Egy új kutatás szerint a patkányok elég okosak ahhoz, hogy bújócskázzanak az emberrel, és ez jól is megy nekik. Nem arra a klasszikus bújócskára kell gondolni, amikor a patkányok rejtőzködnek a túlélés érdekében, a Humboldt Egyetem kutatói a klasszikus gyerekjátékos verziót tanították meg nekik, ahol valaki elbújik, és a másik megtalálja.
A patkányoknak úgy tűnik ez ugyanolyan csodás élmény volt, mint a gyerekeknek. Persze ők nem nevetgéltek, és ipiapacsot sem kiabáltak, de a kutatók szerint kifejezetten gyorsan rákaptak a játék ízére, akármelyik szerepben is játszották, és úgy tűnt, hogy élvezik is. Michael Brecht és Annika Reinhold kutatók szerint a játékuk is bizonyítja, hogy
sokkal jobbak a rágcsálók kognitív képességeik, mint ahogyan ezt eddig gondolták.
Hogy ennyire élvezték a játékot, az azért is meglepő, mert semmilyen hasznuk nem származott belőle, azaz nem kaptak jutalomfalatot vagy bármilyen megerősítést, csak a játék örömét. Ennek ellenére játszottak. Konstantin Hartmann, a tanulmány társszerzője azt mondta, hogy sejtette, hogy a patkányok kognitív képességei jók, de az meglepte, mennyire gyorsan rájöttek a játék lényegére, és milyen jók benne. Ennél is izgalmasabb volt, hogy mennyire tudatosan építettek stratégiát, és milyen aktívan vettek részt a játékban.
Hat különböző patkánnyal játszottak, akikkel három hetes koruk óta foglalkoztak. A kísérlet a patkányok 5-23 hetes kora között zajlott. Papírdobozokat és kisebb átlátszó dobozokat tettek ki mint lehetséges búvóhelyek. Persze nem volt egyszerű megtanítani őket bújócskázni, nyilvánvalóan nem egyszerű elmondani nekik a szabályokat, hanem lépésről-lépésre kellett rávezetni őket. Először úgy bántak velük, mint a háziállatokkal, simogatták őket, barátkoztak velük, hogy a patkányok otthonosan érezzék magukat a kutatók körében. Aztán először azt tanították meg, hogyan kell keresni. Ha a patkányok megtalálták a kutatót, akkor játékkal jutalmazták vagy megcsikizték őket. Aztán dobozok mögé bújtak, és szintén csikizést kaptak a patkányok, ha megtalálták őket, aztán visszatették őket a kiindulóponthoz. Szépen lassan megtanulták a szabályokat, és már ők is elbújtak, azaz elkezdték érteni a bújócska szabályait.
A kutatókat is meglepte, hogy milyen szisztematikusan vizsgálják át a környezetet árulkodó jelekért, hogy pontosan tudták, valószínűleg hol bújhatnak el az emberek, és mikor nekik kellett elbújni, az átlátszó dobozok helyett a sötéteket választották.
Hogy miért vettek részt a patkányok a jutalom nélküli játékban, arra a kutatók szerint több lehetséges magyarázat is van. Egyrészt mert úgy tűnt, hogy élvezték. Például ugráltak örömükben, mikor megtalálták a kutatót. Az is bizonyíthatja, hogy csak a játékért játszottak, hogy nem az áttetsző dobozokba bújtak. Hogy nem a jutalom csikizésért csinálták, azt pedig az bizonyítja, hogy sokszor újra elbújtak, mikor megtalálták őket. A kutatók szerint persze ezekből nem lehet egyértelműen, klinikai módszerekkel igazolni, hogy a játék öröméért játszottak, de megfigyeléseik alapján egészen biztosak abban, hogy a patkányok élvezték a bújócskát. Az agyuk más része volt aktív, mikor nekik kellett elbújni, és más, mikor ők keresték az embereket.