Index Vakbarát Hírportál

Utolsó másodperces dráma a Lyon-Monaco meccsen

2017. október 13., péntek 23:15

A végletekig izgalmas meccset játszott egymással a szebb napokat is megélt Lyon és a PSG legnagyobb kihívójának számító Monaco. Mindkét csapatnak különösen fontos volt a találkozó: a Lyon egy győzelemmel három pontra feljöhetett volna a bajnoki második Monaco mögé, utóbbi pedig, ha csak rövid időre is, de egalizálhatott volna a PSG-vel.

A mérkőzést a Lyon kezdte jobban, már a 24 éves Mariano Diaz már 11. percben betalált. Az előny nem tartott sokáig, a Monaco a 17. percben egyenlített, majd a 34. percig volt még egy gyors ütésváltás, és 2-2-vel mentek pihenni a csapatok. 

Adama Traore hiába lőtt elképesztően nagy gólt a Lyonnak, a Monaco nem tudta kihasználni a lélektani előnyt, sőt, igazából örülhettek, hogy a 90. percig még döntetlen volt az állás. A Lyon végig sokkal nagyobb elánnal játszott, 61 százalékban birtokolták a labdát, 29 kapura lövésük volt (22 eltalálta a kaput), míg a Monacónál ez az arány csak 14-7 volt.

Végül azonban az igazság győzött, a Lyon kapott egy utolsó esélyt a 94. percben: szabadot rúghattak bő 25 méterre a kaputól. A lövést a Lyon második gólját is szerző Nabil Fekir vállalta el, aki nagyon okosan, a kapust is kissé meglepve a kilőtte a hosszú alsót:

Ezzel a győzelemmel a Lyon 16 pontos a bajnokságban 9 meccs után, ami jelenleg a harmadik helyre jó (bár a csapatok többsége még nem játszott). A Monaco 19 ponttal a második, három pontra van lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszó PSG-től. 

Rovatok