Dzsin Szohi fekete búvárruhát és rózsaszín arcmaszkot ölt, majd fejest ugrik a tengerbe, és egy másodperc múlva már csak a bíborszínű békatalpak látszanak, majd azok is eltűnnek a mélyben. És amikor másfél perc múlva újból feltűnik a felszínen, kesztyűs kezében hat-hét tengeri uborkát tart, a tüskés hátuk csillog a napfényben.
„Ezek a legnagyobbak, mit csináljunk, nincsenek nagyobbak – jegyzi meg társnőjéhez, Vu Dzsungminhez fordulva. – A főnök dühös lesz. Azt mondta, ma csak az igazán nagyokat szedjük össze.” A klímaváltozás és a környezetszennyezés következtében egyre reménytelenebb betakarítani a tenger gyümölcseit, Korea tengeri asszonyai, a henyók élete napról napra nehezebb.
A 28 éves Dzsin hat éve űzi ezt az ősi mesterséget, hat éve merül a Kodzse szigetét övező Kelet-Kínai-tenger hűvös habjaiba, hogy kézzel összegyűjtse a tenger fenekéről a kagylókat, csigákat és az ehető hínárt, amit a helyi piacon értékesítenek.
A víz évről évre kevésbé hűvös – a világátlagot 2,6-szorosan meghaladó mértékben melegszik Dél-Korea partjainál a tenger –, mindez megváltoztatja az élővilágot, és veszélybe sodorja a henyók megélhetését.
Dzsin és a nála hét évvel idősebb Vu a legfiatalabbak közé tartoznak az egyre magasabb átlagéletkorú henyók között. A szabadtüdős merülés hagyományai évszázadokra tekintenek vissza a dél-koreai nők között, de mára kihalófélben van ez a tradicionális szakma. A henyók többsége már elmúlt 70 éves, de vannak 80 évesnél idősebb búvárnők is. A zsákmány azonban egyre szerényebb, csak egy kis töredéke annak, amit évtizedekkel ezelőtt fel tudtak hozni a tehger fenekéről.
Addig fogok merülni, amíg csak az egészségem engedi – mondja a 86 éves Ko Bokhwa, aki 13 éves kora óta űzi ezt a szakmát. – És amíg még vannak élőlények a tenger fenekén.
Dzsin és Vu azonban a modern technika vívmányait is igénybe veszik mesterségük fennmaradása érdekében. You Tube-csatornát hoztak létre Yozum Haenyeo (A tenger modern asszonyai) címmel, hogy megörökítsék napjaikat. A legnépszerűbb videójukat már 600 000-en látták. A klímaváltozás azonban tönkreteheti reményeiket e szép szakma fennmaradását illetően.
„Kezdetben úgy gondoltam, hogy majd kilencven vagy százéves koromban én leszek a legöregebb henyo, ha az egészségem megengedi – mondja Dzsin. – De kezdek rájönni, hogy mindez már nem az egészségemtől függ. A klímaváltozás jóval előbb eltüntetheti a mi foglalkozásunkat, jóval a kilencvenedik születésnapom előtt.”
Invazív fajok, eltűnő hínárszőnyeg
A henyók elkeseredett szavait alátámasztják a dél-koreai tudósok kutatásai is.
„A globális felmelegedés átlakította a tenger élővilágát, és ennek hatására kezdenek beköltözni a déli vizekről a nem őshonos, tehát invazív fajok – mondja Ko Dzsuncsol, a Nemzeti Halászattudományi Intézet kutatója.
1968 és 2017 között a Korea környéki tengerek vizének hőmérséklete 1,2 Celsius fokkal emelkedett, miközben a világtengerek felmelegedése csupán 0,48 Celsius fok volt.
A melegebb víz új, szubtrópusi fajok benyomulását tette lehetővé, amelyek kiszorították a henyók hanyományos zsákmányállatait. Sokkal több a sziklakorall, és egyre kevesebb a hínár, a moszat. A korall pedig nem ehető...
A kilencvenes években még csak egy-két szubtrópusi faj bukkant fel a környék vizeiben, 2020-ra azonban már 85-re emelkedett az invazív szubtrópusi fajok száma. 2011 óta a kormány beindított egy programot, amelynek az eredeti környezet visszaállítása a célja. Elkezdték például a kipusztult hínár- és moszattelepek visszatelepítését.
És ha a a hínár eltűnik, nem lesz tápláléka a halaknak, felborul az ökoszisztéma. Ahogy fogy a táplálék, a henyóknak egyre mélyebbre kell merülniük, és ez egyre jobban igénybe veszi a szervezetüket. És akkor még ott van a sok szemét, a környezetszennyezés.
Manapság már több golflabdát találok a tenger fenekén, mint amennyi tengeri uborkát – jegyzi meg szomorkásan Vu.
És egyre kevesebb fiatal lány megy el henyónak, lassan kihal ez a szép mesterség.
