Index Vakbarát Hírportál

Ámokfutás: Mr. Beanként fújta el a meccset Atkinson

2016. szeptember 14., szerda 14:27 | aznap frissítve

Az európai futball ismerőinek nem is kellene mást mondanom, csak hogy Martin Atkinson. A legendásan rettenetes angol játékvezetők agyonfuttatott legborzalmasabbika kedd este a BL-ben valóságos parádét rendezett rossz ítéletekből, ráadásul egyetlen kivételtől eltekintve mindvégig a PSV-t sújtotta, így alapvetően nyúlt bele az Atletico elleni, egyébként kiélezett mérkőzésbe.

Persze nem biztos, hogy a meccs olyan szoros lett volna, ha a spori az első félidőben nem veszi el a hollandok vezetőgólját egy állítólagos támaszkodás miatt.

Nyilván volt kontaktus a két játékos között, de a mai fociban az ilyesmit simán el szokták engedni, az angol felfogás szerint pedig végképp nem történt semmi, amiért sípolni kellett volna. Felmerülhetne még esetleges magyarázatként a les is, ám Atkinson magabiztosan mutatta, hogy lökés miatt fújt, illetve a gólszerző De Jong, ha szűken is, de vonalból indult.

Mindezt egyébként a spanyol lapok is így látták a Marcától az El Mundo Deportivón át az AS-ig, a meccs után ugyanis nemcsak a holland, de még a madridi sajtó is ízekre szedte a játékvezetőt, mind a meg nem adott gól, mind a továbbiakban említett döntései miatt.

A visszavont gól ugyanis még csak a kezdet volt. Ez után Atkinson elfelejtett megadni egy tisztának tűnő tizenegyest a PSV-nek. Godin, a vendégek uruguayi védője a 21-ik percben az egyedül kiugró Narshingot lökte – és enyhén rúgta – fel a 16-oson beül, ám az esetért nem járt büntető a hazaiaknak. Csak egy lap az ezért reklamáló Morenónak.

Majd következett az Atletico gólja egy röviden kivágott szöglet utáni igen szép Saúl-lövésből. Apróbb hiba, hogy az események alatt Propper vérző fejjel feküdt az ötösön belül. A holland védő Gimenezzel csattant össze csúnyán, így nem lett volna istentől elrugaszkodott döntés félbeszakítani az akciót, sőt akár szabadot fújni kifelé, mivel a bólintó spanyol homloka nem érte a labdát, csak a PSV játékosának fejét.

Innen az angol bíró taktikát váltott, és az első félidő ráadásában büntetőt ítélt a hollandoknak. Kár, hogy ezúttal viszont nem történt semmi, Narsingh ugyan szépet esett, ám Gimenez egyáltalán nem ért hozzá. Nyilván a spanyol is megkapta a maga teljesen érdemtelen sárgáját. Más kérdés, hogy a büntető végül kimaradt.

És az Atkinson-shownak még nem volt vége, ekkor már Mr. Bean, azaz alakítója, Rowan Atkinson juthatott a nézők eszébe, annyira abszurddá vált a bíró ténykedése. A 77. percben egy beívelésnél De Jong ugrotta túl Godint, ám a védő elegánsan – és látványosan – a holland feje és a labda közé emelte kezét, enyhén befolyásolva a labda útját. A sípszó elmaradt. Úgy látszik, Godinnak piros betűs napja volt a bírónál, nem úgy a PSV kapitányának, aki az elvett gólja után ismét gutaütést kapott a játékvezetőtől.

Ha más követne el efféle hibákat, valószínűleg jó ideig nem látnánk újra a pályán, az angol bíró karrierje viszont immunis bármiféle tévedésre és retorzióra. A tegnapi bakiparádé ellenére is biztosak lehetünk benne, hogy a következő héten ismét egy csúcsmeccsen kamatoztathatja tehetségét.

Rovatok