Index Vakbarát Hírportál

Mém lett a VR-vak újságírók között szambázó Zuckerbergből

2016. február 23., 21:03 Módosítva: 2016.02.24 11:27
34

Már önmagában ikonikus, történelmi jelentőségű és zseniális volt az a kép, ami a Mobil Világkongresszus Samsung-eseményén készült a VR-szemüvegekkel a fejükön ülő újságírók között lazán sétálgató Facebook-vezérről, Mark Zuckerbergről készült, de a net máris továbbgondolta a dolgot.

A mém alapja megmaradt a kép jelentőségét adó tény, hogy a világ leggazdagabb embere simán tudott sétálgatni az amúgy folyamatosan rajta lógó újságírók között anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy hello Mark, what are you doing here.

Egyszerre Harcosok klubja, Menő Manó és A baba első lexikonja

2016. január 27., 10:25 Módosítva: 2016.01.27 17:47
380

Exploitable; ezzel az angol melléknévvel jelölik azokat a mémeket, amikben nincs karakteres főszereplő, de a mondanivalójukat könnyű reprodukálni. Az angol nyelvterületen Be Like Bill (Legyél olyan, mint Bill) néven ismert mém nem is a főszereplőről szól, hanem az általa közvetített üzenetről. A főszereplőt hívhatják Billnek, Josénak, Sanyinak; nem az fontos, hogy ki csinálja, hanem hogy mit csinál.

Bill, José és Sanyi jó fiúk. Nem trollkodnak az interneten, átadják a helyüket a vonaton, és úgy általában rendes, jogkövető polgárként viselkednek. A felhasználó ebből annyit lát, hogy egy pálcikafigura csinál valamit, és ha közben kísértésbe is esik, hogy köcsög legyen, végül mégsem lesz az. Az üzenet egyértelmű: jó példát mutatni mindenki másnak. Néhány példa:

Tovább

Ön szerint egy kutya hogy hordja a nadrágját?

2016. január 19., 07:03 Módosítva: 2016.01.19 10:47
323

Nem vagyunk egyformák. Van, aki szoknyát hord (mint a nők, a skótok és a transzneműek), és van, aki nadrágot (mint a férfiak és a nők szerte a világon). Van, aki kutyának született (mint minden kutya a világon), és van, aki nem (mint mindenki, aki nem ugat). Van, aki kutya, és nadrágot hord (például Goofy a Disney-meséből), és van kutya, ami nem hord se szoknyát, se nadrágot (például Plútó a Disney-meséből).

De a legfontosabb, az internetezőket manapság foglalkoztató kérdés, hogy

ha egy kutya nadrágot vesz, mire húzza föl? Mind a négy lábára, vagy  csak a hátsó kettőre?
Tovább

Látta azt a karácsonyi filmet a hajléktalanokat gyilkoló szociopata kiscsávóról?

2015. december 15., 07:07 Módosítva: 2015.12.15 14:50
372

Egy tinédzserkori ismerősömnek szokása volt közepes és rossz vicceket mesélni, amiken ő röhögött a legjobban, de a biztonság kedvéért mindig röviden elmagyarázta, hogy ez miért volt vicces. De mivel mínusz szorozva mínusszal az plusz, nem csoda, hogy aki szarul mesél szar vicceket, egy idő után maga is viccessé válik. (Neki meg úgyse tűnt föl, hogy nem vele nevetünk, hanem rajta.)

Ezt csak azért meséltem el, mert a Twitteren terjedő legújabb mém, az #ExplainAFilmPlotBadly, vagyis a "Foglalj össze egy filmet rosszul" nagyjából ezt csinálja, csak mémben. A lényeg, hogy egy mondatban kell summázni egy film sztoriját, sajátos interpretációban, vagyis alaposan félreértve-félremagyarázva.

