Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Palkó megsérült, ennyi volt a szezonja

2019. április 22., hétfő 16:29

Nyolc perc után le kellett cserélni múlt szerdán a Hertha tartalékcsapatának színeiben a Chemnitz ellen pályára lépő Dárdai Palkót, miután bokasérülést szenvedett, az orvosi vizsgálatok alapján pedig valószínűleg ezzel véget is ért a 19 éves játékos szezonja.

A csapat az Instagramján azt írta, hogy a részletes orvosi vizsgálatok alapján Dárdainak elszakadt a külső bokaszalagja, emellett pedig csontvelőödéma keletkezett a bokaízületében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fiatal focista mikor térhet majd vissza.

Dárdai Palkó az idei szezonban tizenkétszer lépett pályára tétmeccsen a Hertha tartalékcsapatában, a Bundesligában pedig hétszer kapott lehetőséget. A berlini csapat egyébként éppen múlt hét kedden tudatta hivatalosan, hogy megválik Dárdai Páltól az edzői poszton.

Rovatok