Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics kiesett a pesti tenisztornán

2018. február 10., szombat 19:39

Fucsovics Márton kikapott a spanyol Nicola Kuhntól a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger tenisztorna szombati elődöntőjében.

A világranglistán 62. magyar játékosra - akit az első helyen emeltek ki a szervezők - az ATP-rangsor 237. helyezettje várt, aki tavaly Piros Zsomborral megnyerte a Roland Garrost junior párosban, majd nem sokkal később Zamárdiban első lett egy ITF-versenyen, a döntőben Balázs Attilát legyőzve. Kuhn tavaly megverte Fucsovicsot a braunschweigi challengerversenyen, a magyar játékost akkor vigasztalhatta, hogy azzal az elődöntővel került karrierje során először a top 100-ba.

A BOK Sportcsarnokban 2:2-ig haladtak fej fej mellett a játékosok, ekkor a 17 éves ellenfél brékelt, és 5:2-re elhúzott. Az Australian Openen nyolcaddöntős magyar teniszező combját ápolni kellett, a spanyol ezután még nem tudta kihasználni szettlabdáját, ám adogatóként már hozta a 45 perces játszmát.

A folytatásban a 26 éves Fucsovics és riválisa fogcsikorgató küzdelemben jutott el a rövidítésig, amelyben Kuhn jobban hajrázott, így 1 óra 36 perc elteltével ő ünnepelhetett.

Fucsovics tavaly a fináléig jutott a budapesti challenger-tornán, akkor az osztrák Jürgen Melzertől kapott ki. (MTI)

Elődöntő:

Nicola Kuhn (spanyol)-Fucsovics Márton (1.) 6:3, 7:6 (7-5)
    később:
Pospisil (kanadai, 2.)-Milojevic (szerb, 8.)

páros, elődöntő:
Gödry Levente, Nagy Péter - Felix Auger-Aliassime, Nicola Kuhn (kanadai, spanyol) 19.30 után

Rovatok