Index Vakbarát Hírportál

Ürüléken élhetnek a távoli utakra induló űrhajósok

2017. augusztus 23., szerda 14:22

Bármekkora hősök is lesznek a távoli bolygókon elsőként landoló asztronauták, ennek a nemes feladatnak az is a része, hogy a saját ürülékükből élesztővel átalakított tápanyagokat kell majd elfogyasztaniuk vacsorára, a szintén ürülékből legyártott műanyag evőeszközökkel.

Az űrhajósoknak maguknak kell majd előállítani az táplálékokat és az alapanyagokat, hiszen a távoli űr meghódítása közben nem függhetnek a Földtől. Nincs olyan szállítórendszer, amely kielégíthetné minden igényüket – idézte a The Guardian Mark Blennert, a dél-karolinai Clamson Egyetem szintetikus biológiával foglalkozó kutatóját, aki az amerikai kémikusok társaságának éves konferenciáján mutatta be a projektjét.

Blenner az egyébként sajtokban is megtalálható Yarrowia lipolytica élesztőt etette meg emberi vizelettel, amiből a nitrogént lehet felhasználni. Emellett az algák is fontos részei lesznek az űrbéli ökoszisztémáknak, hogy a kilélegzett szén-dioxidból is hasznos táplálék készüljön.

Az élesztőt már tudják úgy módosítani, hogy omega-3 zsírsavakat vagy vitaminokat termeljen, de akár poliészterek alapanyaga is készülhet élesztővel. Az élesztő nagy előnye, hogy kis helyen is elfér, és sokféle változatát magukkal vihetik az űrhajósok.

2015-ben a NASA is támogatta a kutatómunkát, de Blennerék még nagyon korai fázisban vannak, és akadnak még fehér foltok. Egyelőre nem tudjuk, hogy az élesztő miként növekszik mikrogravitációban és alacsony légnyomáson, és hiányoznak a legalapvetőbb praktikák, például hogy az élesztővel teli tartályból miként szedik majd ki a kész műanyagot.

Rovatok