A cím egy igazi kvízkérdés, ami lehetőséget is teremt egy kis időutazásra. Tanulságos táblázatokat mutatunk.

Ötven éve, 1967. május 25-én érte el legnagyobb nemzetközi klubsikerét a skót Celtic FC, amikor a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében legyőzte az Internazionalét. Nem kis győzelem volt ez, hiszen félidőben még az olaszok vezettek, ráadásul messze földön az övék volt a legjobb védelem, de aztán mégis kettőt kaptak. A 2-1-es győzelemről könyv is született, lisszaboni hősöknek, oroszlánoknak nevezték el a csapat tagjait.

Nem véletlenül: soha nem fordult elő a futball történetében, hogy egy győztes csapat mind a 11 tagja ugyanabból a városból érkezzen. Abban a Celticben csak ketten voltak olyanok, akik nem ott játszották első felnőtt bajnokijukat, négyen viszont soha nem is szerepeltek más csapatban, csak a skót zöld-fehéreknél.

Mindez úgy, hogy Glasgow akkor a vonzáskörzetével együtt sem volt egymilliós, sokkal kisebb tehát, mint Madrid vagy Milánó. De annak a csapatnak mind a 11 játékosa egy 60 kilométer sugarú körön belül született.

Ez adta az ötletet, hogy nézzük végig az eddigi BEK- vagy BL-győztes csapatok döntőben szereplő tagjait.

Íme az első etap, az 1956-os első kiírástól 1967-ig, vagyis a Celtic bámulatos győzelméig vettük végig a csapatokat.

Évszám	Győztes	Város szülötte	Légiós
1956	Real Madrid	4	2
1957	Real Madrid	3	3
1958	Real Madrid	1	4
1959	Real Madrid	1	4
1960	Real Madrid	1	5
1961	Benfica	4	0
1962	Benfica	5	0
1963	Milan	1	3
1964	Inter	2	2
1965	Inter	1	3
1966	Real Madrid	4	0
1967	Celtic	11	0

Amint látható, a másik véglet az 50-es évek végén a Real Madrid. A gólcsúcsot hozó 1960-as döntőben úgy verte a Frankfurtot, hogy már csak egy madridi születésű (José Maria Vidal) játékosa volt. A sztárok közül senki. (Ez nagyjából most is így van.)

Ketten abból a Madridból Argentínában (di Stefano és Rial) születtek, aztán ott volt még az uruguayi Santamaria, a brazil Canario és a történelmet író, 4 gólig jutó Puskás Ferenc Kispestről. A francia Kopa egy évvel korábban még játszott. Vagyis a Real már akkor is a legjobbak gyűjtőhelye volt, nemcsak most.  

A Realt verő Benficában négyen születtek a korábbi portugál gyarmatokon: Angolában és Mozambikban. És ebben az 1961-es csapatban még nem is volt benne Eusebio, akit Guttmann Béla kérésére vittek a Benficába.

A második táblázatban 1992-ig, vagyis az utolsó BEK-kiírásig vettük végig a csapatokat. Látható, hogy a korszakokat meghatározó csapatok közül az Ajaxban voltak a legtöbben olyanok, akik erősen kötődtek Amszterdamhoz, illetve vonzáskörzetéhez. 

Évszám	Csapat	Város szülötte	Légiós
1968	Manchester United	4	3
1969	Milan	3	2
1970	Feyenoord	3	2
1971	Ajax	4	1
1972	Ajax	5	1
1973	Ajax	6	1
1974	Bayern München	3	2
1975	Bayern München	4	2
1976	Bayern München	3	1
1977	Liverpool	4	2
1978	Liverpool	4	3
1979	Nottingham Forest	3	3
1980	Nottingham Forest	3	4
1981	Liverpool	4	3
1982	Aston Villa	3	3
1983	Hamburger SV	3	1
1984	Liverpool	1	8
1985	Juventus	0	3
1986	Steaua Bukarest	1+1	0
1987	Porto	2	3
1988	PSV Eindhoven	2	4
1989	Milan	2	3
1990	Milan	3+1	3
1991	Crvena Zvezda	0	1
1992	Barcelona	2	3

Közülük a legnevesebb játékos, Johan Cruyff természetesen mindhárom BEK-győzelemből kivette a részét. Ahogy Franz Beckenbauer is a Bayern sikereiből, aki ugyancsak a város szülötte.

Az 1974-es müncheni csapatban rajta kívül még két müncheni volt, hárman ugyan nem voltak müncheniek, de a klubnál nevelkedtek.

1985-ben a Heysel-tragédia tragédia árnyékában nyert a Juventus, és először fordult elő, hogy a BEK-győztes város nem adott senkit a csapatba. Torino persze kis város, de például Sandro Mazzola ott született, igaz, az Interben emelkedett világklasszissá.