A formátumot mintha csak a karakterlimites Twitterre szabták volna, elvégre egy mondatban mindent össze lehet foglalni (tessék, A Gyűrűk Ura első öt könyve, öt szóban: Mennek, de nem érnek oda). Egy film sztorijához ez bőven elég, rosszul elmesélve pláne. Ha megvan, csapjuk hozzá az #ExplainAFilmPlotBadly címkét, meg egy filmplakátot, hogy egyértelmű legyen, melyik filmre gondoltunk.

A mém alapötlete egyébként lassan húszéves lesz; az Óz, a nagy varázsló történetét összefoglaló egysorost még 1998-ban írták. (Ha lemaradtak volna: „Egy szürreális világba kerülve egy fiatal lány megöli az első személyt, akivel találkozik, majd összeáll három idegennel, hogy ismét öljön.”) Az ötletet az Orange is the New Black második évadában is elsütötték, ott sem volt kevésbé vicces:

– Hé, láttad azt a filmet? Tudod, amiben van a cowboy, és úgy játssza az eszét, mint a kiskakas a szemétdombján, aztán jön ez az űrhajós, aki megpróbálja lenyomni, mire a cowboy megpróbálja megölni. Csak az űrhajóst túszul ejti az a pszichopata, és a cowboynak kell megmentenie, a végén meg tök jó barátok lesznek.

  Toy Story?

 Istenem, a Toy Story! Igen, az az! Imádom. Azt. A Filmet.

Hát ez folyik most nagyüzemben a Twitteren. Csak néhány gyöngyszem a kínálatból:

Ha úgy érzi, ön is tudna hasonlóan frappáns és lényeglátó filmösszefoglalókat írni, írja meg kommentben. A beküldők között kisorsoljuk a régi ismerősöm egyik szar viccét, szar magyarázattal.

Máris mém lett az Ibizán partizó Habonyból

2015. december 8., 15:03 Módosítva: 2015.12.14 14:24
1851

Még egy napja sincs, hogy a magyar sajtó felfedezte az ibizai Heart szórakozóhely videóját, amelyben feltűnik Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó. A felkapott szórakozóhely kedden tette ki Facebookra a reklámvideóját, amelyben többször is látható a bulizó Habony, a jelek szerint kicsit fáradtan.

Tovább

John Travolta teljesen összezavarodott

2015. december 7., 10:57 Módosítva: 2016.01.08 17:16
1355

John Travolta mémmé vált, és elárasztotta a netet. A néhány másodperces gifek, videók a Confused Travolta (Összezavarodott Travolta) nevet kapták, és a termés alapján bátran kijelenthetjük, hogy az utóbbi hónapok legjobb mémjével van dolgunk.

Tovább

Rászabadultak a mémgyártók a Microsoft érzelemdetektorára

2015. november 16., 13:54 Módosítva: 2016.09.07 15:53
199

Alig néhány napja mutatta be a Microsoft azt az alkalmazását, amely megmondja a fotó alapján, hogy milyen érzelmek látszódnak az arcon. A netet azonnal elárasztották a mémek, amelyek híres képeken futtatták le az alkalmazást.

A Project Oxford oldalon bárki feltölthet egy képet, amelyről a program megpróbálja kitalálni milyen érzelmeket lát. Nyolc érzelmet sorol fel az alkalmazás és kiszámolja, hogy ezek közül melyik mennyire jellemző az adott fotóra. A nyolc érzelem a harag, megvetés, undor, félelem, boldogság, semleges, szomorú és meglepetés.

Az eszköz gyakran helyesen ismeri fel az érzelmet, de mint minden mesterséges intelligenciára épülő szoftver, ez sem működik hiba nélkül. Különösen, ha összetett érzelmekről van szó.

A mémbomba mindenesetre felrobbant, elárasztották a netet az alkotások. A felhasználók ismert képekre szabadították rá a szoftvert és nézték meg az eredményt. Ezekből válogattunk.

Lelép az Instagramról Hipszter barbi

2015. november 5., 13:34 Módosítva: 2015.11.05 18:25
24
És amiért ez jó dolog.

