Index Vakbarát Hírportál

Végre méltó helyükre kerültek a kapusok

2018. augusztus 22., szerda 08:29

Végy egy jó kapust, tartja a mondás, és 2018 nyarától ezen a poszton is csak méregdrágán lehet megkapni a jót.

A 2018-as nyári átigazolási időszak a kapusokról szól:

Az első igazán komoly nyári kapusigazolás Alisson Becker volt, akit a Liverpool vett meg rekordáron az AS Romától júliusban.

A 25 éves brazilért 62,5 millió eurót fizettek az angolok 

– ami bónuszokkal együtt 75 millióig nőhet –, megdöntve ezzel Buffon 2001-ben felállított, 52 millió eurós rekordját.  Apropó, Buffon: a világ egykori legjobb és legdrágább kapusa 2001 után elhagyta a Juventust, és a francia PSG-hez igazolt.

Alisson nem sokáig uralkodott: hála Thibault Courtois-nak már augusztus elején megdöntötték a brazil átigazolási rekordját. A belga válogatott hálóőr ugyanis mindenképp szeretett volna a Real Madridba igazolni, a Chelsea pedig kénytelen volt őt pótolni: a londoniak választása a spanyol Kepára esett, akiért

80 millió eurót fizettek az Athletic Bilbaónak.

Courtois így a Real Madridhoz igazolhatott, ráadásul messze a piaci értéke alatt: 65 millió helyett csak 35 millió eurót kellett érte fizetnie a spanyol csapatnak (a Real vett egy másik kapust is, az ukrán tinédzser Andrij Lunyint 8,5 millió euróért).

A nagy angolok közül az Arsenal is mozdult, 25 millió euróért húzta be a Leverkusentől Bernd Lenót. Ő a nyár negyedik legdrágább kapusa,

a top 4-ért összesen 202,5 millió eurót csengettek ki.

Vagyis egyértelmű, hogy 2018 nyara úgy vonul be a futballtörténelembe, mint az év, amikor a kapusok ára is a mezőnyjátékosok szintjére emelkedett.

Az élet nem állt meg Alisson és Buffon előző klubjánál sem, a Roma és a Juventus is hamar orvosolta a kialakult helyzetet. Előbbi 8,5 millió eurót költött a svéd válogatott Robin Olsenre, utóbbi 12 millió euróért elhozta a Buffon utódjának tartott Mattia Perint a Genoától. Mindkettő korrekt áron érkezett, különösen a Roma üzletelt jól.

Az olaszok a topvonal mögött is aktívan tevékenykedtek a kapusbizniszben, hisz felfért a nyár 15 legdrágább kapusának listájára a lengyel Lukasz Skorupski, akiért 9 milliót fizetett a Bologna, illetve a francia Alban Lafont, aki a Fiorentinába ment 8,5 millióért.

Angliában szintén a kapusok voltak az abszolút sztárok, Alisson, Kepa és Leno mögött is nagy pénzért jöttek-mentek: Danny Ward (Leicester City), Angus Gunn (Southampton), Lukas Fabianski (West Ham), Sam Johnstone (West Brom) és Fabri (Fulham) fért el a top 15-ben:

  1. Kepa – Chelsea, 80 millió euró
  2. Alisson – Liverpool, 62,5 millió euró
  3. Thibaut Courtois – Real Madrid, 35 millió euró
  4. Bernd Leno – Arsenal, 25 millió euró
  5. Danny Ward – Leicester, 14 millió euró
  6. Mattia Perin – Juventus, 12 millió euró
  7. Angus Gunn – Southampton, 11,3 millió euró
  8. Lukasz Skorupski – Bologna, 9 millió euró
  9. Andriy Lunyin – Real Madrid, 8,5 millió euró
  10. Alban Lafont – Fiorentina, 8,5 millió euró
  11. Robin Olsen – Roma, 8,5 millió euró
  12. Lukasz Fabianski – West Ham, 8 millió euró
  13. Sam Johnstone – West Brom, 7,35 millió euró
  14. Tomas Vaclik – Sevilla, 7 millió euró
  15. Fabri – Fulham, 6 millió euró

A legdrágább 15 kapusért összesen 302 millió eurót költöttek a csapatok, sőt az idei átigazolási szezon öt legdrágább igazolása közül is kettő kapus volt:

  1. Cristiano Ronaldo – 117 millió euró
  2. Kepa – 80 millió euró
  3. Thomas Lemar – 70 millió euró
  4. Riyad Mahrez – 67,8 millió euró
  5. Alisson – 62,5 millió euró 

Borítókép: Alisson Becker Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Rovatok