hisz megvédte az országhatárt.

    Olyan mint a magyar ember; 

    Kit Isten botja mindig megver. 

    S támadhat rá viharfelhők sora; 

    Csak megy előre s nem adja fel soha.

  • Olvasónk 52 fokot mért a Szent István körúton a kocsijában. Azt írta, a Margit híd budai hídfőjénél ez még "csak" 47 fok volt. Ha látnak ennél melegebbet, küldjék el ide.

  • A hétvégén sárfocikupa volt Oroszországban, ahol ennek a nem mindennapi sportnak hódoltak a résztvevők. 

    A 12 perces menetek alatt nem félnek a futballisták attól, hogy besározódnak. Sőt, a képek tanulsága szerint kifejezetten örömüket lelik benne. A sárfoci nem orosz találmány, az első világbajnokságot 1998-ban rendezték Finnországban. Az ötlet gazdája Jyrki Väänänen volt, és jelenleg 300 sárfocicsapatot tartanak nyilván.

    A 2019-es világbajnokságot július 19–20. között rendezik meg a finnországi Hyrynsalmiban, 150 csapat részvételével. 

    Néhány eltérő szabály a szabványos focihoz képest:

    • Egy játék két 12 perces félidőből áll.
    • A szögletet, büntetést és bedobást lábra dobással végzik el.
    • Hat játékos lehet egyszerre a pályán, és nincs szabályozva a csapatlétszám.
    • Annyiszor lehet cserélni, ahányszor csak akarnak.

    Magyarországon is rendezzenek sárfocibajnokságot?

    • 459
      Pacalfőzéssel összekötve
    • 435
      Politikusokkal el tudnám képzelni
    • 84
      Nem kell több piszkos sport
  • Olvasónk, Bence figyelt fel a Cerbona honlapjánaz étcsokis müzli összetevői között egy érdekes sorra, a termék ugyanis nem csak sima zsírszegény kakaóport tartalmaz, hanem

    Zsírszegény kakaópor 1,9% viagra online schweiz-t

    Így néz ki a honlapon:

    Ráadásul a viagrás felirat egy klikkelhető link, amelyen valóban egy megrendelőoldal, az apothekeschweizer.de jelenik meg, amelyen vagy tízféle különféle erekciósegítő terméket lehet kapni online.

    Mi ez az egész?

    • 1410
      Béna honlapkészítő, véletlenül betette, ami a vágólapon volt
    • 1320
      Mindjárt szavazok, de előbb betolok egy raklap viagrás Cerbonát az arcomba
    • 672
      Óriási gerillamarketing, "Bence" valójában egy ügyes PR-os
    • 390
      Vicceskedő honlapkészítő, vagy valami belső poén

    A poszt megjelenése után reagált a Cerobona is. Azt írták: "Honlapunkat vírustámadás érte, dolgozunk a téves infó eltávolításán, nyilván termékeink nem tartalmaznak ilyen anyagokat."

  • Nem lehetett könnyű a Budapesti Fesztiválzenekarnak pár héttel a Hableány szörnyű tragédiája után, egy évek óta tervezett dél-koreai turné első állomásaként hétfőn Szöulban színpadra lépni. A balesetben a személyzet két magyar tagja mellett 26 dél-koreai turista vesztette életét. A Lotte Concert Hall-ban tartott koncert elején Fischer Iván beszélt röviden, majd a zenekar egy koreai dalt adott elő állva, amit a zenészek maguk énekeltek. A dal az örök várakozásról szól.

  • Paszkalisz Teotokisz egy olyan őrült, aki metálzenekarok teljes életművét képes pár perces videókba sűríteni, és ezt tette most a Rammsteinnel is. Konkrétan 8 percbe belezsúfolta a német zenekar mind a 80 (!) számát, ami önmagában óriási bravúr.

  • 1989 óta futott a finn közrádióban a heti egy adással jelentkező Nuntii Latini latin hírműsor, ami 30 év után elköszön a hallgatóktól, leveszik ugyanis a programkínálatból.

    A finn Nuntii Latini a június 14-i, utolsó adás végén azzal köszönt el, hogy

    post ferias aestivas non continuabuntur,

    vagyis hogy a nyári szünet után már nem folytatódik.

    A 24.hu által kiszúrt AFP-cikkben a rádió műsorigazgatója, Kaj Farm elmondta, az adás belsős poénként indult még 1989-ben, és az indulása óta ugyanaz a stáb készítette az adásokat – a helyükre nem találtak megfelelő utódokat, ezért ér véget a műsor.

    A műsor megszüntetésének világszerte 40 ezer hallgató nem örül majd, de nekik még megmaradt a brémai rádió havonta jelentkező latin adása.

  • Anatának hívják azt az öt hónapos nagy testű papagájt, amelyik reptetés közben járt pórul, miután a reptetőzsinórja felcsavarodott a vezetékre a XI. kerületi Kondorfa utcában.

    A papagájt a kerületi tűzoltók segítségével sikerült kiszabadítani. A mentés legdrámaibb pillanatait (Dudás Tamás tűzoltó zászlós felvételei) a katasztrófavédelem Facebook-oldalán is közzétették:

    Pórul járt papagájt mentettek a budapesti tűzoltók

    Reptetés közben akadt bele egy légvezetékbe Anata, egy öthónapos nagytestű papagáj Budapesten, a XI. kerületi Kondorfa utcában kedden délután. A szerencsétlenül járt szárnyas reptetőzsinórja akadt bele, majd csavarodott fel a vezetékre. A pórul járt madárhoz a XI. kerületi tűzoltók segítségét kérték, akik a felcsavarodott reptetőzsinórt kioldozták, kiszabadítva ezzel a madarat. Anatának az ijedségen kívül nem esett baja. Videó: Dudás Tamás tűzoltó zászlós – FKI Videostúdió

    Közzétette: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – 2019. június 25., kedd

    Anata jól van, az ijedtségen kívül semmi baja nem esett.

Rovatok