Leáll az elmúlt hónapok egyik legnépszerűbb (1,3 millió követővel rendelkező) Instagram-csatornája, a világutazó Hipszter barbie. Egy oregoni fotós lány indította el (három hónapja), hogy felhívja rá a figyelmet, hogy az a világ, ami után a tökéletesre csiszolt Instagram-fotókat látva vágyunk, valójában nem is létezik, csak olcsó szemfényvesztés vagy fizetett hirdetés.

Az oldalt felkapta a Wired, és a lenyűgöző tájak előtt a reggeli napfényben pózoló barbibabának hirtelen millió követője lett. Ekkor az egész ötlet a visszájára fordult az alkotó szerint, mert a követői még a barbibaba kitalált életéért is rajongani kezdtek, nem pedig azon gondolkodni, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme

SocalityBarbie távozását egy másik hasonló hír előzte meg néhány napja: egy fiatal Instagram-csillag hirtelen átnevezte az oldalát "a közösségi média nem a valóság"-ra és szokatlanul őszinte kommentekre írta át az addig promóciós célokra használt képeit.

Tulajdonképpen leleplezte magát a 800,000 követője előtt, elmagyarázva, hogy egy-egy képéért pénzt kapott, az utazós képein valójában termékeket vagy helyeket reklámoz, és az amatőr mobilos képei mögött gyakran profi stábok több órás munkája állt. 

A tökéletes szelfikről nem is beszélve, amikhez általában ~száz kép készült el, mire megtalálták a legjobb profilját. 

Nem nehéz kitalálni, hogy Essena (és barbie) példája nem egyedi esetek, és a legtöbb ilyen közösségi média-profil is hasonló eszközöket használ, hasonló célokért.

Spoilerek, ha az ilyen képek után úgy érzi, hogy másokhoz képest az ön élete nem elég tökéletes:

  • senki nem kisminkelve kel fel az ágyból reggel hétkor, gőzölgő kávéval és a kedvenc magazinjával a kezében,
  • senki nem nézi minden nap erdőszéli kunyhóból az arany naplementét a vízesésen keresztül,
  • a haj nem mindig tündöklően fényes, és hibátlan esésű,
  • az étel nem mindig sikerül úgy, hogy címlapkép lehessen egy szakácskönyv borítóján,
  • a legszebb testű fitneszguru is behúzza a hasát, ha fotózzák,
  • senki nem vigyorog öt órán keresztül, még élete legjobb buliján sem.

És hosszan sorolhatnánk. Minket viszont követhetnek instagramon! (@index.hu) Mi nem hazudunk, becsszó!

Egy szó, és sose fogja többet ugyanúgy olvasni a Harry Pottert

2015. október 21., 08:19 Módosítva: 2015.10.22 01:13
2096

Az megvan, hogy az író J.K. Rowling utólag úgy gondolja, hogy Harry Potternek mégis inkább Hermionéval kellett volna összejönnie? Vagy mégis inkább Draco Malfoyjal? Emlékeznek például erre a részletre?

Bármikor kiállok ellened egyedül is – vágott vissza Malfoy. – Akár már ma este. Varázsló-párbaj. Csak pénisz, semmi ütközés.

Tovább

Fájdalmasan ordító napot minden videóba!

2015. október 17., 12:32 Módosítva: 2015.10.18 00:04
742

Az Adult Swim csatornán futó Rick and Morty jelenleg a legjobb animációs tévésorozat (bár erről megoszlanak a vélemények, de legalább két ember így gondolja a szerkesztőségben). A sorozatban egy őrült tudós nagypapa (Rick) rángatja végig az unokáját (Morty) mindenféle kalandon, miközben az egyes részek rendre sci-fi toposzokat parodizálnak ki. Ez egyrészt olyan ötletekkel történik, hogy azok egy Hugo-díjas írónak is becsületére válnának, másrészt morbid (és sok helyen erősen 18+-os) humorral.

