Index Vakbarát Hírportál

Körömi Csongor

Több mint százezren nem mentek el banki adategyeztetésre

Pedig a határidő lejárt, így azonosítás hiányában zárolják a kifizetéseket.

november 15. 20:54

Bűnösnek ítélték Trump egykori tanácsadóját Bűnösnek ítélték Trump egykori tanácsadóját

Roger Stone az esküdtbíróság ítélete szerint többször is hazudott a Kongresszusnak, valamint megfélemlített egy tanút.

november 15. 20:26

Trumpnak Ukrajnáról leginkább a Miss Universe jutott az eszébe Trumpnak Ukrajnáról leginkább a Miss Universe jutott az eszébe

Az egekbe dicsérte az amerikai elnök áprilisban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Három hónappal később viszont megzsarolhatta.

november 15. 18:26

Fatolvajok támadtak Romániában a Netflix stábjára, írja a Romania Insider. Épp a Broken című sorozatot forgatták a Domogled-Cserna Nemzeti Parkban, amikor a stábra rátámadtak a helyi fatolvaj-maffia tagjai. 

A Broken című minisorozat a fogyasztói társadalom okozta drámai természeti károkat igyekszik feltérképezni, a sorozat egyik epizódja pedig a romániai illegális fakitermelésről szól majd. Több természetvédelmi területen ugyanis zavartalanul irtják az amúgy védett erdőket: a Domogled-Cserni és a Retyezát Nemzeti Parkokból lopott fát rossz minőségű bútorokhoz használják: „A nemzeti park fáiból csinálnak olcsó bútorokat az egész világnak” – mondta Gabriel Paun, az Agent Green zöld civilszervezet aktivistája.

A Netflix stábja kereste fel Gabrielt, hogy feltérképezzék a folyamatot, de már a kutatómunkájuk során több fenyegetést is kaptak. Nem hátráltak meg, hanem inkább megnézték, hogyan megy a folyamat élesben, a nemzeti parkban tett kirándulásuk viszont drámai fordulatot vett:

Találkoztunk egy tolvajbandával, akiket már három hónappal ezelőtt feljelentettem. Amikor észrevettek, egyből kivágtak két nagy fát, hogy elzárják az utunkat. Aztán több kisebbet is kivágtak, hogy összetörjék vele a kocsinkat.

Valahogy sikerült megmenekülnünk sérülések nélkül, de mindenki nagyon félt” – mondta Gabriel, aki szerint a legszomorúbb az egészben az, hogy

a Csernei erdő az UNESCO világörökségének a része, ezt a címet viszont elveszíthetik az illegális fakitermelés miatt.

Az aktivista azt reméli, hogy a sorozat végre nemzetközi nyilvánosságot hoz az ügynek – bár a román média többször is foglalkozott az üggyel, ahogyan a nemzetközi sajtóból is felfigyeltek már a jelenségre. Október végén mi is beszámoltunk arról az esetről, amikor megöltek egy erdészt, aki a fatolvaj-maffia tagjait akarta lekapcsolni.

 

Disznó szökött ki egy furgonból a Rákóczi úton péntek délelőtt: az esetről elsőként a Bpiautosok.hu írt, de több Facebook-csoportban is körbement a kép, amin a terebélyes állat az aszfalton ténfereg: 

Az autós portál szerint több állatot is szabálytalanul szállítottak a zöld Volkswagen Transporterben, így tudott kiszökni a disznó is a furgonból, miután kinyílt a hátsó ajtaja a Rákóczi út közepén. 

Nem tudjuk, hogy a puszta véletlen hozta-e így, vagy sem, mindenesetre Recep Tayyip Erdoğan török elnök látogatásakor a Vigszínház A diktátor című darabot vitte műsorra.

A török elnök látogatása, valamint az ellentüntetések miatt viszont megbénult a közlekedés Budapesten, erről ma egész nap tudósítottunk. Természetesen a színházakban amúgy is szokás egy pár percet még várni a későkre, a mai különlegesen nagy káosz miatt viszont a Víg úgy döntött,

inkább várnak 20 percet, hogy bevárják a hatósági útlezárások miatt késő nézőket.

A gesztusra pedig csupa pozitív reakció és hozzászólás érkezett a Víg Facebook-oldalán

Rovatok