Index Vakbarát Hírportál

20 év Buffon

2015. november 19., csütörtök 17:51

Húsz éve ezen a napon védett először Gianluigi Buffon először az olasz első osztályban. Ma már legenda. De még mindig véd.

"Luca Bucci, az első számú kapusunk lesérült, ezért felhoztam az ifi kapusát, Buffont. Keddtől velünk edzett, beállt a kapuba, és elképesztő dolgokat csinált, amiket ő teljesen mindennapinak gondolt. Utána megdolgoztattam a csatáraimmal, de senki nem tudott neki gólt rúgni. Odafordultam a kapusedzőmhöz, Vincenzo Di Palmához, hogy meg tudja-e magyarázni, amit látunk. Ez a gyerek egy fenomén, felelte, majd együtt hallgattunk tovább" - így idézi fel Nevio Scala, a Parma húsz évvel ezelőtti edzője a napot, amikor felfedezte a 21. század legjobb kapusát, Gianluigi Buffont.

A srác 17 éves volt, és 1995. november 19-én, vasárnap Scala beállította a kapuba első Serie A meccsére, a Milan ellen. Ez volt az a Milan, ami másfél évvel azelőtt 4-0-val intézte el a Barcelonát a BL-döntőben, aztán abban a szezonban 8 pont előnnyel nyerte a bajnokságot. Érdemes megnézni, hogy állt fel aznap: S. Rossi, Panucci, Maldini, Albertini, Costacurta, Baresi, Eranio, Desailly, Weah, Boban, Baggio I (78' Simone).

Buffon 1. meccse - Parma-Milan 0-0 95-96

Vagyis Buffonnak 1993 aranylabdásával, Roberto Baggióval kellett szembenéznie, és George Weahval, aki e meccs után épp egy hónappal vehette át az Aranylabdát. Zvonimir Boban minden idők egyik legjobb horvát futballistája volt, Desailly gólt rúgott a Barcának azon a BL-döntőn. És amikor már ők sem tudtak kifogni Buffonon, jött Marco Simone, előtte adódott a meccs helyzete, de a tinédzser azt is védte. Nem kapott gólt élete első meccsén, 0-0 lett.

Buffon számai

Szül.: 1978. 01. 28.

Serie A-meccsei: 566

Összes klubmeccse: 776

Európai kupameccsei: 134

Válogatottság: 154 (olasz csúcs)

Gyorsan kezdővé is vált a csapatban, bár a Parma nem futott különösebben jó szezont, hatodikak lettek, igaz csak egy pontra a harmadik Laziótól. 

A válogatott még váratott magára, Arrigo Sacchi számításba sem vette az 1996-os Eb-re, az őt váltó Cesare Maldininél került be először, a Serie A-bemutatkozása után majdnem pontosan két évvel. Természetesen ez sem akármilyen barátságos meccs volt, hanem Olaszország vb-pótselejtezőjének első meccse, Moszkvában, az oroszok ellen. Gianluca Pagliuca, a kezdőkapus lesérült, a beugrás nem jelentett gondot.

Buffon ekkor is fenomenálisan védett, 1-1-re végeztek, gólt csak saját középhátvédje - pármás klubtársa - , Fabio Cannavaro tudott neki rúgni. A visszavágón sima 1-0-val kijutottak a vébére, de ott nem került be egyszer sem Buffon, Pagliuca védett mind az öt meccsükön.

Az ő ideje 2000-ben jött volna el, csakhogy az Eb előtti utolsó felkészülési meccsen, Norvégia ellen eltörte az ujját, így el sem utazhatott a tornára.

Közben Pámában azért történt vele egy-két dolog, 97-ben másodikak lettek a bajnokságban, Buffon bemutatkozott a BL-ben, 1999-ben megnyerte első címeit, egy Olasz Kupát, majd az UEFA-kupát.

A következő és az utána következő szezonban sem tudtak viszont az első háromba kerülni a bajnokságban, a BL-t elérték, de egyértelmű volt, Buffonnak tovább kell lépnie, és lépett is, nem is akárhogy. 2001 nyarán 

a Juventusba szerződött 100 milliárd líráért, ami mára átszámolva 52 millió eurónak felel meg. Ezzel a mai napig ő a világ legdrágább kapusa,

égen-földön nem akadt senki, aki ezt megdöntené.

Gianluigi Buffon - Best Saves

A Juventusszal egyből bajnok lett, majd duplázott, sőt, a BL-döntőbe is eljutott, 2003-ban. Nem kell mondani, a döntőn ott sem kapott gól, tizenegyesekkel verte őket a Milan. A büntetőknél már ő sem tudott segíteni, Sevcsenko rúgta be neki az utolsót.

A Juvéval folyamatosan nyerte a bajnokságokat, 2006-ban következett fordulópont a pályájában, egyszerre érte őt élete legnagyobb sikere és kudarca. Világbajnok lett, úgy, hogy a döntőig egy gólt kapott akcióból, azt is csapattársa, Zaccardo rúgta neki, majd a döntőben 1-1 után tizenegyesekkel győztek.

Napokkal a vb-döntő után hirdettek ítéletet a legnagyobb olasz bundaügyben: a Juventust visszasorolták a Serie B-be. A legtöbb sztár otthagyta a csapatot, a klasszis mezőnyjátékosok közül szinte csak Del Piero és Trezeguet maradt, a kapuban pedig Buffon, aki 28 évesen állt neki élete első - és feltehetően utolsó - másodosztályú bajnoki szezonjának. Feljutottak, nem kell mondani.

Ekkor, 2007 nyarán járt először és eddig utoljára is Magyarországon Buffon, amikor bő egy évvel a világbajnokság megnyerése után, 2007 augusztusában barátságos meccset játszott a Puskásban a magyar és az olasz válogatott. Nagy élmény volt a meccs minden magyar drukkernek - a múlt hétig a legnagyobb -, 3-1-re nyertünk.

Buffon végig védett, de nem ekkor, hanem a meccs előtti stadionbéli edzésen lehetett látni, mekkora kapus is valójában. A sajtó közvetlenül a pálya mellől nézhette a tréninget, a legközelebb a kapushoz kerülhettünk, a kapu mögött állva. Felejthetetlen, amikor Buffon kis terpeszben beállt, majd széttárta a karjait: kicsinek tűnt a kapu. Buffon 191 centije, és elképesztően hosszú karjai látszólag minden utat lezártak a hálóhoz.

A Juventusszal a visszatérés a topfutballba meglehetősen jól sikerült a közben rutinos öreggé érett Buffonnak, májusban zsinórban a negyedik Serie A-jukat nyerték, a kapus összesen nyolcnál jár. Meglett az Olasz Kupa is, és meg lehetett volna a Bajnokok Ligája is, az egyetlen megszerezhető klubcím, amit Buffonnak még nem sikerült megnyernie, ha nincs a Barca. 2003 után 12 évvel Messiék állították meg a Juvét, és az immár 37 éves kapusát.

Egészen elképesztő cévéjéből csak ez hiányzik, felsorolni is nehéz, mi minden van már meg neki:

Januárban már 38 lesz, így lassan felmerül a visszavonulás kérdése, de egyelőre nem foglalkozik vele. Az olaszok kint lesznek az Eb-n jövőre - akár mi is játszhatunk velük -, és a következő vb idején is csak 40 éves lesz, nagyon úgy tűnik, ott zárhatná le illőképp egészen elképesztő karrierjét.

Addig meg még párszor a BL-nek is nekifuthat.

Rovatok