Tovább

Lucifer kishúga és a flegma bagoly az internet új sztárjai

2015. október 6., 18:04 Módosítva: 2015.10.07 12:14
7

Az amerikai filmproducerek tudják, hogy minden film tuti siker lesz, amiben gyerekek és állatok szerepelnek, mert azt családi moziként lehet eladni, és máris megtöbbszöröződik a jegybevétel. (Ebből logikusan következik, hogy az ötévesek imádnák A Legyek Urát William Goldingtól, mert van benne gyerek is meg állat is, de ezt inkább ne próbálják ki, már ha szeretik azt az ötévest.)

Az internetes mémek közül az aktuális kedvenc is gyerekkel és állattal csábít, és a népszerűség nem is maradt el. A baglyát diadalittas tekintettel magasba tartó, sátáni tekintetű kislány nem egy kortárs mű, csak egy jókor elkapott pillanatfotó, még ha úgy is tűnik, hogy egy ketaminfüggőknek szánt Jodorowsky-filmből vágták ki.

Tovább

Ehhez az új netes őrülethez tényleg komplett gyökérnek kell lenni

2015. október 5., 23:47 Módosítva: 2015.10.06 18:05
538

Extrém telefoncsipkedés, valahogy így lehetne lefordítani magyarra az #extremephonepinching nevű új netes debilséget, aminek annyi a lényege, hogy emberek két ujjal tartják a drága telefonjukat.

De nem ám csak úgy, az egész attól lesz extrém, hogy a telefont mondjuk egy szakadék, egy medence vagy egy lefolyó felett tartják, ezzel is jelezve, hogy bármelyik pillanatban leeshet és szörnyet halhat az a drága holmi.

Tovább

Hipszter Barbie az Instagram új kedvence

2015. szeptember 7., 06:47 Módosítva: 2015.10.07 13:50
31

Hipszter Barbie, ismertebb nevén Socality Barbie annyira menő arc az Instagramon, hogy a Hipster Runoff adja a másikat. Barbie az instagramos profiljával az ezredforduló körül született tinédzserek posztolási stílusát gúnyolja – és egy Barbie babát tett meg a sztorija főszereplőjének.

Tovább

Megláttak egy lyukat, mindenkinek beindult a fantáziája

2015. augusztus 18., 14:27 Módosítva: 2015.08.30 18:15
5905

Minden lyukban van valami közös, legyenek azok zoknin, fogakon, költségvetésen vagy aszfalton:

be kell tömni.

Az internet népe úgy vetődött rá a Fővám téren kialakult hatalmas víznyelőre, mint bálna egy sereg zsizsegő planktonra, és a Photoshop segítségével gyorsan betömte a tátongó rést.

Egy Ezeréves Sólyom még elfért volna a gyűjteményben, de Orbán Viktorral és a kisvakonddal már egészen Bol-Dogok vagyunk.

Coelho és önök szerint is működnek a reformok

2015. július 17., 19:20 Módosítva: 2015.07.20 15:30
3287

Tegnap elindult a kormány újabb plakátkampánya, ennek alkalmából kinyílott a mémtár, megírtuk. A gyűjtésünk végén arra kértük önöket, nemzeti konzultáció keretében mondják el a véleményüket a kampányról. A felhívásra több száz plakát érkezett, a legjobbakat egy újabb galériában gyűjtöttük össze.

Tovább

Újra feláll, működnek a reformok!

2015. július 16., 16:07 Módosítva: 2015.12.14 14:24
5235

Elindult a kormány legújabb óriásplakát-kampánya. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy megihlette a netezőket, de ebben az esetben az a valószínűbb, hogy már jóval a plakátok megjelenése előtt készenlétben állt a photoshop-nehéztüzérség, hiszen sejthető volt, hogy nagyon hálás lesz az alapanyag. Ráadásul hiába költött a kormány 600 milliót a kampányra, elég bénára sikeredett a kivitelezés – az egyik vicces plakát szerint azért, mert a normálisan dolgozó előző grafikus Simicska embere volt.