A Steaua győzelménél csak egy bukaresti játékost találunk a csapatban, hiszen akkoriban a katonacsapat stratégiája inkább az volt, hogy összegyűjtötte az ország minden szegletéből a legjobbakat – Bölöni Lászlót például Marosvásárhelyről –, és azokat a nagyváradi Jenei Imre formálta erős csapattá. A döntőn csereként beállt a bukaresti, akkor már 36 éves Anghel Iordanescu, akivel mégsem duplázódott a helyiek száma, hiszen éppen a másik bukarestit, Lucian Balant váltotta. Iordanescu a klub egyik legjobb csatára volt, de Jenei a kora miatt már nem számolt vele a kezdőben.

1991-ben a nagy Jugoszlávia utolsó nagy sikerét érte el a Crvena Zvezda – egyetlen belgrádi nélkül. A csapatban volt horvát, macedón, montenegrói, de a fővároshoz senki sem kötődött igazán. A Zvezda is egy klasszikus gyűjtőhely volt, és akkor még kivételesen erős volt a jugoszláv bajnokság.

A következő szakaszban jól látható, milyen hatással volt a klubfutballra az 1996. decemberi Bosman-szabály. Ekkor vetettek véget a légióskorlátozásnak, és a munkaerő szabad áramlása érzékelhetően megjelent a futballban is. 

Évszám	Csapat	Város szülötte	Légiós
1993	Marseille	0	3
1994	Milan	5	3
1995	Ajax	2+4	3
1996	Juventus	1	3
1997	Borussia Dortmund	4	3
1998	Real Madrid	3	7
1999	Manchester United	2	7
2000	Real Madrid	3	4
2001	Bayern München	0	7
2002	Real Madrid	2	5
2003	Milan	1	5
2004	Porto	3	2
2005	Liverpool	2	9
2006	Barcelona	2	8
2007	Milan	1	4
2008	Manchester United	2	5
2009	Barcelona	4	5
2010	Inter	0	11
2011	Barcelona	4	5
2012	Chelsea	2	7
2013	Bayern München	2+1	6
2014	Real Madrid	3	8
2015	Barcelona	4	7
2016	Real Madrid	1	9

Az 1998-ban győztes Real Madridban már hét légiós szerepelt a kezdőben, de volt még három madridi vagy a környéken született játékos is.

A Milanon is nagyszerűen levezethető, hogyan változott meg a futball, mert az 1994-es csapatban még öten vannak a városból, míg 2007-ben már csak egyvalaki: az ikonikus Paolo Maldini. 1990-ben Evanit jelenti a plusz1, mert még gimnazista évei alatt a városba költözött.

Az 1995-ben győztes Ajaxhoz azért írtunk még +4-et, mert az akadémiai rendszer akkor ért először a csúcsra. Így ha például Davids Paramaribóban is született, 14 éves kora óta a klubnál nevelkedett, és majdnem ugyanez igaz Clarence Seedorfra, aki mindmáig az egyetlen, aki három trófeát nyert három különböző csapattal (Ajax, Real, Milan).

A 2001-es Bayernben sem volt müncheni, érdekesség ugyanakkor, hogy három keletnémet helyet kapott a csapatban (Linke kezdett, Jancker és Zickler csere volt), és még két karlsruhei (Oliver Kahn és Mehmet Scholl) születésű játékos.

A 2010-ben győztes Inter jelenti a következő mérföldkövet. Nemhogy milánói születésű játékos nincs a kezdőben, de még csak olasz sem. A világbajnok Marco Materazzi a 92. percben lépett pályára, ő képviselte egyedül az országot.

2012-ben Európa egyik legnagyobb városa, London a csúcsra ért. A Chelsea-ben eltiltás miatt nem játszhatott John Terry, aki nemcsak londoni, de 1998-tól volt a klub játékosa egészen mostanáig. Így is két londoni volt a pályán. 

A Barcelonánál is érdemes megállni, mert például Puyol ugyan katalán, de mégsem számítottuk a barcelonai születésűek közé, míg Pep Guardiolát igen – az 1992-es csapat tagja –, noha Santpedor 60 kilométerre van Barcelonától. 13 éves korától élt a városban, és 2001-ben elképzelhetetlen volt nélküle a klub.

A Realban tavaly egyedül Dani Carvajal képviselte Madridot, aki leganésiként már-már tősgyökeres madridinak számít. 

2010 óta nem volt tehát olyan győztes klub, amelyikben legalább egy hazai játékos ne lépett volna pályára. Ez a sorozat szombat este, a Real–Juventuson sem fog megszakadni, mivel várhatóan Carvajal és Morata is pályára lép, a Juventusba pedig odavárjuk Claudio Marchisiót, aki Torinóban látta meg a napvilágot.