Index Vakbarát Hírportál

Ambrus Balázs

Épp nagycsütörtökön akar Józsefváros egyeztetni egy építkezésről a katolikus vezetőkkel Épp nagycsütörtökön akar Józsefváros egyeztetni egy építkezésről a katolikus vezetőkkel

A katolikus egyház legnagyobb ünnepének szertartásain vesz részt inkább. Más programot nem tervez.

tegnap, 11:05

Ha a katolikusok nem állnak velünk szóba, nincs értelme elbábozni, hogy tárgyalunk Ha a katolikusok nem állnak velünk szóba, nincs értelme elbábozni, hogy tárgyalunk

Pikó Andrást a gesztusok értelméről és a pártok közti egyet nem értés okairól is kérdeztük.

tegnap, 05:57

Ughy Attila lesz a Fidesz XVIII. kerületi polgármesterjelöltje Ughy Attila lesz a Fidesz XVIII. kerületi polgármesterjelöltje

Ezt maga jelentette be közösségi oldalán.

március 27. 14:43

Az autómegosztást már kicsiként is el lehet kezdeni – erre hívta fel a figyelmet a II. kerületi polgármester. Őrsi Gergely a fenntartható és környezettudatos nevelés részeként bejelentette, hogy mostantól új kisautókat oszthatnak meg egymással a gyerekek öt kerületi játszótéren.

A GreenGo-val kötött együttműködés révén az új kisautók érkezésével bővülhet a helyi „kismotorflotta”. A gyerekek mellett a valódi autókat most könnyebben megoszthatják egymás között a kerület lakói, ugyanis október 2-től november végéig ingyenesen regisztrálhatnak a GreenGo szolgáltatásaira.

Kerepes város polgármesterét megihlette a Hirosima elleni atomtámadás, ezért a 78. évfordulójára saját költeménnyel rukkolt elő. Gyuricza László az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatát is értesítette a mű megszületéséről, de arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy a III. világháború veszélye közelebb van, mint valaha. 

Bele se merünk gondolni, mi történik, ha Joe Biden véletlenül megbotlik, és ráesik az indítógombra

– osztotta meg a világégést okozó kockázatokat, illetve az ebből adódó félelmét a polgármester. Maga a vers is ebből a szorongó, apokaliptikus érzésből táplálkozik. Olyan kifejezések antagonisztikus lüktetése adja az alkotás intellektuális ívét, mint a gyilkosság, szemét, lélekokádás, illetve a szeretet és a béke.

Rögtön az első sor kérdésében sűrűsödik össze a szerzőt mardosó problémafelvetés: 

Miért nem lehet békében élni? / Szeretetben, jövőképben egymásnak remélni?

Nem sokat várat magára a válasz:

Gyilkosság, drog, hazugság és métely […] életünk mocskának szinte korlátlan kihágása.

A szerző közösségi oldalán meghallgatható verset vizuálisan gépfegyver és hatalmas lángtenger keretezi, de feltűnik maga a természetjáró polgármester is, amint egy virágos rétről elballag az erdő árnyat adó lombjai felé.

 

A régóta az élettársával és gyermek nélkül élő, futárként dolgozó Alfred Galimov alig tudott megélni fizetéséből, amikor 2022 nyarán önként jelentkezett az Alga zászlóaljhoz egy négy hónapos ukrajnai bevetésre. A családja ellenezte, de a felajánlott fizetés, amely elérhette volna akár a havi 195 ezer rubelt (755 ezer forintot), végül győzött.

Abban az időben, néhány hónappal a teljes körű invázió kezdete után az orosz erők lassan teret nyertek Kelet-Ukrajnában, és túlhaladtak azon a donyecki területen, amelyet Moszkva segített a Kijev-ellenes szeparatista erőknek elfoglalni a 2014-ben kirobbant konfliktus után. 

Az állami televízió eltúlozta az orosz hadsereg sikereit, miközben lekicsinyelte a jelentős veszteségeket, így sok önkéntesnek irreális elvárásai voltak ki a háborúval kapcsolatban.

„A háború nagy hatással volt a pszichéjére. Rosszkedvűvé vált. Úgy éreztem, hogy magába zárkózik, de soha nem gondoltam volna, hogy ez öngyilkossággal végződik” – mondta el az egyik rokona a szabadeuropa.hu-nak.

Galimov május 21-én tért vissza a tatárföldi Volga menti Naberezsnije Cselnibe, abba a lakásba, ahol barátnőjével élt. Mindez az után történt, hogy egynapos katonai gyakorlaton vett részt a köztársaság fővárosában, Kazanyban. A férfi az Alga zászlóalj tagja volt, egy olyan egységé, amely főként Tatárföldön toborzott férfiakból áll. A 34 éves Galimovot – öt hónapos pihenője után – bármikor visszaküldhették volna az ukrajnai háborúba. Öt hónapos pihenője alatt Galimov nem kapott mentálhigiénés segítséget.

Aznap este SMS-ben kért egy rokonától kétszázezer rubelt (777 ezer forintot), ami a régióban az átlagos havi fizetés közel négyszerese. Furcsa kérés volt ez egy háborúba készülő katonától. Lehet, hogy a pénzt megvesztegetésre szánta, hogy kimentse magát a szolgálat alól – vélte a rokon.

Másnap reggel Galimovot felakasztva találták a fürdőszobájában, nyilvánvalóan öngyilkosságot követett el.

Két katona, aki Galimovval nagyjából egy időben csatlakozott a zászlóaljhoz, engedély nélkül tért haza, és azt követelte, hogy engedjék el, mivel kitöltötte az eredeti, négy hónapos szerződését. Kérésüket azonban egy kazanyi bíróság áprilisban elutasította. Márciusban, egy hónappal a vuhledári vérfürdő után az orosz hadsereg nyolc tatárföldi katona ellen indított eljárást dezertálás miatt. Összesen hat ilyen ügyet indítottak 2022-ben a régióból származó katonák ellen.

Rovatok