Tovább

Az internet népe imádja a Plútót

2015. július 15., 11:18 Módosítva: 2015.07.15 16:19
272

Nagy nap volt a tegnapi az űrkutatás történelmében: a New Horizons szonda elért a Plútóhoz, és fantasztikus képeket készített a törpebolygóról (hogy valójában mennyire fantasztikusakat, azt csak jóval később fogjuk megtudni, mert sok időbe telik, mire letöltődnek a nagy felbontású, nyers képek). A világ megdöbbenve vette észre, hogy az internetet pillanatok alatt körbejárt új képen egy óriási, stilizált szívre emlékeztető folt van a Plútó felszínén, ami aztán rögtön be is indította a mémgyár futószalagjait.

A cuki törpebolygó a nagy szívével még azért sem sértődik meg, hogy pár éve a földi csillagászok rendes bolygóból lefokozták. Kötelező kör volt ezen kívül névrokonával, a Disney-féle rajzfilmkutya Plútóval összehozni a törpebolygót Az erre kihegyezett poénok mellett persze sikerült belelátni a híressé vált fotóba Halálcsillagot, a Miley Cyrus-féle Wrecking Ballt, illetve egy másik híres, kozmikus méretű, és jellegzetesen gömbölyű objektumot: Kim Kardashian seggét. Valamint Donald Trump amerikai elnökjelölt-jelölt, botrányhős és milliárdos fejét, amibe a rossz nyelvek szerint pont ugyanannyi ész szorult.

És akkor Forrest Gump odabújt Obamához

2015. június 10., 09:33 Módosítva: 2015.06.11 08:26
249

Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök az internet új sztárjai. Sokadszorra, tegyük hozzá, mert egyikük sem új motoros a mémszakmában. A G7 országok bajorországi csúcstalálkozóján viszont készült róluk egy vadonatúj közös kép, ami az utolsó cseppig kifacsarta a kreativitást az internetezőkből.

Tovább

Szóviccelés ennyire értelmetlen még sosem volt

2015. június 4., 13:06 Módosítva: 2015.06.05 08:58
654

Február tud menetelni? 
Nem, de április talán.

Nem érti? Talán mindjárt. Ma már mindenre van Facebook-oldal, még arra is, hogy magyarra tükörfordítsák az angol szóvicceket . Az eredmény borzasztó, néha tudtam röhögni, de inkább csak a fejemet verem a falba - persze lehet, hogy ez a cél. És néha az eredeti viccek is inkább ezt a hatást váltják ki belőlem. A poén lényege annyi, hogy a szóvicceket nagyon nehéz nyelvek között hordozni, mivel – dobpergés – a legtöbb szót nem ugyanúgy írjuk angolul, mint magyarul. Így ha a hasonló alakú szavakkal, kiejtéssel játszunk (rubber toe - Roberto), az a másik nyelvben nem jön ki.

Tovább

Ha Pestre jössz, te budaörsi fajankó, nem állhatsz elém a Mekiben!

2015. június 2., 21:44 Módosítva: 2015.06.07 18:01
3792

Pár órája szivárgott ki, hogy milyen menekültellenes kampánnyal kívánja megtámogatni a kormány a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációt. Az üzenet világos: 

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját! 

Nem véletlen, hogy ez a bicskanyitogató szöveg megihlette az internetes művészeket is. Nézze csak: 

Oroszország hadat üzent egy mémnek

2015. május 31., 11:37 Módosítva: 2015.06.01 08:54
584

A nyelvtannáci az internetes közösség egyik jellemző, idegesítő, de jobbára ártalmatlan figurája: ő az, aki bármilyen online beszélgetésbe azon a szinten folyik bele, hogy rámutat a többiek helyesírási hibáira, ezzel hangsúlyozva önnön intellektuális felsőbbrendűségét. Különösen tréfás ez akkor, ha éppen nincs is igaza. Nyelvtannácik a neten mindig is voltak, akadnak, akik büszkén vagy éppen örironikusan vállalják is ezt, mások szitokszóként és ellentámadásként használják, ha éppen meg kell védeniük a saját pocsék helyesírásukat.

