Index Vakbarát Hírportál

Piros, kihagyott 11-es, dráma: Leicester-továbbjutás

2017. március 14., kedd 00:00

BL-negyeddöntős az angol bajnok és az olasz, a Sevillát, illetve a Portót verték ki.

2-1-es előnnyel ment a Sevilla Leicesterbe nyolcaddöntő-visszavágóra, az első meccs óta edzőt váltott angol bajnokhoz. Claudio Ranieri ment, Craig Shakespeare, a másodedzője vette át a csapatot, és első két meccsét 3-1-re megnyerte a bajnokságban.

Szerdán 1-0 is elég lett volna nekik, de az első helyzet a spanyolok előtt adódott, Nasri már a 3. percben közelről lőhetett, ám Schmeichel kiszedte a rövidsarok elől a labdát.

Innen a Leicester átvette az irányítást, túlzottan nem rohamoztak, de náluk volt a labda, és uralták a meccset. Az látszott, hogy az új edző ezúttal is rendesen megszervezte a csapatot, bár újra nem változtatott szinte semmit Ranieri kezdőjén.

A 27. percben pontrúgás után előnybe kerültek a hazaiak. Mahrez ívelte be a szabadot, a labdát a középhátvéd Wes Morgan valahogy kapura kotorta, legalábbis a térdéről a hálóba pattant a labda. Annyira közel volt, hogy Rico kapusnak esélye sem volt elérni a labdát.

A szünetig ezután lehetőségig sem igazán jutott a Leicester City, a Sevilla kissé feljavult, de szintén nem talált kaput, helyzetbe sem került. A szünetben Sampaoli mester kettőt cserélt, Sarabia és Mercado le, Mariano és Jovetic, két támadó be, sokat nem habozott az argentin edző.

Az 52.-ben látszott is valami az erősítésen, Escudero rúgott óriási lécet 28 méterről, Schmeichel elindult, de nem fogta volna. A labda kifelé pattant.

Három perc nem telt el, duplázott a Leicester. Albrighton kapott labdát teljesen üresen a tizenhatoson, nagyon szépen mellel átvette, nyugodtan maga elé tette, egyet igazított rajta, majd erősen és pontosan berúgta a bal alsóba. 2-0 az 55.-ben, most már egy gól a Sevillának jelentett volna esélyt, a hosszabbítást.

Igyekeztek is, de így is a Leicesternek volt helyzete, Vardy lőhetett rá egy kipattanót, ám eltörte, csúnyán mellé lőtte.

A 70. percre már nagyon nyomott a Sevilla, Schmeichel közeli lövést védett bravúrral. A 75.-ben újra változtak a körülmények: a sevillás Nasrit második sárgával kiállították. Vardy meglökte a franciát, ő ezen bepöccent, összefejeltek. A bíró mindkettejüknek sárgát adott, és mivel Nasrinak második volt, jött a piros.

A Sevillát nem nagyon zaklatta fel a dolog, mentek a góljukért, és a 80.-ban büntetőt kaptak, egészen abszurdat. Vitolo ziccerben volt, szinte estében átnyeste Schmeichelen a labdát, a visszaérő Huth a gólvonalról kirúgta. A bíró viszont sárgát adott Schmeichelnek és 11-est a Sevillának. Érthetetlen, hogy miért, mikor a lövésben a kapus egyáltalán nem akadályozta a támadót, csak utána ütköztek, amikor már esett Vitolo.

N'Zonzi állt a labda mögé, de rettentően rúgta, Schmeichel simán védte, szinte fognia is kellett volna.

A maradék 10 percben a Sevilla úgy nyomott, mintha emberelőnyben lenne, de kétszer is megkontrázta őket a Leicester. Slimani ajtó-ablak helyzetben volt, viszont közeli lövés helyett el akarta vinni a labdát Rico mellett, és az elakadt a kapusban.

Percek múlva Mahrez vezette a labdát, kettő az egyben voltak Vardyval, az algériai tökéletesen passzolt: az angol csatár nagyon gyatrán az égbe lőtte a labdát.

A bíró négy perc hosszabbítást jelzett, a Sevilla elképesztően nyomott, de az angolok kibekkelték, és 2-0-ra megnyerték a meccset.

A Leicester City történetében először nyolc között a BL-ben, illetve bármilyen európai kupában. Játszhat a Real Madriddal, a Barcával, de akár a szintén szerdán továbbjutott Juventusszal is.

Az olaszok már Portóban 2-0-ra nyertek, a visszavágót Torinóban 1-0-ra győztek, simán mentek a nyolcba.

Rovatok