Index Vakbarát Hírportál

Cafatokra szakadt a sprinter meze a cél előtti bukásban

2019.05.21. 19:02

Az első szünnap után a 10. szakasszal folytatódott a Giro dItalia kedden. A tökéletesen sík szakasz végén mezőnyhajrá döntött, ahol a francia Arnaud Démare volt a leggyorsabb. A Groupama-FDJ versenyzőjének ez volt az első szakaszgyőzelme az olasz körversenyen. Egy kilométerre a céltól egy hatalmas bukás írta át az esélyeket, amibe a ciklámen trikós, eddig két szakaszt nyerő Pascal Ackermann is belekeveredett. A német sprinter a teljes jobboldalát lehorzsolta az esésben.

Az összetett győzelemre esélyes versenyzők elkerülték a bukást, a rózsaszínű trikó még mindig az olasz Valerio Contin (UAE-Team) van.

A második hét elején a verseny visszatért oda, ahonnan elindult, Emilia-Romagna régióba. A nem túl hosszú, 145 kilométeres szakasz Ravennából indult, majd a Pó-síkságon keresztül haladtak a bringások a célváros, Modena felé.

A nap szökése már az első pár száz méter után kialakult, Luca Covili (Bardiani-CSF) és Sho Hacujama (Nippo Vini Fantini) próbálkozott meg a lehetetlennel, vagyis a hazaéréssel.

A tempót a Deceuninck-Quick Step és a Groupama-FDJ sorok diktálták felváltva, Elia Viviani és Arnaud Démare csapata nem engedhette meg, hogy egy lehetséges sprintbefutót kiengedjenek a kezükből.

A két szökevény legnagyobb előnye négy perc körül volt, ami aztán fokozatosan csökkent, végül a céltól 30 kilométerre érték őket utol. Az utolsó kilométereken a Lotto-Soudal csapat dominált, akik tökéletesen vezették fel a hajrát az ausztrál sprinterüknek, Caleb Ewannek. Öt kilométerre a céltól előreállt a Jumbo-Visma sora is, akik az összetettben második helyen álló Primoz Roglicot védték a bukástól.

Két és fél kilométerre a céltól Francisco Ventoso, a Team CCC spanyol bringása lepte meg a mezőnyt egy támadással, és néhány száz méter előnyt is ki tudott magának harcolni, de végül utolérték.

Az egy kilométeres kapunál többen is bekerültek egy nagy bukásba, többek között a ciklámen trikós Pascal Ackermann is. A hajrát Arnaud Démare, a Groupama-FDJ sprintere kezdte, akit Elia Viviani nem tudott megelőzni. A harmadik a német Rüdiger Selig lett, aki Ackermann utolsó felvezetőembere lett volna, de a kapitány nélkül rá jutott a sprintelés feladata.

Az összetett nem változott, az élen Valerio Conti (UAE-Team) áll, második Primoz Roglic 1:50 másodperccel lemaradva, a harmadik Nans Peters (AG2R) 2:21 másodperc hátránnyal. Szerdán a Carpi és Novi Ligure közti, 221 kilométeres szakasszal folytatódik a verseny.

Eredmények:
10. szakasz

1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 3:36:07
2. Elia Viviani (olasz, Deceuninck-Quick Step)
3. Rüdiger Selig (német, Bora-Hansgrohe)

Összetett:

1. Valerio Conti (olasz, UAE Team Emirates) 39:44:39
2. Primoz Roglic (szlovén, Team Jumbo-Visma) +1:50
3. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale +2:21



Rovatok