Időközben Oroszországban Putyin divatba hozta a szovjet nosztalgiát, és azzal a nácizmus elleni élethalálharc eszméjét. Az orosz állami propagandában az EU náci, Ukrajna fasiszta, Amerika meg maga Hitler reinkarnációja 300 millió példányban.

A két, látszólag egymástól fényévnyi távolságra levő sztori most ért össze Oroszországban, ahol a nácik elleni küzdelem lázában égő hatóságok "akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz" alapon azt hitték a nyelvtannácikra, hogy igazi nácik. A Moscow Times beszámolója szerint Alexej Pavlovszkijt, a Bonus Media nevű kiadóvállalat vezetőjét (ami egy nagyon népszerű helyi helyesírási versenysorozat fő támogatója), előállították, és kihallgatták a rendőrségen, hogy kiderüljön, milyen (nyelvtan)náci propagandát terjeszt, és milyen kapcsolatok fűzik náci csoportokhoz.

Pavlovszkij elmondása szerint a kihallgatáson olyan képernyőmentéseket mutattak neki bizonyítékként a náci kapcsolataira, amelyeken egy G (mint grammatika) betű volt horogkeresztre emlékeztető módon egy zászló közepére elhelyezve, illetve a "grammatik macht frei" felirat volt olvasható - ez azt jelenti, a nyelvtan szabaddá tesz, és az auschwitzi haláltábor bejáratának hírhedt feliratára utal. Az ilyen viccek évek óta burjánzanak az interneten, a Know Your Meme internetkultúra-portál külön aloldalt szentel a nyelvtannácis mémeknek.

Az orosz hatóságok vélhetően nem dekódolták tökéletesen a mém mögötti humort, Pavlovszkij beszámolója szerint ugyanis olyan kérdéseket tettek fel neki, hogy mit érez, ha durva helyesírási hibákat vétő felhasználókkal találkozik, vannak-e olyan gondolatai, hogy meg kellene semmisíteni az ilyen embereket. A Moscow Times megjegyzi, hogy nem ez az első eset, hogy nyelvtanfetisisztákat néz nácinak a hatóság Oroszországban. Néhány hónapja egy népszerű blogger ellen indítottak eljárást, és ítélték ezer rubel pénzbüntetésre, mert egy nyelvtannácis mémmel illusztrált egy bejegyzést, amiben egyébként az orosz nyelvtan helyes használatára, és a nyelv tisztaságának megőrzésére szólította fel az olvasóit.

Pénzszórásról szólhatna a FIFA16

2015. május 28., 14:21 Módosítva: 2016.08.25 16:29
11

Ha pusztán médiamegjelenésről lenne szó, a FIFA vezetői örülhetnének: most nemcsak az amúgy sportot szeretőket tartja lázban a foci, hanem az egész internet felbolydult. Az apropó viszont nem túl kellemes: az FBI kérésére a svájci rendőrség kedden legalább két embert bilincsben vitt el egy zürichi szállodából, a FIFA-gyűlés helyszínéről, és legalább tízen érintettek lehetnek az alakuló korrupciós botrányban, amivel kapcsolatban 47 pontos vádirat született.

Tovább

Tyrion Lannister repülő dolgokat néz - a mém, amihez kevés az animgif

2015. május 24., 08:25 Módosítva: 2016.09.07 15:53
841

A dolgok nézését és a kifejező tekinteteket listázó animgifeket az internet szabadította ránk, hála érte annak, akit megillet. A valaminézés-kategória két klasszikusa a Kim Jong Il Looking At Things (mert ebből kiderül, hogy mi mindent lehet megnézni), valamint a Reactiongifs (ami a dolgok vagy élőlények nézése közbeni önkéntelen reakciót mutatja be.)

