Index Vakbarát Hírportál

Elődöntős a Monaco, a Juve kiütötte a Barcát a BL-ből

2017. április 19., szerda 23:15

Barcelona-Juventus 0-0 és Monaco-BVB 3-1 a két szerdai Bajnokok Ligája-elődöntő-visszavágón.

Barca-Juve 0-0

Jól kezdett a Juventus, azonnal lehetett látni, hogy nem a PSG megszeppent biztonsági játékát fogják hozni, hanem mozogni és támadni próbálnak, semmint bekkelni. Nyugodtan tehették, 3-0-ra nyerték az első meccset.

Messi a 10. percben ért először labdához, a Juvéé volt az első 20 perc. Dybala és Higuain is helyzetbe került, főleg utóbbi hagyott ki nagyot, amikor a tizenhatos sarkáról fölé bombázott.

A Barca a 20. percben került először helyzetbe, az viszont azonnal ziccer lett: Neymar gurított vissza Messinek, aki nem vette át tökéletesen, így kissé elkapkodta, és mellérúgta. Gyors egymásutánban aztán Neymar és Sergi Roberto is jó helyzetben rúgta ki a labdát a stadionból, és Rakiticnek is volt egy hasonlóan rossz lövése.

A 38.-ban kiszabadult egy pillanatra a Juve, nagy helyzet is lett belőle, de Higuain épp Ter Stegen kezébe csúsztatott.

A félidő Iniesta- és Neymar-sárgával ért véget, ez volt a két lap az első 45 percben. Kuijpers bíró játékvezetésén az látszott, hogy

A Juve remekül játszotta, amit kell, a védekezése rendben volt, látszott, nem véletlen a BL-rekordja, hogy a félidőre már 486 perce nem kapott gólt a sorozatban.

A Barcelona Neymarból élt a bal oldalon, a jobbon Rakitic olyan gyenge volt, hogy védő sem kellett volna rá, nem is véletlen, hogy a horvát lett az első csere, és bár csak Paco Alcacer állt be, még ez is meglátszott.

Ennek ellenére újra a Juventus veszélyeztetett először a pihenő után, Cuadrado lőtt az oldalhálóba.

Innen sokáig a Barcánál volt a labda, Neymar hibázott helyzetben, Messi fölé-, majd mellélőtt, a 67.-ben pedig csak az üres kapuba kellett volna belsőznie, de ez is fölé ment. Nem volt könnyű mozdulat, de előfordult már, hogy behúzta.

A legnagyobb Barca-helyzet a 80.-ban maradt ki, a szintén csere Mascherano közelről beleszúrt a labdába egy beívelés után, épp Buffont találta el, illetve a legenda szépet védett.

A Barca-nyomást egy-egy Juven-kontra szakította meg, de Ter Stegennek nehéz dolga sosem akadt, vagy simán védett, vagy nem találtak kaput az olaszok.

A meccs végére Kuijpers is feljavult, egy Juve-kéz azért volt a 16-oson belül, a 88.-ban viszont ezért már nem fújt büntetőt.

A Juventus végülis simán kihúzta a 0-0-t, és 3-0-ás összesítéssel kiverte a BL-ből a Barcelonát.

Monaco-BVB 3-1

Sokkal látványosabb volt a másik szerdai negyeddöntő, a Monaco-Borussia Dortmund. A hazaiak 3-2-ről indultak, és már 158 másodperc után sínre kerültek: Mendy lövése kijött Bürkiről, a 18 éves Mbappé bepasszolta.

A félidő közepén Radamel Falcao duplázott a BL egyik legszebb, sőt, a legszebben felépített akciógóljából, ami a francia tizenhatostól indult, és a kolumbiai remek fejesével ért véget.

A BVB-nek három gól kellett volna csak a hosszabbításhoz, amiből egyet a szünet után Reus be is lőtt - Dembelé nagy szólója után -, de ennyi volt a német csapatban. És a 81.-ben a csere Germain első labdaérintésre bevitte a kegyelemdöfést egy nagy egyéni hiba után.

3-1-re győzött a Monaco, 6-3-as összesítéssel jutott az elődöntőbe.

Ahol a pénteki sorsoláson kaphatja az Atletico Madridot, a Real Madridot és a Juventust.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó


FC Barcelona (spanyol)-Juventus (olasz) 0-0

Továbbjutott: a Juventus, 3-0-ás összesítéssel.

AS Monaco (francia)-Borussia Dortmund (német) 3-1 (2-0)
gól: Mbappe (3.), Falcao (17.), Germain (81.), illetve Reus (48.)
   

Továbbjutott: az AS Monaco, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.

Rovatok