Index Vakbarát Hírportál

Szalah megvillant, hozta a kötelezőt a Liverpool

2019. január 12., szombat 18:58

Nem indult túl jól az év a Liverpool számára, ugyanis azután, hogy a City elvette a szezonbeli veretlenségüket, és kicsit feljebb zárkózott a tabellán, némi meglepetésre még az FA-kupából is kizúgtak a Wolverhampton ellen.

Pont emiatt jött kapóra a Brighton elleni szombati bajnoki, ahol aztán végképp Klopp csapata volt az esélyes, és ugyan gálázni nem gálázott a csapat, egy 1-0–s győzelemmel simán behúzták a három pontot.

A meccsről amúgy sokat elmond, hogy az egyetlen igazán érdekes mozzanat is ahhoz az egy gólhoz kötődik: Szalah forgolódott a labdával a tizenhatoson belül, és éppen lőni készült, mikor Gross láthatóan megelégelte a dolgot, és inkább felrúgta az egyiptomit annak ellenére, hogy még két másik Brighton-védő állt az útjában.

Szalah így egy nehéz helyzet helyett a tizenegyespontról próbálkozhatott, és nem is hibázott, elemi erővel vágta be a labdát a kapuba Button mellett.

A meccs ezután visszasüllyedt a korábbi mederbe, és a végéig abban is csordogált, úgyhogy a Pool végül gyakorlatilag különösebb erőlködés nélkül tudott győzni, és jelenleg hét ponttal vezet a City előtt.

A Leicester ennél sokkal érdekesebb meccset játszott a Southamptonnal, ahol úgy kaptak ki végül 2-1–re, hogy Yann Valery már az első félidőben összeszedte a második sárgáját, úgyhogy a Southampton a második játékrészt tíz emberrel játszotta végig.

A Southampton második gólját amúgy Shane Long szerezte, ami azért különösen érdekes, mert a csatár olyannyira nem gólerős, hogy 2014 óta 134 meccsen mindössze hússzor talált kapuba,

utóbbi négy gólja pedig négy különböző vezetőedző alatt esett.

A többi meccsről elsősorban az Arsenalt érdemes még kiemelni, a londoni csapat ugyanis meglepetésre 1-0–ra kikapott a West Hamtől.

tabella

Rovatok