Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Nincs olyan ok, ami miatt ne érhetné utol a magyar a horvát futballt

2018. július 15., vasárnap 17:47

Jó klubok nélkül nem lehet erős egy válogatott, mondta Orbán Viktor a világbajnoki döntő előtt adott interjújában a Nemzeti Sportnak.

A miniszterelnök már a horvátok döntőbe jutásakor azt mondta, hogy az kicsit a régió, tehát a magyarok sikere is, tízből kilenc magyar most is a horvátoknak szurkol. „Másfelől pedig az, hogy egy négy és fél milliós ország vb-döntőt játszhat, azt az örömhírt küldi nekünk, hogy ez lehetséges."

Nagy a lemaradásunk, de nem mozgunk más dimenzióban, senki nem tud olyan okot, olyan érvet mondani, ami lehetetlenné tenné, hogy a magyar futball utolérje a horvátot.

Orbán úgy véli, hogy két évtized kell ahhoz, hogy a magyar futball újra sikeres legyen. Ő 2006-ban alapította a Puskás Akadémiáját, tehát még 8-10 évre lehet szükségünk. „Ilyen lelkesítő esemény viszont kevés történt azóta, mint a horvátok döntőbe jutása, ami bizonyítja, hogy a pénz nem minden. Nagyon lelkes vagyok."

Orbán szerint a horvátok követendő példát adnak a magyaroknak. „A horvátok eredménye azt is üzeni nekünk, hogy a jó klubfutball nélkül a válogatott sem lehet jó, ez a kettő nem válik szét egymástól, talán az 1992-ben Európa-bajnok dánokén kívül nem tudok példát mondani arra, hogy erős klubok nélkül is lehet erős a válogatott."

A miniszterelnök azt mondta: a magyar futballban a Ferencvárosnak kellene rendszeresen ott lennie a legjobbak, tehát BL-főtáblán, és meg egy-két klubnak is fel kell zárkóznia mellé. Orbán úgy találta, hogy a Fradi jó meccset játszott a Maccabi Tel-Aviv ellen, a többi magyar klubnak pedig azt üzente, hogy igyanak vért.

Címlapkép: Yuri Kadobnov / POOL / AFP

Rovatok