Index Vakbarát Hírportál

Az MTK megtalálta a kiesés bűnbakját

2017. május 30., kedd 16:28

Az MTK vezetősége közleményt adott ki, ebben tudatta, nem él opciós jogával, és nem hosszabbítja meg két évvel Tamási Zsolt vezetőedző télen kötött szerződését. Az utódról egyelőre nincs hír. 

Tamási az MTK akadémiájáról ült át az élvonalbeli csapat kispadjára - a decemberben váltotta Teodoru Vasziliszt -, és nem tudta elkerülni a kiesést. Kieső helyen vette át a csapatot 19 forduló után, amelyiknek

A négy májusi meccséből egyet sem nyert meg, két pontot szerzett. Ha csak egyszer nyer az MTK a hajrában, akkor továbbra is az élvonalban játszhatnának.

A kék-fehérek a szezon 33 meccsén 26 gólt lőttek, ami igen kevés, a 36 bekapott találat a második legkevesebb, de ezzel idén nem sokra mentek.  

Az 51 éves Tamásinak nem volt élvonalbeli vagy másodosztályú labdarúgó múltja, 25 éves korától már a győri utánpótlásban dolgozott. 2005-ben vette át az akadémiai képzés irányítását, ami eleinte sikeres is volt. 

Az agárdi akadémiából ugyanis egy időben folyamatosan kerültek fel az első csapatba az erősítést jelentő játékosok, a 2008-as bajnokcsapat magját saját nevelésű játékosok adták, mindössze egy légiósuk volt. (Most az utolsó meccsen három külföldivel kezdtek, a lefújáskor négyen voltak a pályán.)

Ez a folyamat elakadt, ami az akadémiai rendszer országszintű terjedésével nem tudta megőrizni vezető szerepét a klub. Pillanatnyilag nincs olyan korosztályos bajnokság, amelyiket vezetnék.

Rovatok