Index Vakbarát Hírportál

2020-ra robottaxi-hálózatot indítana a Tesla

2019. április 23., kedd 11:27

Elon Musk cégvezér bejelentette, hogy egy nagyobb önvezetőautó-megosztó ökoszisztéma részeként a Tesla 2020-ra saját robottaxi-hálózatot indítana – írja a Techcrunch.

A Tesla-tulajdonosok hozzáadhatják majd a saját autójukat a cég fuvarmegosztós appjához (már ha az autó ehhez megfelelően felszerelt). A szolgáltatás az Uberéhez hasonló üzleti modell szerint fog működni. Musk szerint a Tesla a fuvardíjak 25-30 százalékát fogja megtartani. Ahol pedig nincs elég közösbe bedobott saját autó, ott fogja a cég bevetni a robottaxiflottáját.

Musk szerint akár már egy év múlva, de mindenképpen még jövőre már több mint egymillió robottaxijuk lesz az utakon. Hozzátette, hogy a szükséges engedélyek hiányában ez az Egyesült Államokban sem mindenhol lesz elérhető, bár ahogy a Techcrunch megjegyzi, egyelőre nem világos, hogy milyen szabályozásra célzott.

Teljesen önálló működésre ma még nem képesek a Tesla autói sem, de Musk azt is elárulta, hogy már minden új Teslát a cég saját csipjével felszerelve gyártanak le, amivel ezek a modellek hardveresen már fel vannak készítve a jövőbeni teljes önvezető üzemmódra. Ehhez már csak a szoftver hiányzik, amelyet automatikus frissítéssel fognak megkapni az autók, és Musk ígérete szerint már jövő év közepére szintén menetkész lesz – ami elég erős vállalásnak tűnik, hiszen teljesen autonóm működésre ma még egyik gyártó autói sem képesen elég megbízhatóan ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön a tömeges forgalomba állításuk.

Rovatok