Index Vakbarát Hírportál

Ha sokat ül, napi 30 perc mozgás elengedhetetlen az egészségének

2019. április 23., kedd 12:06

A hosszú órákat az asztalnál vagy tévé előtt ülőknek naponta több mint 30 percet kell testedzéssel tölteniük egészségük megőrzése érdekében – állapította meg egy ausztrál kutatás.

A Sydney-i Egyetem tanulmánya szerint a napi több mint hat órát ülve töltő és testmozgást nem végző emberek hajlamosabbak arra, hogy szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, mint azok, akik egy órát edzenek naponta – írja az MTI.

A Journal of the American College of Cardiology című folyóirat keddi számában megjelent tanulmány 150 ezer 45 évesnél idősebb ember egészségi állapotát figyelte meg kilenc éven át. Az átlag ausztrál dolgozók naponta több mint hat órát töltenek ülve, a kutatók ezért a "sokat ülők" kategóriájába sorolták őket. A sok ülést pedig olyan egészségügyi problémákkal hozták összefüggésbe, mint a rák, az elhízás, a szívbetegség, a cukorbetegség és a depresszió.

A kutatás szerint a napi négy órát vagy annál kevesebbet ülők esetében a gyakori felállás csökkentette a kardiovaszkuláris kockázatot, az ennél többet ülőknél azonban nem sok hatása volt. Azoknál a hat óránál többet ülőknél azonban, akik napi 20-40 percet töltöttek nem túl megerőltető testmozgással, mint a séta vagy a lépcsőzés, jelentősen csökkent az egészségi kockázat. A napi több mint nyolc órát ülőknél, akik nem végeztek testmozgást, 107 százalékkal magasabb volt a szív- és érrendszeri halálozás kockázata mint azoknál, akik legalább egy órányi testmozgást végeztek, és kevesebb mint négy órát ültek.

Bármilyen testmozgás jót tesz az egészségnek, de az olyan mozgás a leghatékonyabb – a ráfordított idő tekintetében is –, amelyben az ember kifullad

- mondta Emmanuel Stamatakis, a tanulmány vezető szerzője.

Az ülő életmód veszélyeiről ebben a cikkben részletesebben is írtunk.

Rovatok