Index Vakbarát Hírportál

A BVB is megfogta a Realt, újabb történelmi Leicester-gól a BL-ben

2016. szeptember 27., kedd 23:11

A 2. forduló első játéknapjával folytatódott a Bajnokok Ligája két hét szünet után. Újra sok gól esett, és akadt egy klasszismeccs is.

BVB-Real Madrid 2-2

A nap rangadója hajtós és kifejezetten jó meccs lett. A németek kezdtek jobban, de a Real negyedóra után első igazi akciójából gólt szerzett. Bale sarokkal tette vissza - kis szerencsével -, C. Ronaldo bevágta. A félidő végéig támadgatott a Dortmund, de az egyenlítéshez mázli is kellett: Navas egy szabadot pont középre, Varane-ra ütött ki, a róla a kapuba pattanó labdát Aubameyang a vonalon érte utol, spiccel még belerúgott, így övé lett a találat öngól helyett.

A Real a szünet után, a második félidő közepén játszott csak igazán jól, ekkor meg is szerezte a vezetést: C. Ronaldo ívelt be, Benzema közelről két kapufát rúgott, Varane a kipattanót kihagyni sem tudta volna. A BVB újra ment az egyenlítésért, és újra összejött. A csere Schürrle a 87. percben nagy rövidfelsős gólt vágott, a meccs 2-2 lett.

Zidane-nak így nem teljesen jött be a 4-3-3-as, ancelottis felállás, a sérült kulcsember, a védekező Casemiro nélkül sorozatban harmadszor nem tudtak nyerni, az előző két bajnokin is csak ikszeltek. A Dortmund sem lehet teljesen elégedett, otthon verhette volna a Realt, ha az első gólt sikerül megszerezni. Azért öt meccsen 22 gólnál jár, az nem rossz.

Sporting-Legia 2-0

Már félidőben kialakult a végeredmény, a portugálok tisztes eredménnyel küldték haza a kezdő Nikolics csapatát. 0-8-cal áll így a Legia, míg a Sporting javított a Real elleni drámai, utolsó perces vereség után.

Dinamo Zagreb-Juventus 0-4

A Juve szezonja csak most kezd beindulni, betalált Pjanic és Higuain, két új igazolás és a már egy éve érkezett Dybala is, nem is akármilyen lövésből. Könnyed győzelem a Sevilla elleni, hazai döntetlen után, végén egy mázlis öngóllal.

Sevilla-Lyon 1-0

A franciák nyertek két hete, most a Sevillát is megizzasztották, de a spanyolok egy Ben Yedder-találattal behúzták a három pontot, ezzel tapadnak a Juventusra. Az is belefért, hogy már 1-0-nál Vietto fölé rúgjon egy büntetőt.

Leicester-Porto 1-0

Slimanié a történelmi gól, az angol bajnok így első BL-meccse után első hazai BL-meccsét is megnyerte, 2/2-vel áll a csoport élén. Mahrez mesterien csavarta be a labdát, az exsportingos csatár bebólintotta. A bajnokságban most csak 12. a Leicester, már látszik, hogy idén a Bajnokok Ligájára fekszenek rá.

Kobenhavn-Brugge 4-0

A Brugge két meccs után 0-7-tel áll, pofozógépnek tűnik, a dánoktól meglepően jó ez az eredmény, ott vannak a Portóval a csoport második helyéért. Pedig még egy büntetőt is kihagytak.

CSZKA Moszkva-Tottenham 0-1

Az angolok az első, hazai pályán szenvedett vereségüket Moszkvában javították, a koreai Szon talált be a második félidő közepén.

Monaco-Bayer Leverkusen 1-1

 A Leverkusen szűk húsz perccel a vége előtt Chicharito Hernandez nagyon egyszerű fejesgóljával szerzett vezetést, amit a védő Glik a 94. percben egyenlített ki egy meglehetősen nagy, 17 méteres lövéssel. A Monaco így vezeti a csoportot.

Bajnokok Ligája, 2. forduló, 1. játéknap

E csoport:
AS Monaco (francia)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Glik (90+4.), illetve Hernández (73.)

CSZKA Moszkva (orosz)-Tottenham Hotspur (angol) 0-1 (0-0)
g.: Szon (71.)

    Az állás: 1. AS Monaco 4 pont, 2. Tottenham Hotspur 3, 3. Bayer Leverkusen 2, 4. CSZKA Moszkva 1

    F csoport:
Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 2-2 (1-1)
g.: Aubameyang (43.), Schürrle (87.), illetve C. Ronaldo (17.), Varane (68.)

Sporting Lisboa (portugál)-Legia Warszava (lengyel) 2-0 (2-0)
g.: Ruiz (28.), Dost (37.)
    
    Az állás: 1. Borussia Dortmund 4 pont (8-2), 2. Real Madrid 4 (4-3), 3. Sporting Lisboa 3, 4. Legia Warszava 0

    G csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Club Brugge (belga) 4-0 (0-0)
g.: Denswil (53., öngól), Delaney (64.), Santander (69.), M. Jörgensen (90+2.)

Leicester City (angol)-FC Porto (portugál) 1-0 (1-0)
g.: Slimani (25.)

    Az állás: 1. Leicester City 6 pont, 2. FC Köbenhavn 4, 3. FC Porto 1, 4. Club Brugge 0

    H csoport:
Sevilla (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 1-0 (0-0)
g.: Ben Yedder (53.)

Dinamo Zagreb (horvát)-Juventus (olasz) 0-4 (0-2)
g.: Pjanic (24.), Higuaín (31.), Dybala (57.), Semper (85., öngól)

    Az állás: 1. Juventus 4 pont (4-0), 2. Sevilla 4 (1-0), 3. Lyon 3, 4. Dinamo Zagreb 0

Rovatok