Ezt a két műfajt sikerült egyesíteni egy új, gyorsan terjedő mémmel, aminek még angol neve sincs, tehát hívhatjuk úgy, hogy

A Megdöbbent Tyrion Lannister Reakciói Az Égen Látott Dolgokra.
Tovább

A neten pályáztatta meg az új-zélandi kormány, milyen legyen az új nemzeti zászló

2015. május 18., 16:03 Módosítva: 2015.06.09 14:22
304

Új-Zélandnak elege lett abból, hogy csak néhány csillagnyi különbség van saját nemzeti lobogója és az ausztrál zászló között, a kormány ezért 2016 márciusára kiírt egy népszavazást arról, hogyan is változtassák meg valami egyedibbre a legfontosabb nemzeti jelképet.

A kormánynak van pár saját ötlete, de a modern idők követelményeinek engedve arra biztatta az Embereket, hogy töltsék fel saját ötleteiket is (az 1902-es lobogó automatikusan szerepel majd opcióként). Na ezt nem kellett volna, mert azonnal jöttek a trollok a maguk alkotásaival, melyeken a strandpapucstól kezdve a Büszke Kivimadáron át a totális Sötétségként minden feltűnt, amit elbír a Paint. (via Mashable)

Ryan Gosling megette a gabonapelyhet :(

2015. május 5., 10:23 Módosítva: 2015.05.05 19:07
2218

A Ryan Gosling nem eszik gabonapelyhet mém különös, de szomorú fordulatot vett: Ryan Gosling megette a gabonapelyhet.

A mém eredetijét egy Ryan McHenry nevű fickó töltötte fel a Vine-ra. A mém lényege, hogy Gosling egyes filmjeinek érzelmes jeleneteit mutató képernyő felé közelítő, gabonapehellyel teli kanalat mutatnak, és a színész egyszer csak elfordul, grimaszol, vagy kiüti a kanalat az őt etető kezéből. Nézzék meg, vicces.

A legújabb fordulat, vagyis hogy a színész mégis evett gabonapelyhet, szomorú apropója, hogy a mém kitalálója elvesztette a rák elleni harcot. A mém megalkotása után fél évvel diagnosztizáltak csontrákot a férfinél. A Gosling-mém által szerzett ismertsége sokat jelentett: 10 ezer dollárt adott össze neki az internet népe a kezelésre. A műtétek ellenére a rák győzött, de Gosling egy emlékalapnak szervezett gyűjtés miatt úgy döntött, itt az idő, hogy feltegye azt a videót a netre, ahol végre nem utasítja vissza a pelyhet.

Ezért nem jó ötlet trolloktól segítséget kérni

2015. április 28., 14:02 Módosítva: 2015.05.30 21:37
3877

A menőségfaktor mélyen negatívba fordul át, ha

Szerencsére a pokol alsó bugyrából is van kiút, csak a 4chan segítségét kell kérni. Ezt tette Sid Frisjes holland gasztroblogger is. Megkérte a trollszájt közösségét, hogy javítsák ki a fotóját: legyen az Eiffel-torony az ujjai alatt. Tettének az alábbi képgaléria állít emléket.

Emlékeznek erre a srácra? Most szerzett új vesét az apjának

2015. április 17., 10:11 Módosítva: 2015.06.09 16:16
991

Sam Griner arcát szinte mindenki ismeri, bár a nevét szinte senki. Ez is elég volt ahhoz, hogy Sam új vesét szerezzen a beteg apjának, Justinnak. Az internetezők nem hagyták cserben a siker arcaként híressé vált kissrácot, és összedobták a pénzt az apja veseátültetésére.

Tovább

Trollface milliókat keresett a rajzolójának

2015. április 9., 16:38 Módosítva: 2015.05.30 21:37
18

Az internetes mémek sok mindenben hasonlítanak a viccekre, például abban, hogy szabadon terjednek, bárki szabadon saját variációt faraghat belőlük, és általában nem lehet tudni, hogy eredetileg ki találta ki őket. Az egyik legismertebb mémfigura, a trollok általános ikonja, Trollface azonban meghökkentő módon nem ilyen. A Kotaku kutatta fel a rajz eredeti készítőjét, aki saját bevallása szerint már több mint százezer dollárt (bő 27 millió forint) keresett azzal, hogy levédette a figurát, és jogdíjat számol fel a kereskedelmi használatáért.

