Index Vakbarát Hírportál

Női futballban is bíróval érhetünk csúcsra

2015. május 19., kedd 19:23

Kulcsár Katalin révén magyar tagja is van a június 6-án kezdődő női futball-világbajnokságon bíráskodó játékvezetői keretnek.

 Játékvezetői pályafutásom csúcspontja a világbajnoki jelölés, hiszen a női labdarúgás legnagyobb tornájáról van szó.

Hatalmas szakmai kihívást jelent, hogy ott lehetek a kanadai vb-n. Úgy gondolom, ezért érdemes volt tizenöt éve elkezdenem a játékvezetést, megérte a sok munka és edzés. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországot képviselhetem egy világeseményen" – mondta a magyar szövetség honlapján.

Kulcsár 2013-ban az Európa-bajnokságon is szerepet kapott, tavaly két ifjúsági világbajnokságon bizonyíthatott, nemrég pedig a Frankfurt–Bröndby Bajnokok Ligája-elődöntőt vezette.

Összesen 29 játékvezető és 44 asszisztens tagja a vb-keretnek, Európából kilenc bíró kapott meghívást. Kulcsárnak - saját bevallása szerint - nem teljes az öröme, mert egyik asszisztens kollégája sem lehet majd vele, pedig úgy véli, szakmailag biztosan megállnák a helyüket.

„A világbajnokságon - ahogy a korábbi tornákon is - nemzetközi játékvezetői csapatok kapnak lehetőséget, így nem lesz szokatlan, ha egy mérkőzésen akár négy különböző országból érkező kolléga alkot majd egy csapatot" – mondta Kulcsár.

Rovatok