Index Vakbarát Hírportál

A Vidi 4-0-val ment a Magyar Kupa-döntőbe

2019. április 23., kedd 22:20

A Mol Vidi kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutott a döntőbe a futball Magyar Kupában. A DVSC elleni visszavágót 3-0-ra nyerte.

A Vidi nem volt könnyű helyzetben, mert edzőjét, Marko Nikolicot eltiltották, és a védelemből is két kulcsember, Juhász Roland és Vínicius hiányzott eltiltás miatt. 

Az első félidőben mindkét csapatnak volt nagy helyzete, a DVSC a 28. percben volt leginkább közel a gólhoz, de Kovácsik bravúrral védte Csősz lövését. A hazai csapat a második félidőben is aktív maradt, sok helyzetet dolgozott ki, csak a befejezéssel voltak bajok.

A Vidi is aktív volt, és a 66. percben már be is talált. Futács Márkó szerezte a gólt. A DVSC ezzel elég nehéz helyzetbe került, három gól kellett volna a továbbjutásához. 

Ehelyett pár perccel később megint a Vidi talált be, Elek fejelt az ötösről kapuba egy szöglet után. A DVSC már csak a szépítésben és becsületgólban bízhatott, de ez sem jött össze neki. A végén aztán 11-eshez is jutott a Vidi. Scsepovics buktatása után Huszti lőtte be a büntetőt a 92. percben.

A döntő másik résztvevője a Soroksár–Honvéd-párharc győztese lesz. A két csapat szerdán játszik egymással.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Debreceni VSC-Mol Vidi FC 0-3 (0-0)
Debrecen, 3400 néző, v: Iványi
    gólszerzők: Futács (66.), Elek (72.), Huszti (92., 11-esből)
    sárga lap: Kinyik (47.), Bódi (73.), Kosicky (91.), illetve Stopira (41.), Nikolov (56.), Milanov (57.), Tamás (73.), Kovácsik (82.)

Rovatok