Index Vakbarát Hírportál

Felújított F-15-ösökkel csapna oda a Pentagon a kínai lopakodóknak

2011. január 20., csütörtök 16:07

Alig pár hete jelentette be a kínai hadsereg az új, J-20-as lopakodó vadászrepülőinek első tesztrepüléseit, az amerikai védelmi minisztérium máris reagált. A több éves késésben levő F35 Lightning II projekt és a méregdrága F-22 Raptorok helyett a jó öreg F-15 Eagle-t újítják fel, és állítják szembe a kínai lopakodókkal.

A pilótáktól a Sas becenevet kapott F-15-ös pár napja ünnepelte a 35. születésnapját, 1976. január 9-én állították hivatalosan hadrendbe az amerikai légierőnél. A fejlesztése 1967-ben kezdődött a ma már a Boeing részeként működő McDonnell Douglas haditechnikai cégnél, és bár azóta több felújításon esett át, alapvetően mégis több évtizedes konstrukció.

Pár éve egy baleset kapcsán a teljes nyugdíjba küldésük is felmerült, de miután kiderült, hogy az utód F-22-esek mennyire drágák (150 millió dollár a 30 milliós F-15-össel szemben), a Pentagon több esetben is megvágta az F-22-esek beszerzési büdzséjét, és felújított F-15-ösökkel pótolta a hiányt.

A hivatalos indoklás szerint most nem ez a helyzet, egyszerűen az F-15-ös az ideális a kínai lopakodók ellen. Mivel a Sasoknak nincs lopakodó funkciójuk, a gép tágas orr-részébe elfér a legmodernebb, Raytheon APG-63(V)3 típusú radar, amit elsősorban levegő-levegő, és föld-levegő rakéták detektálására fejlesztettek, de kiválóan észrevesz mindenféle nagy sebességű, akár extrém alacsonyan repülő harci járművet is.

A radarok lecserélésére 34 milliárd dollárt szán a Pentagon, először a japán Okinawa támaszponton szolgáló F-15-ösök kapják meg a felszerelést. Az összeget többek között az F-35-ös fejlesztési költségvetéséből vonják el, így elképzelhető, hogy a következő generációs lopakodó bombázó bemutatkozása még tovább fog csúszni.

A légierő tervei szerint a felújított F-15-ösök F-22-esekkel fognak majd közös kötelékben repülni, halálos csapásmérő osztagokat alkotva. A lopakodó F-22-esek feladata az ellenséges légvédelem kiiktatása, a jóval nagyobb hatótávolságú, több rakétát vinni képes F-15-ösök pedig a védelmükről gondoskodnak, illetve csapásmérő feladatot látnak el.

Rovatok