Index Vakbarát Hírportál

Kitört a háború az Amazon és a Google közt

2017. december 6., szerda 11:55

A jövőben nem férhetnek majd hozzá a felhasználók a Youtube-hoz az Amazon Fire TV és Echo Show eszközein – ilyen stratégiai lépés mellett döntött a Google abban a háborúvá fajuló csetepatéban, ami a két techóriás közt folyik egy ideje, és aminek levét természetesen leginkább a felhasználók isszák. A két cég közti évek óta zajló, egyre durvább versengés mozgatórugója az, hogy melyikük tudja jobban befészkelni magát az otthonok által igénybe vett internetes szolgáltatásokba.

A mostani, atomcsapással felérő húzás azután jött, hogy az Amazon nem hajlandó olyan Google termékeket forgalmazni, amik a saját termékeinek konkurenciát jelentenek. Így például nem kapható az Amazonon a Fire TV-vel hasonló szolgáltatást kínáló Chromecast és az Echoval analóg otthoni webes asszisztens, a Home, foglalta össze az előzményeket a Phys.org.

“Tekintettel a kölcsönösség hiányára, a továbbiakban nem támogatjuk a Youtube megjelenítését az Echo Show és Fire TV eszközökben” – közölte kedden a Google. Az Amazon egyelőre nem reagált a lépésre. A Google a fenti bejelentéssel természetesen azt szeretné elérni, hogy újra lehessen a termékeit az Amazonról rendelni. A Chromecast egyébként két évvel ezelőtt került le az Amazonról, noha addig a toplistás kütyü volt, és nem forgalmazzák a Google okos termosztátját, a Nestet sem. Az Amazon már korábban letiltotta a Prime nevű videótékáját a Chromecastról.

Amennyiben nem sikerül ez ügyben megállapodni, január elsejétől nem lehet youtube-ozni az Amazon Fire TV nevű webes streamelő eszközén, amihez hasonló eszközöket – így a Chromecastot is – leginkább arra használnak az emberek, hogy a netes műsorszolgáltatók adásai mellett Youtube-on videókat nézzenek. Ha erre nem alkalmas egy eszköz, akkor megjósolható, hogy jelentősen visszaesik majd a piaci részesedése.

A Phys.org cikke felhívja a figyelmet arra, hogy mekkora befolyással van a két óriáscég a kereskedelem és kommunikáció világára: az Amazon, mint a világ legnagyobb viszonteladója, gyakorlatilag megszabja, hogy mit vásárolnak az emberek, akik viszont a Google szolgáltatásait használják, hogy eldöntsék, mit szeretnének vásárolni.

A Google lépése különösen érdekes a jelenlegi netsemlegességi fejlemények fényében, amikor egy sor nagy techcég ítélte el bármiféle tartalom és szolgáltatás üzleti megfontolásokból történő blokkolását.

Rovatok