Index Vakbarát Hírportál

Trump teljesen ki akarja tiltani a Huawei-t Amerikából

2018. december 27., csütörtök 10:41

A Reuters információi szerint januártól Donald Trump teljesen kitilthatja az Egyesült Államokból az állambiztonsági kockázatnak minősített két kínai telefongyártó óriást, a Huawei-t és a ZTE-t. Ha ez valóban megtörténik, az fontos mérföldkövet jelenthet a két szuperhatalom közötti kereskedelmi háborúban, és komoly nehézségek elé állíthat sok amerikai céget is.

A lehetséges lépésről már április óta pletykálnak, most azonban valóban gyorsan megtörténhet – állította a hírügynökségnek három, a Fehér ház döntéselőkészítésére rálátó meg nem nevezett forrás. A Reuters tudomása szerint Trump azzal az elnöki jogkörével élhet, mely „országos vészhelyzet” esetén lehetővé teszi, hogy nemzetbiztonsági okokból korlátozza a külkereskedelmet.

Az amerikai kormány azt állítja, hogy a két telekommunikációs cég a kínai állam megbízásából tevékenykedik, készülékeik pedig alkalmasak lehetnek arra, hogy amerikai állampolgárokra kémkedjenek. A Huawei és a ZTE vezetői mindig tagadták a vádakat.

Augusztusban egy rendelet már megtiltotta az amerikai kormányzati szerveknek, hogy kínai telefonokat használjanak. Most azonban ezt sokkal inkább kiterjesztenék, és minden amerikai vállalatnak megtiltanák, hogy olyan telefongyártóktól vásároljanak, amelyek „jelentős nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek. A források szerint ugyan a washingtoni kereskedelmi minisztérium a rendeletben nem fogja konkrétan megnevezni a ZTE-t és a Huawei-t, de azt úgy fogják értelmezni, hogy a gyakorlatban azok teljes tiltólistára kerüljenek.

Ha ez valóban bekövetkezik, az jelentős mérföldkő lesz a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborúban, akár tágabb geopolitikai hatások sem zárhatók ki. A moratórium súlyosan érintene sok amerikai vállalatot és gyártót is, melyek nagy számban építik be saját rendszereikbe a kínai alkatrészeket.

Közben Nagy-Britanniában is a Huawei veszélyeire figyelmeztet a politika: Gavin Williamson védelmi miniszter szerint „súlyos, nagyon mély aggodalomra” ad okot, hogy a brit 5G-s hálózatban is Huawei-eszközök vannak.

Rovatok