Index Vakbarát Hírportál

A NAV 11 hónapja nem tudja, mit foglalt le

2013. augusztus 26., hétfő 11:35

2012 októberében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját közleménye szerint 140 terabájtnyi illegális tartalmat foglalt le a dtsh.hu nevű tárhelyszolgáltatótól. A szervereken állítólag negyvenezer e-könyv, film, dal és szoftver kalózverzióit tárolták. Tényleg csak állítólag, mert azóta sincs pontosabb, hivatalos információ az ügyben, gyakorlatilag semmiről.

A NAV szerint az ügyben azóta is szerzői jogok megsértése bűntett gyanúja miatt nyomoznak a hatóság pénzügyi nyomozói. Annyi biztos, hogy 11 hónap alatt nem sikerült pontos kárértéket sem megállapítani, azaz végeredményében még mindig nem tudják biztosan, mit foglaltak le. „A pontos kár meghatározása folyamatban van" – szól a hivatalos válasz, annak ellenére, hogy a gépekhez és így az adatokhoz már csaknem egy éve szabadon hozzáférnek a hatóság szakértői.

Ebben az esetben, azaz szerzői jogsértésnél a kármeghatározás azt jelenti, hogy a szakértő beárazza egyes művek internetes sugárzását, vagyis a letöltésre kínálást mennyiért engedélyeznék a jogosultak – azaz mennyibe kerülne, ha teljesen legálisan vásárolná meg a saját példányait minden egyes letöltő. A kárérték megállapítása a büntetési tétel kiszabása miatt lényeges. Ez egyelőre nem történt meg; nincs gyanúsított, vádemelés, a pontos részletekről viszont a nyomozás miatt nem nyilatkoznak a NAV-nál.

Nem adják vissza

A tulajdonos többször kérte a lefoglalás megszüntetését, az ügyészség azonban ezt minden esetben elutasította, a lefoglalt eszközök egy raktárban, lepecsételve amortizálódnak. De miért? Megkérdeztünk minden érintettet.

A NAV szerint jogosan: „A büntető törvénykönyv alapján el kell kobozni azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, amennyiben az az elkövető tulajdona, illetve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott. Általában a büntetőjogi felelősség megállapításáig, illetve a bűncselekmény körélményeinek teljes körű kivizsgálásáig a lefoglalás indokai fennállnak. Az ügyben eddig a lefoglalás ellen benyújtott minden jogorvoslatot elutasított az ügyészség (a nyomozást minden esetben ügyészség felügyeli).”

A tulajdonos szerint jogtalanul: „A törvény szerint – ha a lefoglalt dolog nem az elkövető tulajdona – a lefoglalást meg kell szüntetni, ha azt a szakértő már megvizsgálta, és újabb szakvélemény kérése nem indokolt.” Annyi biztos, hogy a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tulajdonosa volt, és ezt bizonyítani is tudja.

A szakjogász szerint: Ormós Zoltán internetjogász szerint nem egyedi esetről van szó, vannak olyan ügyek, ahol 5-6 évig foglalásban vannak számítógépek. A lefoglalást a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság megszünteti, ha a lefoglalásra az eljárás érdekében már nincs szükség. „A teljes szerver foglalásban tartására álláspontom szerint nincs szükség, elég a merevlemezeket foglalásban tartani, ugyanis a lefoglalt dolog őrzésére vonatkozó szabályból is lehet következtetni, hogy csak azért marad foglalásban egy dolog, hogy  a a bűncselekmény esetleges nyomai ne tűnjenek el, a lefoglalt dolgot ne lehessen kicserélni, és az azonossága könnyen megállapítható legyen. Ezek a célok pedig megvalósulnak a merevlemez foglalásban tartásával. Egyes szakértők még ezen is túllépnek, és azt csinálják, hogy valamilyen hitelesített eszközzel másolatot készítenek a merevlemez tartalmáról és a merevlemezt is visszaadja a nyomozó hatóság” − mondja Ormós.

A konkrét esetben valószínűleg arról van szó, hogy a nagy mennyiségű adat és a speciális, redundáns fájlrendszer miatt a másolatkészítését a mai napig nem végezték el a hatóságok, a merevlemezek pedig önmagukban nem érnek semmit – ezért inkább lefoglalva tartják az egészet.

Furcsa dolgok

Az ügy ezt leszámítva is érdekes dolgokkal tűzdelt. Korábban nem cáfoltak az adóhivatalnál, hogy még a lefoglaláskor felhívták a cég tulajdonosát, hogy hadd vigyék vissza a szervereket, mivel nincs elég áramuk, nem tudják még bekapcsolni sem a szerverparkot.

Most ebben a témában azt a választ kaptuk, hogy „a szervereket a tulajdonos kérésére szállítottuk vissza, mivel utólag jelezte, hogy számára fontos és nélkülözhetetlen adatok vannak rajta, amire szüksége van, és szeretné lementeni. Azért szállítottuk vissza a szervereket, hogy kérésének eleget tegyünk”. Ha valóban így volt, érdekes kérdés, hogy ebben az esetben mihez férhetett hozzá a tulajdonos, amíg nála voltak a szerverek a személyes adatai lementése végett; akár a nyomozás szempontjából fontos dolgokat is eltüntethetett ezalatt. Ha pedig ez a lehetőség nem állt fenn, azóta vajon miért tartják újra lefoglalva a gépeket?

A lefoglalás a tulajdonos elmélete szerint azért húzódik, mert a kirendelt szakértő egyszerűen nem ért a dtsh.hu-nál használt rendszerhez. A NAV állítólag kérte azt is, hogy a cég rendszergazdája legyen jelen a vizsgálatkor, mivel a szakértő nem ért hozzá – korábban ezt sem cáfolta az adóhatóság, most az ezt firtató, részletekbe menő kérdéseink közül csak annyira válaszoltak, hogy a nyomozás során egy szakértő működött közre.

A jogtalan tartalomra még sok hónap után sincs igazi bizonyíték, bár korábbi cikkünkben már kiderült, hogy a cég szerverein a felhasználók valószínűleg valóban tároltak jogsértő dolgokat. A DTSH azóta törölt saját toplistája szerint ugyanis a vezető, utp.dtsh.hu címen futó oldal (a NAV korábbi közleménye szerint ez volt az egyik célpont a razziánál) filmekkel és játékokkal foglalkozott, de sokat elmond, hogy a listában olyan oldalakat találunk, mint a „Premier Filmek", vagy a „Movies & Games".

Rovatok