Index Vakbarát Hírportál

Farkas Ágnes Virág

Felfüggesztették a Brexit-tárgyalásokat Felfüggesztették a Brexit-tárgyalásokat

A brit miniszterelnök és az EB elnöke szombaton személyesen tárgyal.

tegnap, 21:30

A Time magazin mintegy százéves történetében először megválasztotta az Év gyermekét, a 15 éves coloradói Gitanjali Raót, egy tudóst és feltalálót választották ki több mint ötezer jelölt közül, a fiatal lány olyan problémákra keres választ technológiai újításokkal mint a vízszennyezés vagy az ópiátfüggőség.

Az amerikai magazin 1927 óta választja meg a Év Emberét, egy befolyásos férfit, nőt, csoportot vagy elgondolást, akit vagy amelyet a címlapján mutat be. Nem 2020 az első év, amikor kiskorút választott, tavaly az Év Embere Greta Thunberg svéd klímaaktivista volt.

Új zenakart készül alapítani és kizárólag DJ-ként akar alkotni a jövőben Robbie Williams. A Take That legendás fiúzenekarból 25 éve kivált brit énekes elmondta, hogy Berlinben termeket akar bérelni, melyek nappal galériaként, éjszaka klubként működnek.

Az Instagramon közölt élő videójában beszámolt arról is, hogy Flynn Francis és Tim Metcalfe ausztrál dalszerző-producer párossal fog együttműködni. Az új bandának neve még nincsen, de első dalaik már elkészültek.

Az énekes a galériaprojektről azt mondta,

zenei hely lesz, olyan, amit az idősebbek rave-ként ismernek. Berlin mellett Williams Tokiót is megemlítette lehetséges helyszínként.

Hogy pontosan mikor indul a projekt, egyelőre nem tudni. A zenész szerint a koronavírus-járvány is jelentősen késlelteti a terveket.

Kiadta viszont Can't Stop Christmas című, a járványhelyzet ihlette karácsonyi dalát. Tavaly megjelent The Christmas Present című lemeze is ismét kapható, amelyen már az új dal is szerepel.

Egy 37 millió évvel ezelőtt, a mai Egyesült Államok északi részén élt kardfogú macska csaknem teljes csontvázát árverezik el a jövő héten Genfben – közölte a licitet rendező  Piguet aukciósház, amelynek becslései szerint a különleges lelet 60–80 ezer svájci frankért (19,6–26,2 millió forint) cserélhet gazdát.

A Dél-Dakotában talált megkövesedett csontváz a már kihalt Hoplophoneus – nem valódi macska, de külsejében nagyon hasonló – nemzetség egy képviselőjéé volt. Ezek a ragadozók, amelyeknek testsúlya akár a 160 kilogrammot is elérhette, ősi lovakra és kis testű rinocéroszokra vadásztak.

Az aukciósház igazgatója, Bernard Piguet szerint a 37 millió éves csontváz igazi ritkaság, mivel csaknem egészében, 90 százalékban megmaradt.

Valószínűleg ez a valaha felfedezett egyik legjobb állapotú ilyen típusú fosszília, melyet a dél-dakotai lelőhelyen feltártak.

Rovatok