Index Vakbarát Hírportál

UPC: Újra van szolgálatás az észak-budai régióban

2017. augusztus 19., szombat 12:23

Több olvasónk jelezte, és a cég Facebook-oldalán is sokan háborognak amiatt, hogy az észak-budai régió több településén már csütörtök óta elérhetetlen a UPC minden vezetékes szolgáltatása.

Az érintett települések:

A UPC még csütörtökön reagált egy Facebook-bejegyzésben, ebben azt írták, hogy tudnak a problémáról és dolgoznak a helyreállításon. A kimaradást a cég szerint egy optikai kábel elvágása okozza, az elhárításához egy 600 méteres szakaszon ki kell cserélni a kábelt.

A szolgáltatások elérhetetlensége mellett a felhasználók azért is panaszkodnak, mert állításuk szerint a cég elérhetetlen, nem nyújt megfelelő tájékoztatást, noha a Facebook-bejegyzés mellett az automata ügyfélszolgálat is bemondja, hogy tudnak a hibáról.

Kerestük a UPC-t további információért. Azt kérdeztük tőlük, hogy mi történt a kábellel, mikorra várható a helyreállítás befejezése, és hogyan tájékoztatják a felhasználóikat a helyzet alakulásáról. 

FRISSÍTÉS:

A UPC szombaton 16 órakor a válaszában jelezte, hogy Üröm térségében a cégen kívül álló okok miatt, egy építkezésen történt kábelszakadás, de mostanra befejezték javítási munkálatokat, és az érintett településeken elvileg helyre is állt a szolgáltatás. A cég felhívta továbbá a figyelmet, hogy ilyen esetekben az új információkat a Facebook-oldalán teszi közzé, illetve az automata ügyfélszolgálat is hangbemondással közli ezeket, és amint van új fejlemény, ezeket mindig frissítik. Ilyenkor az ügyfélszolgálat is érthetően leterhelt, de ilyen esetekben a munkatársaik sem tudnak többet mondani annál, minthogy a helyreállítás folyamatban van.

Most tehát elméletileg van szolgáltatás, de amennyiben valahol mégsincs, abban az esetben javasolják a modemek illetve a médiaboxok újraindítását.

Rovatok