Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • És mindkettőnek tragikus sors jutott.

    Phily Lynott, a Thin Lizzy alapító-frontembere éppen ma lett volna 70 éves, ha 1986-ban, mindössze 36 éves korában nem hal meg a kórházban, végeredményben tüdőgyulladásban és szívelégtelenségben, egy hosszú heroinos időszak után.

    Vele egy napon, csak majdnem két évtizeddel később, 1966. augusztus 20-án született Dimebag Darrell, a Pantera nevű, meghatározó metálegyüttes gitárosa, akit 2004-ben, 38 éves korában lőtt agyon egy koncert kellős közepén valaki, azóta is ismeretlen okból. A Panterát a testvérével, Vinnie Paullal együtt alapították,  de már ő sem él, ő 2018-ban halt meg szívelégtelenségben. Az ő emléküknek szólt a velük együtt végleg megboldogult Pantera egykori énekes, Phil Anselmo kezdeményezése: hosszú idő után újra élőben játszotta a Pantera számait, és a turné egy meglepően és minden várakozást felülmúlóan jól sikerült koncerttel még Magyarországra is eljutott a nyáron. Itt írtunk róla:

  • Több mint 26 ezer látványeffektet használtak a ma esti tűzijátéknál, amelyet a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével terveztek, és kilenc helyszínről lőttek fel. És volt egy speciális gomb, amit ha megnyomtak volna, megállt volna minden, de erre szerencsére nem került sor, felkerülhetett a pont a szent i-re. Kész szerencse!

  • A Pest megyei Tárnokon idén nem tartanak tűzijátékot. Tavaly a település Facebook oldalán egy szavazós játékban a feltett kérdések között arra is leadhatták a lakosok a voksukat, hogy szeretnének-e tűzijátékot, vagy helyette inkább okosabb dolgokra költse az önkormányzat az így megtakarított pénzt, pl. járdára, sportra, közösségi programokra, játszótérre. A milliók eldurrogtatatását leszavazták, viszont maradnak az ünnephez illő programok és a vidám szórakozás

    - írja Facebook-oldalán a Levegő Munkacsoport a tárnokiak kezdeményezéséről, hozzátéve, hogy a tűzijáték "környezetszennyező, zajos és egészségkárosító", míg a játszótér legalább valódi érték helyette.

    Ön hogyan döntött volna a szavazáson?

    Ön inkább tűzijátékra vagy inkább közösségi tér létrehozásár költené az augusztus 20-i költségvetést?

    • 11698
      Közösségi terekre
    • 1068
      Tűzijátékra
  • A kanadai Tamia Richardson még gyerekkorában nyert egy egyszeri belépésre feljogosító jegyet Disneylandbe, de egészen eddig nem találta meg, a Disneynél meg gond nélkül beengedték. Fun fact: akkor 16,50 dollárba került egy jegy, ma a legolcsóbb 90 dodó. (CNN)

  • Elég kevés vicc kezdődik úgy, hogy egy korai fesztiválszervező, egy magyar rocker és egy olasz metálénekes bemegy egy kocsmába. Pedig igény az volna rá! Főleg most, hogy a Junkies nevű, 25 éve létező magyar rockzenekar fellépett a Gangwon rockfesztiválon Koreában, és a buli után a backstage-ben (remélhetőleg) életreszóló, jó barátságot kötöttek az olaszországi lovagmetál szcéna legnagyobb titánja, a Rhapsody egyik vezetőjével, Fabio Leonéval.

