Index Vakbarát Hírportál

BL-reform: hatalmi káosz volt, az új elnök megvétózhatja az engedményeket

2016. október 5., szerda 17:17

Az európai profi ligák szakszervezete (EPFL) kritizálja a labdarúgó Bajnokok Ligája reformját.

A szervezet elnöke, Lars-Christer Olsson szerdán elmondta, hogy a tagságuk majdnem egyhangúlag ellenzi a változásokat, többek között az angolok és a spanyolok is, akik pedig kedvezményezettek lennének.

Az európai szövetség (UEFA) augusztus végén jelentette be, hogy a 2018/19-es idénytől a kontinens négy legerősebb bajnoksága négy-négy biztos helyet kap a BL főtábláján. Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga - a spanyol, a német és az angol - három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezettek pedig selejtezőre kényszerülnek.

Olsson hangoztatta, hogy az általuk képviselt ligák nem hajlandóak elfogadni a reformokat, részben azért, mert attól félnek, ez az első lépés az európai elitklubok zárt versengése, azaz a szuperliga felé.

"Az ügy még nem zárult le. Az UEFA új elnöke, Aleksander Ceferin azt mondta, átnézi, ami történt, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk változtatni a döntést. Vákuum keletkezett az UEFA vezetésében, azt hiszem, ezt a nagy klubok kihasználták, ez vezetett a káoszhoz" - magyarázta a svéd sportvezető, aki a kezdeti változásoknál is veszélyesebbnek tartja egy zárt liga kialakulását.

Az EPFL elnöke szerint is szükség van bizonyos módosításokra a Bajnokok Ligája és az Európa Liga versenyrendszerében, és "a nagy klubok véleményét is meg kell hallgatni, de fontos, hogy továbbra is nyitva maradjon az ajtó azok számára, akik szeretnének bekerülni a rendszerbe". Itt a kisebb európai csapatokra gondol, akik a nagyok automatikus főtáblára kerülése miatt az eddiginél is nehezebb helyzetben lennének. (MTI/Index)

Rovatok