Index Vakbarát Hírportál

Pénteken indul az ádáz PL-hajrá

2019. április 26., péntek 08:24

Három forduló maradt az idei Premier League-szezonból, remek hír, hogy még nem dőlt el szinte semmi az első hatban. Ami biztos, hogy a Manchester City és a Liverpool a következő szezonban is ott lesz a Bajnokok Ligájában, hogy melyik két csapat kíséri őket, még bizonytalan, négyen pályáznak ugyanis két helyre mögöttük.

Persze ennél fontosabb, hogy ki lesz a bajnok, a City vagy a pool?

270 percnyi futballal a vége előtt a City 1 ponttal vezet, a szerdai United-veréssel előzte vissza a Liverpoolt, és állt élre. 89 és 88 pontjuk van, ami egészen kivételes mutató: a Pool csak egyszer kapott ki, a City csak kétszer ikszelt. Mivel elméletileg rangadójuk már nincs, és mivel pontelőnye van, a City a favorit.

Az elméletileg a Liverpoolnak szól, ami az utolsó előtti körben Newcastle-be megy, ami hagyományosan elég nagy meccs, még ha az NU csak a 13. helyen is áll. De nézzük, kikkel játszanak a zárófordulókban.

Manchester City

Nem egy lehetetlen sorsolás, ami bizonytalanná teheti, hogy két meccs is idegenben van. Illetve, hogy a Brighton az életéért játszik, mert csak három ponttal van az első kiesőhely fölött. A Burnley 99,9%, hogy bent marad, 5-6 góllal kellene elveszítenie mindhárom bajnokiját, hogy bukjon.

Liverpool

Két meccs is otthon, de bajnokesélyesként kötelező győzni Newcastle-ben is, bár nem tűnik könnyűnek. A Huddersfield tök utolsó, rég kiesett, a Newcastle-már bent maradt, a Wolves-nak is mindegy, top 10-ben vannak, ott is akarják befejezni, de semmi több.

A menők mögött jönnek a kevésbé menők a Bajnokok Ligájáért:

Tottenham 70 pont, Chelsea 67, Arsenal 66, Manchester United 64.

Tottenham Hotspur

Mindhárom csapat bent maradt, különösebb céljuk nincs. Ami bezavarhat, hogy a Spursnek van a befutó közben két BL-elődöntője (az Ajax ellen).

Chelsea

Ez már neccesebb sorsolás. A Uniteddel vasárnap szemtől szembe mennek a BL-ért, a Watfordnak otthon meg kell lennie, az ellenfél réges rég bent maradó és FA-kupadöntőre készül. A Leicesternek sincs célja, de a 2016-os bajnok jó csapat. Ráadásul a Chelsea elődöntőzik az Európa Ligában a Frankfurttal, és mivel ott a kupagyőztes kvalifikál a BL-re, nem vehetik félvállról.

Arsenal

Mindhárom klub előkerült már fentebb, két meccs idegenben, nem tűnik egyszerűnek. És van közben két Európa Liga-elődöntő is a Valenciával - ugyanaz a helyzet, mint a Chelsea-nél.

Manchester United

A Chelsea-rangadót megbeszéltük, a Huddersfieldet is említettük már, a Cardiff most az életéért küzd, 3 pontra van a bentmaradástól, de nem jelenthet gondot. Ha a Chelsea meglenne Solskjaer csapatának, az már belökné a maradék 2x3 pontért.

Ki lesz a bajnok?

  • 1090
    ManCity
  • 830
    Liverpool

A meccseket a következő három hétvégén játsszák, a Liverpool nyitja a sort, ami péntek (azaz ma) este 9-kor kezd a Huddersfield ellen.

Jürgen Klopp emberei általában hajlamosak kiscsapatokkal otthon ikszelni, de ez nem az az este lesz. A botlás kizárt, vagy elmegy a PL-cím, ami nagyon kéne a Poolnak, ugyanis még sosem szerezte meg azt az egyesület, mióta az angol első osztályt 1992-ben átkeresztelték Premier League-re.

a

Rovatok