Ha valaki esetleg nem ismerné névről Trollface-t, ő az:

A rajzot 2008-ban egy Carlos Ramirez nevű, akkor 18 éves amerikai srác készítette, amikor egy egyetemi dolgozat írása közben egy kis kikapcsolódásért felment a híres trollfórumra, a 4chan-re. Az eredeti kép Paintben készült, és ironikus módon azt akarja ábrázolni, hogy a trollok milyennek látják magukat – miközben valójában legalább olyan idióták, mint akiket a trollkodásukkal felidegesítenek.

2010-ben a családja biztatására levédette a figurát. Miután az amerikai Copyright Office hivatalt meggyőzte, hogy Trollface az ő szellemi terméke, a kép ugyanolyan jogvédetté vált, mint egy cég emblémája, vagy egy képregénysorozat figurái. Ramirez azt mondta a Kotakunak, hogy egy időben havi 10-15 ezer dollárt keresett a licencmegállapodásokon, és összességében 100 ezer felett jár a Trollface-ből befolyt összeg. Így került a figura hivatalosan pólókra, videojátékokba, filmekbe, poszterekre.

A reflektorfénybe most a Meme Run című nintendós videojáték kapcsán került, ami egy rakás mémfigurát szerepeltet. Mivel Trollface jogtalanul szerepelt benne, a játékot kitiltották a Nintendo online boltjából. Ramirez azt mondja, ha szépen kérik a fejlesztők, pénzt se kért volna Trollface-ért, de meg sem keresték.

Ezt a tévét elnézve inkább ne erőltessük az atomerőművet

2015. március 17., 17:05 Módosítva: 2015.06.09 14:22
147

Ha azt gondolja, a nemzeti hírtévé indulása a maga konstans bénázásával és összes szürreális-elképesztő részletével folyamatosan médiatörténelmet ír, csak részben van igaza. Egyszer ugyanis már eljutott abba a magasságba (mélységbe?) egy magyar tévé, hogy az emberek csak azért ültek le elé, hogy harsányan röhögjenek, szörnyülködjenek, sopánkodjanak, aztán kicsit elszégyelljék magukat, hogy felnőtt emberek véresen komolyan vett erőlködését nevetik ki. Ez volt a pucéron műsorvezető, és a betelefonáló nézőkkel anyázó Anettka, és a tévén át élőben gerincműtétet végző Tihanyi Tamás nevével fémjelzett Budapest tévé vagy tíz-tizenöt éve. Ha akkoriban olyan elterjedt lett volna az internet és olyan népszerűek a mémek, mint ma, tuti, hogy ők is megkapják a magukét az internetes népművészektől, pont úgy, mint most, a két és fél napja működő Nemzeti Bakiparádé.

Tovább

Egy elromlott ajtó+német filozófus hallgatók = Mémtörténeti Mérföldkő

2015. március 16., 20:23 Módosítva: 2015.03.17 13:24
591

Az egész csak egy egyszerű ajtó-elromlásnak indult, de a szétsugárzott, szerteáradó mágikus energia a nagyok csillagmezejére vezényelte a Mainzi Egyetem hallgatóit, akik kreativitásuk darázsfészkének kiapadhatatlan zsongása legmélyéről merítve mémekkel terítették be a soha meg nem javított ajtót, dédapáik kollektív intelligenciájának sugallatára nem várva az egyetem homályos ígéreteire. Egy mémtörténeti mérföldkő születésének katartikus lenyomatáért kattintsanak a galériára.

Megjegyzés: nem biztos, hogy az elkövetők kizárólag filozófus hallgatók voltak, de az eset az egyetem Philosphicum nevű részlegében történt.

Rovatok