    „A Rhapsody már többször járt Magyarországon, de személyesen még nem volt alkalmunk megismerni őket. Tök jó, hogy most ez is összejött, mert tényleg nagyon jó arcok” – mondta a nagy eseményről Barbaró Attila gitáros. A nagy esemény pedig annyira nagy esemény volt, hogy az olasz hősmetál-atyaúristen még egy olasz nyelvű duettre is összeállt Barbaróval:

    A Junkies első negyed századát egyébként nemrég podcastben beszéltük ki Szekeres Andrással és Barbaró Attilával:

  • Még 2017-ben mutatták be először a Pause Pod nevű, felfújható sátrat, ami arra jó, hogy egy folyón tudjunk aludni. Ízlelgessük ezt a mondatot, aztán nézzük meg, hogy ez a valóságban mit jelent: szuper lehetőségünk van arra, hogy potom 1500 dollárért lebegjünk egy vízfelületen, egy elvileg alvásra kitalált kunyhóban, amiben nincs az az ember, aki képes lenne elaludni, hiszen az azt jelentené, hogy éppen tehetetlenül sodródik valahova. Jó, tegyük fel, hogy nem egy folyón, zuhatagon, vízesés felé, Lusta Dick-szerűen halad éppen valahova vele, hanem egy nyugalmas tavon tud aludni. Kinek jó az?

  • Vajon az 1600 forintért csapolt Staropramen esik jobban, vagy az 1500 forintos nagy limonádé? A kérdés biztos felmerült felháborodott olvasónkban is, akitől ezt a képet kaptuk:

    A hely a Lánchíd budai oldalán, az alagútnál van, valószínűleg nem a visszatérő vendégekre, hanem a turisták lehúzására alapozták az üzleti tervet. Erre utal az az olcsó trükk is, hogy a fenti, 4700 forintos számláért 18,80 eurót kérnek, ami valójában 6150 forint a jelenlegi árfolyamon.

  • A brit M25-ös autópályáján állította meg egy rendőr ezt a gyöngyszemet, és az autópálya-rendőrség sem tudta pontosan, hogy mi a manó is ez, azon kívül, hogy a papírjai rendben voltak, úgyhogy mehetett a dolgára. A járgány leginkább egy házi készítésű elektromos motornak néz ki, amit egy másik rendőr úgy írt le, hogy főleg "balsafából és szigetelőszalagból" áll:

     (BBC)

  • A Supreme nevű, eszelősen menő amerikai divatmárkánál (itt egy remek válogatás a 20 éves cég legnagyobb dobásairól) bejelentették az idei őszi/téli kollekciót, és hát ott figyel benne egy amúgy Zoey 2.4 márkájú teló, ami 2019-ben olyan dolgokra képest, mint 3G-kompatibilitás, 2,4 inches kijelző, VGA felbontás, illetve 128 megás belső memória. Amúgy 33 dollárba kerül, de azt még senki sem tudja, hogy a Supreme mennyiért fogja adni, az én tippem az, hogy legalább a tízszeresébe fog kerülni, és azonnal elkapkodják majd.

    (Engadget)

  • A klímaváltozásról szóló dokumentumfilmekben – csinálja azt Leonardo DiCaprio, vagy David Attenborough a globális felmelegedést illusztráló vágóképek között mindig ott van egy gleccser összeomlása, és nem véletlenül. Kevés másik természeti jelenség van, ami ilyen látványos, nagy erejű felvételeken illusztrálja a melegegő klímát, mint a megolvadó, megrepedő, majd a vízbe omló jégtömbök.

    Most az Euronews közölt egy videót, amin két kajakos közelében omlik össze egy gleccser.

    A jó hír, hogy a túrázók túlélték, a bolygó ökoszisztémája viszont nem biztos, hogy ilyen szerencsés lesz.

    ¯\_(ツ)_/¯

  •  Oké, igazából csak társrendezője lesz a saját idei albumából készült filmnek, de maga a Warner is úgy hivatkozik rá, hogy "in his directorial debut", úgyhogy tessék: az ember, aki csodásabbnál csodásabb albumokat írt, aztán egy remek önéletrajzot, aztán az önéletrajzból egy Broadway-előadást, aztán a Broadway-előadásból egy remek Netflix-műsort, az már filmrendezői babérokra is tör.

Rovatok