Index Vakbarát Hírportál

Lézerrel és 3D nyomtatókkal a teknősökért

2016. november 2., szerda 22:04

Fiatal sivatagi teknősöket próbálnak megmenteni a tudósok az őket módszeresen kiirtó hollóktól, írja a Guardian.  Ehhez lézereket és 3D nyomtatókat használnak, de igyekeznek nem bántani a madarakat.

Az emberek hibája

A Mojave-sivatagban amúgy ritkának számító hollók létszáma az embereknek hála 700 százalékkal nőt az elmúlt időben. A mezőgazdaság és a rengeteg szemét miatt ugyanis bőven van mit enniük, az adótornyok és hirdetőtáblák pedig remek fészekrakó helynek számítanak.

A hüllőknek viszont ez nagyon rossz hír, a bébiteknősöknek öt év kell ahhoz, hogy olyan kemény páncélt növesszenek, amivel kivédhetik a madarak támadásait.  A teknősök populációja így 90 százalékkal csökkent az utóbbi harminc évben a hollók miatt:

Karrierem kezdetén egy négyzetmérföldön több ezer teknős volt, napi 15-öt is katalogizáltam. Ma már jó, ha egyet találok

- mondja Tim Shields, aki már negyven éve tanulmányozza a sivatagi teknősöket, és aktívan részt vesz a megmentésükben. 

Sivatagjárók vigyázzanak a hüllőkre

Shields elképzelésének első lépése egy kamerával felszerelt, pilóta nélküli sivatagjáró hadosztag, amik járőröznének a területen, ügyelnének a teknősökre és elijesztenék a hollókat. Ezeket az interneten keresztül, a nyilvánosság tagjai vezérelnék, az őrző-védő feladaton túl pedig így magát a fajt is segítenének vizsgálni. Ráadásul a terepjáró nem árt a teknősöknek, amit úgy demonstráltak, hogy áthajtottak egyen, aminek kutya baja sem lett.

Shields a Hardshell Labs nevű cégen keresztül vette kezébe az irányítást, valamint konzultált Roy Haggarddal, aki korábban egy marsjárón dolgozott. Továbbá beszélt Chris Smith elektronikai mérnökkel, hogy építsen neki egy masszív, kerekes robotot, ami tud navigálni a sivatagban, miközben képes élő videoközvetítést csinálni.

Hollóirtás helyett átnevelés

Shileds nem akarja bántani a madarakat, helyette szeretné őket megtanítani arra, hogy ne bántsák a teknősöket. Szerinte ehhez meg kell hekkelni a hollók kommunikációs rendszerét, ugyanis tanulnak egymástól. Ha az egyik madár pórul jár egy teknőssel, az infót leadja a többi madárnak, a saját intelligenciájuk és óvatosságuk pedig egy idő után eltántorítja majd őket a teknősvadászattól. Itt jön képbe a lézer és a 3D nyomtató.

A hollók utálják a lézert, Shield pedig három hetet töltött azzal, hogy lézerrel lövöldözzön rájuk. A lelézerezett hollók nem is tértek vissza arra a területre, ahol negatív tapasztalatuk volt, de a többiek sem próbálkoztak, tehát a kvázi átnevelés sikeresnek tűnik. A 3D nyomtató pedig erre a negatív tapasztalatra játszik rá. Néhány "techno-teknős" szirénázna és vegyszertóeket eresztene ki magából hollótámadás esetén, másokba pedig finom csalit helyeznének el, ami hasmenést és hányingert okozna a madaraknak. 

Shields szerint ezek a negatív tapasztalatok elégségesek lehetnek ahhoz, hogy leszoktassák a hollókat a teknősevésről. A hüllők ugyanis nem tartoznak bele a madarak mindennapi étrendjébe, amolyan luxuscikkeknek számítanak, amik nem biztos, hogy megérnek egy kiadós hasmenést.

Rovatok