Index Vakbarát Hírportál

Az öngólkirály vezetőedző lett az NB I.-ben

2017. október 17., kedd 10:10

Radványi Miklós már a hétvégi bajnoki vereség - a Debrecentől kaptak ki - után jelezte: nem ragaszkodik ahhoz, hogy a Mezőkövesd edzője maradjon.

Tállai András NAV-elnök klubja már hétfőn jelezte, szerződést bontanak vele.

A Mezőkövesd pedig kedd délelőtt be is jelentette, Kuttor Attila az új tréner, neki kellene bent tartania a kieső helyre visszaeső csapatot.

A 47 éves Kuttor Attila először dolgozik majd felnőtt csapatnál, és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy gondoltak rá.

11 év alatt 19-szeres válogatott, először még Verebes József tette be 1993-ban a nemzeti csapatba, Lothar Matthäusnál fejezte be pályafutását, 2004-ben. A hazai élvonalban 560 meccs jutott neki, amivel a második Végh Zoltán mögött.

Ő volt az NB I. öngólkirálya, amit viccesen fogott fel.

Rovatok