Index Vakbarát Hírportál

A héten tudták meg, rákos az edzőjük, visszahoztak egy 0-3-at

2017. november 22., szerda 08:52 | aznap frissítve

A spanyol lapok közül a Marca és a Mundo Deportivo is úgy tudja, hogy súlyos beteg Eduardo Berizzo, a Sevilla 48 éves szakvezetője. Az argentin edzőnél a hírek szerint prosztatarákot diagnosztizáltak. 

Kedden délelőtt a Marca még egészen biztos volt abban, hogy a szakember a Liverpool elleni BL-meccs szünetében jelentette be csapatának a rossz hírt. Ha ez igaz, akkor talán érhető, hogyan következhetett be a keddi forduló legnagyobb feltámadása. A Sevilla a szünetben még 3-0-s vesztésre állt, majd Pizarro utolsó pillanatban szerzett góljával a 92. percben egyenlített 3-3-ra.

Kedden aztán a  klub hivatalos honlapján jelentették be, hogy igazaknak bizonyultak a lapinformációk és Berizzo valóban prosztatarákkal küzd. Egyelőre az orvosok még nem döntötték el, milyen lépéseket tesznek a gyógyulás érdekében, de a klub már kijelentette, hogy mindenben támogatja edzőjét.

Később a klub CNN-nel azt is közölte, hogy azok sajtóértesülések viszont valótlanok, amelyek arról szóltak, hogy az edző mindezt a szünetben közölte a játékosokkal. A klub tájékoztatása szerint már napokkal ezelőtt tudott a csapat a betegségről, így is becsülettel küzdöttek kedden az edzőjükért.

Sokatmondó az a kép is, ahogy a harmadik gól után a csapat játékosai mind az edzőhöz rohannak ki, ünnepelni őt.

Az argentin edzőt rövidesen megműtik, de hogy pontosan mikor, azt nem lehet tudni. Sokat sejtetnek Éver Banega szavai is, aki a meccs után azt mondta: „Úgy mentünk be az öltözőbe, hogy megbeszéljük, mi volt a baj az első félidőben. Aztán úgy harcoltunk, ahogy minden meccsen kellene. Az egyenlítés megtestesítője lehet annak a harcnak is, amelyet az edzőnk folytat.”

Frissítés! 

Rovatok