Index Vakbarát Hírportál

975 kilométert ment a Tesla Model 3 egy feltöltéssel

2018. május 30., szerda 12:08

Két coloradói autós megdöntötte a Tesla-modellek hatótávolsági rekordját. Az úgynevezett hypermiling-technikával 606,2 mérföldön, azaz 975 kilométeren át vezettek egy Tesla Model 3-at, anélkül, hogy újratöltötték volna az akkumulátorát.

A hypermiling lényege, hogy a sofőr üzemanyagot – ez esetben elektromos töltést – spórol azzal, hogy lassan, egyenletes tempóban vezet, és minimálisra csökkenti a fékhasználatot. Tovább csökkenthető a terhelés, ha csökkentjük az autó össztömegét, okosan parkolunk, és nem terheljük túl az elektromos rendszert.

Sean Mitchell és Erik Strait eredetileg 675 mérföldes távot céloztak meg. Bár ezt nem sikerült elérniük, így is rekordot döntöttek a Model 3-mal. A márkán belül a korábbi csúcstartó egy Tesla Model S P100D volt, ami 560 mérföldet (900 kilométert) tett meg egy feltöltéssel.

A 32 órás rekorddöntési kísérletet a denveri reptér melletti töltőállomáson rendezték meg. A páros itt egy egymérföldes körpályán vezetett 30-50 kilométeres óránkénti sebességgel. Csak addig álltak meg, amíg időnként könnyítettek magukon; még az ételt is úgy vették föl, hogy kidugtak érte az ablakon egy hálót. Hogy az akkumulátor még tovább bírja, Mitchell és Strait nem használták a légkondit, inkább lefóliázták a szélvédőket, hogy az autó kevésbé melegedjen. A legmagasabb belső hőmérséklet még így is 42 Celsius-fok volt.

Az eseményt Mitchell és Strait közvetítették is. A Guinness Rekordok Könyvébe nem kerülhettek be, mert egy módosított BMW tavaly októberben egy feltöltéssel túllépte az 1000 kilométeres hatótávolságot is. Mégis, a Teslának ez mindenképpen új rekord – és szükségük is van az efféle reklámokra ezekben a nehéz időkben.

(The Verge)

Rovatok